A kormányzó

Hunyadi János (1407 körül– Zimony, 1456. augusztus 11.) középkori magyar földesúr és hadvezér, a „nagy törökverő”. Kormányzó (régens), a középkori Magyar Királyság egyik legkiemelkedőbb hadvezére; Hunyadi Mátyás apja. Nevéhez fűződik az 1456-os nándorfehérvári diadal

1445-ben Hunyadi Jánost az öt főkapitány egyikévé, az országos tanács tagjává, 1446. június 5-én pedig a kiskorú V. László király mellé kormányzóvá választották.

Hunyadi kormányzóvá választásával kiteljesedett a magyar rendi állam. Az új államforma kiterjesztette a politikai döntéshozatal jogát az ország minden teljes jogú birtokosára. A rendek alapvető jogait az 1447. márciusi országgyűlés foglalta törvénybe: minden évben pünkösdkor országgyűlést kell tartani, ahol valamennyi nemes köteles megjelenni, akinek húsznál több jobbágya van. Amennyiben új király választására kerül sor, az országnagyok és a vármegyék küldöttei közösen döntenek. Korábban az ország politikai döntéseit az uralkodó és a királyi tanács hozta. A rendi állam valamennyi fontos döntésének az országgyűlésen kellett megszületnie. Országgyűlést az Anjou-királyok és Zsigmond csak rendkívüli helyzetben, a már meghozott döntések közzétételére hívtak össze, ezzel szemben 1439-től kezdve rendszeresen, minden évben tartottak, és az ott megjelenők egyúttal a döntéshozásban is részt vettek. A rendi országgyűlésen a teljes jogú birtokosok – a nemesek, egyházi testületek, valamint 1445-től a királyi városok -, ill. képviselőik vehettek részt. Jellemző volt a nemesség túlsúlya, a hozzájuk képest kisszámú főpap nem alkotott külön rendet. Az ország báróit, a főpapokat, valamint az előkelő nemeseket személyükre szóló meghívóval az országgyűlésekre, az ország nemességét megyénként választott követek képviselték. Néha azonban teljes számban is összehívták őket – első ízben az 1446. évi kormányzóválasztás alkalmával. A megjelentek nagy száma ellenére az országos politika irányítás továbbra is a legnagyobb mágnáscsaládok kezében maradt, a vármegyei küldöttek nagy része ugyanis valamelyik báró familiárisa volt, így elsősorban ura érdekeit képviselte.

Forrás

Sok nagy alakot mutat be a történelem, kiket szerencséjük és tehetségük tett nagyokká, de azok száma ezek közt sem nagy, akik a sors derűje és borúja között egyként beigazolták jellemnagyságukat. Nemzetünk azon kimagasló alakja, ki a legszomorúbb pártoskodás, önzés és kötelességfeledés korszakában úgy szólva egymaga verte vissza a minden oldalról hazánkra törő támadások ostromát, szintén e nagy jellemek közé tartozik. Szerencsében és balsorsban, a dicsőség verőfényében s a mellőztetés homályában egyaránt szolgálta a nagy feladatot, melyre hivatottnak érezte magát; s mint önmaga is hangsúlyozta, ezen önfeláldozó, hősies önzetlenségre nem földi tekintetek, hanem fensőbb, vallási indítóokok hevítették. S így Hunyadi is fényes tanúbizonysága annak, hogy a legtisztább szándékú, leghősiesebb, legmegbízhatóbb jellemeket a vallásos érzület szokta nevelni.

Hunyadi János hadvezér, Magyarország első kormányzója

Hunyadi János az 1446. június 5-i döntés értelmében gubernátorként egy országtanács felügyeletével és számos egyéb korlátozással gyakorolhatta a legfelső hatalmat. A Tiszántúlt és Erdélyt közvetlenül irányító vajda-főkapitány birtokába kerültek a királyi várak, az uralkodói seregek és a pénzverdék is. A kinevezések, adományozások terén Hunyadi az országtanács jóváhagyására kényszerült – közösen hozhattak törvényeket is – kiadásait pedig a kincstartó felügyelte. Kezdetben az uralkodói birtokokat és az ebből származó jövedelmeket sem Hunyadi kezelte, de az 1447-es esztendőben – Buda várával együtt – végül ezt a jogot is megszerezte. Ezen az országgyűlésen sikerült elérnie a főkapitányi posztok megszüntetését is, ezáltal tovább növelte saját maga és – nagyrészt köznemesekből álló – pártja hatalmát.

Forrás

a