Ifjabb Kós Károly

Ifjabb Kós Károly (Sztána, 1919. augusztus 31. – Kolozsvár, 1996. február 29.) romániai magyar néprajzkutató, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A 20. század második felének meghatározó jelentőségű, sokoldalú erdélyi magyar néprajzkutatója volt, munkássága kiterjedt az anyagi kultúra és a társadalomnéprajz szinte valamennyi területére

Munkássága

Tudományos érdeklődése elsősorban az erdélyi és moldvai magyarság tárgyi kultúrájára, valamint az erdélyi régió interetnikus kapcsolataira, az együtt élő népek történeti-kulturális kölcsönhatásaira irányult. Behatóan foglalkozott a hagyományos gazdálkodás és kézművesség egyes kérdéseivel (népi vadfogás, bivalytartás, kosarazó juhászat, ekés földművelés, kőfaragás, vasművesség, fazekasság, szűcsmesterség), a hagyományos táplálkozással, a településszerkezettel és a népi építészettel, valamint társadalom-néprajzi kutatásokkal (rokonsági és nemzetségi kapcsolatok, társas munkaszervezeti formák, települési önszerveződés, táji munkamegosztás, vásárok és árucsere). Átfogóan vizsgálta az erdélyi magyarság népviseleteit, a díszítőművészet egyes megnyilvánulási formáit (festett bútorok, guzsalyok, ivócsanakok, kályhacsempék, fejfák), valamint Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel együtt magyarok lakta romániai néprajzi tájak (Kászon, Szilágyság, Kis-Küküllő mente, Moldva, Torockó) népművészetét. Az erdélyi magyar parasztság tárgyi világát funkcionálisan, történeti-táji összefüggéseiben vizsgálta, összehasonlító tárgytipológiai kutatásaiban az együtt élő népek közötti természetes kapcsolatrendszer, ember és táj, ember és ember közötti kölcsönhatások bizonyítékait kereste. Nagy tervét, a romániai magyarság néprajzának összefoglaló szintézisét nem váltotta valóra.
Mindemellett foglalkozott néprajzi kartográfiával is, 1970-től részt vett a Románia néprajzi atlasza gyűjtési és szerkesztési munkálataiban. Élete vége felé egyre inkább vonzották a magyar néprajzkutatás tudománytörténeti kérdései.
Muzeológusként az eltérő feladat- és gyűjtőkörű központi és tájmúzeumok, valamint a szabadtéri néprajzi múzeumok szervezésének, kutatóhellyé fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Noha az 1950-es–1960-as években keveset publikálhatott, pályája során önálló vagy társszerzős kötetei mellett mintegy háromszáz szaktanulmányt jelentetett meg, főként romániai és magyarországi tanulmánykötetekben, szakfolyóiratokban. 1976-tól a Népismereti Dolgozatok című kiadványsorozat alapító szerkesztője volt.

Wikipedia

Jelentős eredményeket ért el az állattartás (kosarazó juhászat, bivalytartás), a kézművesség (vasmívesség, fazekasság, famegmunkálás, népi bútorművesség), a népi építészet tanulmányozása terén. Témaválasztásukban is újszerűek a közösségi rendtartás, a rokonság és nemzetségi szerkezet, az életkorok népművészete, az árucsere, a munka néprajzának tárgykörébe tartozó tanulmányai. Az anyagi kultúra elemeinek pontos, szakszerű leírásai mellett írásaiban mindig megjelennek azok társadalmi vonatkozásai, a tárgyak mellett a tárgyakat használó, különféle funkciókkal felruházó, s szentesítő, számon kérő közösség, a közösségi normákat átvevő, alkalmazó egyén. Azt vallotta, hogy nem elszigetelt tárgyakat, hanem tárgyegyüttesekben materializálódott tárgyiasult jelentéseket, ezek változását, életét, ok-okozati összefüggéseit kell kutatni. Élénken foglalkoztatta az együtt élő és szomszédos népek közötti kapcsolat, kölcsönhatás kérdése.

Élete

a