Martin Heidegger

Martin Heidegger (Meßkirch, 1889. szeptember 26. – Freiburg im Breisgau, 1976. május 26.) a 20. századi német filozófia egyik legnagyobb hatású egzisztencialista képviselője. Szubjektív idealista, az egzisztencializmus egyik megalapítója. Egyaránt foglalkoztatta a filozófia, a teológia, a pszichológia és az irodalomtudomány. Műveiben sajátos nyelvezetet használt és új szóértelmezést alkotott meg. Gondolkodásának középpontjában a lét, a létező és a semmi problémája áll. Az emberi egzisztencia és a világ viszonyát az elidegenedés fogalmából kiindulva vizsgálta. Jelentős hatást gyakorolt a teológiára és az irodalomra.

Idézetek műveiből

A tudományok tulajdonképpeni mozgása saját alapfogalmaik többé-kevésbé radikális és tudatos revíziója. Egy tudomány szinvonalát az határozza meg, hogy mennyire képes saját alapfogalmait válságba hozni.

 A lét értelmére irányuló kérdést fel kell tenni.

 A kérdezés mint keresés igényli, hogy előre iránytszabjon neki az, amit keresünk. A lét értelmének tehát valamilyen módon már rendelkezésünkre kell állnia. Jeleztük: eleve létmegértésben vagyunk. Belőle nő ki a lét értelmére irányuló kifejezett kérdés és a lét-fogalom megragadására való törekvés. Nem tudjuk a “lét” mit jelent. De ha megkérdezzük: “mi a lét?” (was ist >>Sein<<?) már benne tartjuk magunkat az “ist” megértésében anélkül, hogy fogalmilag képesek lennénk rögzíteni, mit jelent. Még azt a horizontot sem ismerjük, amely felől értelmét megragadhatnánk és rögzíthetnénk. Ez az átlagos homály a létmegértés – faktum.

 Alapvető vitákban nem tarthatjuk magunkat csak doxografikusan megragadható tézisekhez, hanem tárgyszerűen kell kezelnünk a problémákat, még akkor is, ha a törekvésünk nem megy túl a vulgáris értelmezés szintjén.

 A létező, melynek a gond a léte, nemcsak faktuális bűnt vehet magára, hanem léte alap-okán ő maga bűnös…A bűnös formálisan egzisztenciális eszméjét tehát a következőképp határozzuk meg: alap-oka lenni egy olyan létnek, amelyet valamilyen Nem határoz meg – azaz valamilyen semmiség alap-okának lenni.

 A lét magától értetődő fogalom. Használatos minden megismerésben, minden kijelentésben, a létezőhöz való minden viszonyulásban és minden magunkhoz-viszonyulásban, és ilyenkor a kifejezés “minden további nélkül” érthető. Mindenki megérti: “az égnek kék színe van”, “vidám vagyok” és az efféléket. Csakhogy épp ez az átlagos érthetőség bizonyítja az érthetetlenséget. Világosan megmutatja, hogy a létezőhöz, mint létezőhöz való minden viszonyulásban és minden hozzá viszonyuló létben a priori egy talány lappang. Az, hogy eleve létmegértésben élünk, és hogy ugyanakkor a lét értelme homályba burkolózik, igazolja a “lét” értelmére irányuló kérdés megismétlésének elvi szükségességét.”

  Lét és idő

 A művészet szűkebb értelemben az érzékekre és látszatokra vonatkozó együttes igent-mondás; igent-mondás arra, ami egyáltalán nem az „igazi világ”, vagy ahogyan Nietzsche röviden megfogalmazza: nem az „igazság”.

 A művészi: teremtés és formálás. Ha ez teljesen áthatja a metafizikai tevékenységet, akkor egyúttal minden tett és filozófiai gondolkodás is általa határozódik meg. A filozófia fogalmát nem azoknak erkölcsoktatóknak kell behatárolni, akik ezzel a világgal szemben – amely semmit sem ér – egy értékesebb másikat állítottak. Ahogyan Nietzsche legkorábbi példájában Schopenhauer megjelent: az ellenfilozófusnak, az ellenmozgást végző filozófusnak, a ”művész-filozófusnak” kell meghatározni ezt a fogalmat.

A hatalom akarása mint művészet (II. rész 1. fejezet)

 Íme itt van Van Gogh festménye: egy pár otromba parasztcipő… a kép voltaképpen nem ábrázol semmit. Mégis van itt valami, amitől az ember rögtön úgy érzi, mintha egy késő őszi este, mikor kihunyófélben a tűz, aminél a krumpli sült, s a napi munkától fáradtan, vállán a kapával, saját maga ballagna hazafelé.

 Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi? Ez a kérdés… Mindenkit megérint egyszer, talán többször is a kérdés rejtett ereje, anélkül, hogy igazán tudatosulna, mi megy végbe benne. Például a mélységes elkeseredés pillanatában, amikor súlya vész a dolgoknak és elhomályosulnak a jelentések. Talán csak egyszer kondul meg ez a kérdés, tompán mint egyszeri harangütés, belecsendül a létezésbe, hogy aztán lassanként újból elnémuljon. Jelen van e kérdés a szív kitörő örömében, amikor átszellemülten ragyognak a dolgok, mintha először vennének körül, úgyhogy könnyebbnek tünik azt gondolni, hogy nincsenek, mint megérteni, hogy vannak és úgy vannak ahogyan vannak. Ez a kérdés lepi meg az embert unalmában, amikor egyaránt távol vagyunk a kétségbeeséstől és az örömtől, amikor azonban a létezők konok mindennapiságból oly sivárság árad, hogy azzal sem törődünk már, hogy egyáltalán van-e létező vagy nincs, amiben azonban rendkívül fontos formában ugyan de újra csak az a kérdés csendül meg: “Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?

Bevezetés a metafizikába

Élete

a