«

»

nov 04

„Magyar feleim, ne legyetek koldusai Európának…”

Lükő Gábor (Komárom, 1909. november 4. – 2001. április 21.) Kossuth-díjas (2001) magyar néprajzkutató, szociálpszichológus. Több könyvet írt, fő műve A MAGYAR LÉLEK FORMÁI

Harangozó Imre írása Lükő Gáborról

A nyolcvanas évek végén, a „létező szocializmus” utolsó éveit élő Magyarországán, elindultam, hogy a pesti betonrengetegben megkeressek egy szép nevű utcát, az Aranyvirág sétányt, s ott is a 7-es számú ház 3-as lépcsőbejáróját. Barátaim szerint, akik ezt az első találkozást előkészítették, itt, egy egészen pici lakásban él
Lükő Gábor, a Magyar lélek formái című, 1942-ben megjelent könyv rég halottnak hitt szerzője. Ekkor már túl voltam jó néhány moldvai úton. Az ajándékozás szándékával hátizsákomba gyömöszölt szép szabolcsi almákat cipelve egy visszafojthatatlan érzés suhant át rajtam: Istenem, hová is űzetett a Magyar Lélek, alföldi pásztorszállások rejtekébe, fűvel benőtt mezőségi porták nyári konyhájába, a moldvai katolikus falvak utolsó magyarul tudó öregjeinek halkuló szavába, no meg ide, a pesti betonrengetegbe, ahol talán a legidegenebb helyen van. Zarándoklat volt ez a javából, zarándoklat a törhetetlen törzsű, sok vihart látott, de le sohasem győzetett magányos cédrus-hoz, Lükő Gáborhoz. Közelgő századik születésnapja kapcsán újraolvasott levelei között kezembe akadt Gábor bácsi gyászjelentése. Nem tudok igazán hálát adni az Istennek, hogy élete utolsó, nem egészen másfél évtizedében ismerhettem őt, mi több, bizalmával és szeretetével tisztelet meg. Ezt az emberi értékekben nagyon sokat adó időszakot zárta le ez a kis fekete keretes papír: „Fájdalommal, de az Úr Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Dr. Lükő Gábor, Kossuth- és Bethlen Gábor díjas néprajzkutató 2001. április 21-én, életének 92. évében befejezte küldetését és hazatért megváltójához.” Ám aki igazán ismerte Gábor bácsit tudhatja, a halál igazán semmiség volt szára! Hite, hitünk szerint csupán a szomszéd szobába lépett át. Számára mindig az élet volt a fontos, az Élet Istentől rendelt örök folyamában pedig halálunk csupán egy a tér és idő metszéspontjában lezajló, említésre is alig érdemes esemény.

Folytatás itt