«

»

feb 19

Sánta Timur

Timur Lenk, más néven Tamerlan, Timur iLang, AmírTamerlan, Amír Timur, vagy Amír Timurlenk, azaz tadzsikul Sánta Timur, törökül Sánta Vas (Kes, 1336. április 8. – 1405. február 18.) egy hódításairól híres, mongol (más kutatók szerint türkomán) fejedelem.

Értékelés

Timur egy kicsiny nomád csapat vezéreként kezdte a pályafutását, majd fortéllyal és fegyveres erővel az 1360-as évekre az Amu- és a Szir-darja folyók közötti egész területet (azaz Transzoxániát) uralma alá hajtotta. Ezután három évtizeden keresztül vezette hadjáratait lovas íjászai élén a Mongólia és a Földközi-tenger között elterülő valamennyi állam ellen. Az utolsó rettegett közép-ázsiai hódító volt, aki nomád harcosok vezéreként ilyen katonai sikereket ért el, és birodalomban egyesített számtalan földműves- és pásztornépet.

A közép-ázsiai nomád pásztornépek hagyományaiban gyökerező jellegzetes politikai, gazdasági és kulturális minták örököse volt. Ő és honfitársai magukévá tették a Dzsingisz kán-féle harcmodort és katonai fegyelmet, s íjjal és karddal küzdő lovasokként mélységesen lenézték a letelepedett parasztokat. Timur sohasem választott magának állandó lakóhelyet. Saját maga irányította seregeit a vég nélküli hadjáratokon, ügyet sem vetve a sivatagi forróságra vagy a dermesztő hidegre. Ha éppen nem hadjáratot vezetett, serege az évszaknak és a legelőviszonyoknak megfelelően akkor is folyton vándorolt. Udvara mindenhová követte, beleértve ágyasait és kilenc felesége közül egyet-kettőt is. Fővárosát, Szamarkandot Ázsia legfényesebb városává akarta tenni, ám amikor odalátogatott, sohasem maradt pár napnál tovább, s máris visszatért a város melletti síkságokon fölvert táborhelyére.

Mindenekelőtt a Dzsingisz kán által kifejlesztett harcművészet mestere volt, aki saját kora katonai és diplomáciai fegyvertárának valamennyi elemét fölhasználta. Egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy ellenfelei politikai, gazdasági vagy hadászati gyengeségeit kiaknázza, és hogy céljait akár intrikákkal, akár árulással, akár szövetségkötéssel elérje.

Forrás http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/timur.html