Debelyacsa

A TELEPÜLÉS TÖRTÉNETE

1794-ben a megműveletlen földekre, ahol burjánzott a gaz, a katonai kincstár hódmezôvásárhelyi, szentesi, makói és gyomai református vallású magyarokat telepíttet e helyre, aminek mai neve: Debelyacsa.
A telepítési terv szerint az egyes családok kb. Egy-egy sessióra tarthattak igényt és egy fertalynyi földre házhelynek. Egy sessió 4 fertalyból állot egy fertály 8 és felholdat tett ki.
A hódmezôvásárhelyiek, makóiak, szentesiek közül 12 család kapott 4-5 évi adómentességet, ellenben valamennyi Gyomáról származott család 6 évi adómentességet élvezett, ami eléggé bizonyítja hogy a gyomaiak ügyes diplomaták voltak és a finánc törvényt jól ismerték, de az is lehetséges hogy az adómentesség ellenében lemondtak Gyomán viselt nemességükröl.
Az ideérkezett telepesek súlyos feladat megoldása elôtt állottak. Elsôsorban építeni kellett, hogy legyen fejüket hova lehajtaniuk. Azután utakat kellett építeni, hogy a vidék és az ország többi részével megtalálhassák az összeköttetést.
Aki talán megmosolyogná, hogy az építkezést és utak létesítését súlyos feladatnak minôsítettük, annak emlékezetébe idézzük pontos szájhagyományok alapján, hogy pl. Az országutak szegélyezésére ültetett fákat egész évben ôrizni kellett, a szigorú téli idôben különösen, amikor is sok embernek lefagyott a lába, de helyét egy is el nem hagyta. Mintha csak tudta volna minden kálvinista, hogy ezek az utak lesznek majdan vezérlô kalauzai százezernyi idegennek, akik piacaink és vásáraink hírét messze földre elviszik.

Elhatározták, hogy Istennek hajlékot emelnek, mely külsejében a kálvinista magyarság erejét mutassa, belsejében pedig a legnagyobb fényesség Isten tronja elé röpítse szivüket, lelküket.
Igy emelkedett a magasba csodálatosan, szép kálvinista templomunk, amelynek 1838-ban történt felszentelése nem más, mint végleges betelepedésünknek méltó befejezése.

“Mint a szép híves patakra,
a szarvas kívánkozik,
lelkem úgy óhajt uramra és hozzá fohászkodik.
Te hozzád én Istenem,
szomjúhozik én lelkem,
vajon színed eleibe,
mikor jutok élő Isten!”

Forrás

a