Gyöngyösi István

Gyöngyösi István (Radvánc, 1629. augusztus 25. – Csetnek, 1704. július 24.) magyar költő, alispán, országgyűlési követ.

Le se veszi szemét szép ábrázatjárúl,
Mint a saskeselyű mikor naphoz járúl, —
Örömest rózsákat szedne orczájárúl,
Nem lehet: Énekét így kezdi szájárúl:

Szívem rejtekének tündöklő csillaga!
Helena szépségű kedvemnek világa!
Felderűlt napomnak nálad van világa!
S új fénynyel tündöklő est-világossága!

Hattyúi termeted mert, szívem, igen szép,
Vagy is vidám, deli, egész testedben ép.
Nyelved friss, eszed nagy, orczád is kedves kép,
Magad kelletése szemeket fogó lép.

Ha rózsám szépségét kezdeném számlálni,
A mi benne tetsző, azt mind feltalálni,
A ki azt meghallja, tudom meg fog állni,
Vagy, hogy többet halljon, nálam is fog hálni.

Gyöngyösi hatása irodalmunkra oly nagy, oly tartós vala, hogy még a múlt század végén is költők egész iskolája (élén Dugonics) állt elő, mely őt vallá mesteréül. Nem akarom ez iskola ízléstelenségeit magasztalni: epicai formákban meg nem haladták, egyébben utól nem érték Gyöngyösit. De valahányszor a magyar költészet és nyelv oda jut, hogy idegen befolyástól lesz szükség menekülnie: mind annyiszor nyereséggel fordulhat vissza a néphez, s irodalomban Gyöngyösihez.

Arany János Gyöngyösi István

Élete

a