«

»

nov 30

Imre király

Imre herceg II. Béla és Antiochiai Anna idősebb fia 1174-ben született, ő magát Emericusnak írta. Perugiai Bernát itáliai pap nevelte, fiatal éveiben érdeklődést mutatott a teológia iránt. Egyébként is békés, józan, rendszerető, de határozott férfiú volt, balszerencséjére azonban életét végigkísérte az ellenségeskedés öccsével, Andrással . 1196. április 24-étől haláláig királyként uralkodott.

Imre király
Képes Krónika (Chronicon Pictum) I. Magyar Helikon, Budapest, 1964, 123. old. (f.62a). Országos Széchényi Könyvtár, Budapest

Imre a magyar hagyomány szerint 2004. november 30- án, alig harminc évesen halt meg, holttestét Egerben temették el.

Imre király

IMRE KIRÁLY ELFOGJA PÁRTÜTŐ ÖCCSÉT, ENDRÉT

Heltai Gáspár krónikája nyomán

III. Béla király halála után a magyarok egybegyűltek, és fiát, Imrét választották királlyá. Imre király arra igyekezett, hogy mindenben atyja példáját kövesse. De a pártoskodó urak addig tüzelték Endrét, a király öccsét, amíg bátyja ellen hadat indított. Imre király levéllel is, követek útján is csendesítette az öccsét, de hiába, mert Endre vérszemet kapott, ugyanis a főemberek egy része és a sereg az ő pártjára állott. Amikor a király belátta, hogy jó szóval békét nem teremthet, ő is elindította seregét, és szembeszállóit az öccsével. De bizony kicsiny volt a királyi sereg, s még azok az urak is nagyon féltek Endre seregétől, akik a király mellett maradtak. Mind azt mondogatták Imre királynak:

– Uram, Imre király, azt tanácsoljuk, menekülj el, mert bizony veszélyben van az életed!

De a király nem hallgatott rájuk. Bátran felállította a sereget, bár látta, hogy az öccsének sokkal több katonája van. Hirtelen a királynak merész gondolata támadt. Gondolatát nem árulta el az uraknak, csak azt mondta nekik:

– Ne jöjjön utánam senki! Várjatok itt rám egy ideig.

Azzal levetette fegyverzetét, fejébe tette a királyi koronát, kezébe vette a királyi pálcát, és megindult egyedül Endre herceg tábora felé. Amikor odaért, így kiáltott a katonákra:

– Ihol vagyok, vitézlő férfiak! Kicsoda közületek, aki kezét akarná vetni a királyi vérre? Kicsoda akarná közületek azt bántani, akit Szent Istvánnak szentsége ebbe a méltóságba hozott? Nem Imre vagyok én, hanem Szent István királynak helytartója, az ő unokája és örököse. A ti végezésetekből és Istennek akaratából vagyok én magyar király. Ki ellen fogtok ez okáért fegyvert, atyámfiai, magyar vitézek? Hagyjátok el a ti pokol szándékotokat. Nem királyotok, atyátok akarok lenni.

Amikor a pártütők a királyt meglátták, és szavait meghallották, mind félreállottak, és tágas utat nyitottak előtte. Senki rá kezet vetni nem mert, de még csak meg sem moccantak. Néhányan nagy csendesen bocsánatot kértek őfelségétől. A király pedig egyenesen a herceg sátorába ment, és Endre herceget saját kezével elfogta. Kivezette a sátorból, az őrségnek átadta, és később az egyik várában őriztette. Amikor a pártütők ezt látták, mindnyájan a király lába elé borultak, és tőle bocsánatot kértek. Imre király pedig, aki nemcsak bátor, hanem kegyes is volt, a pártütőknek megbocsátott.