Miért tart a szigorú sors távol tőled?

Barabás Miklós: Liszt Ferenc

Ó távoli vad hazám! ismeretlen barátaim! nagy családom! Fájdalmad jajszava visszahívott hozzád – jajszavadtól mélyen találva hajtom le szégyenkezve a fejem, hogyan felejthettelek el ilyen sokáig… Miért tart a szigorú sors távol tőled?

LISZT FERENC (Doborján [Raiding], 1811. október 22. – Bayreuth, [Németország] 1886. július 31.): zeneszerző, zongoraművész.

Kilencéves korában lépett fel először Sopronban és Pozsonyban. 1821-ben Bécsben, majd Párizsban tanult, ahol kapcsolatba került a szellemi élet számos jelentékeny alakjával (Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine, Lamennais, Heine, George Sand, Delacroix), akik döntően befolyásolták szellemi tájékozódását. Már bécsi hangversenyein nagy sikereket aratott, később Franciaországon kívül Londonban és Svájcban is koncertezett. 1835-ben a genfi konzervatóriumban tanít: Minden szellemi áramlat iránt fogékony volt s rokonszenvezett a haladó polgári mozgalmakkal. „Mivel Magyarországon születtem, illő, hogy zenei tehetségemmel hazámat szolgáljam.” –írta egyik levelében. Kijelentése értelmében is cselekedett: 1838-ban a pesti árvízkárosultak javára hangversenyeket rendezett, 1840-ben alapítványt tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére. Amikor 1840-ben Pesten hangversenyezett –ahol mint karmester is először mutatkozott be –, már Európa-szerte ismert zongoraművész volt, kinek ünnepeltetése máig nem tapasztalt méreteket öltött. Gyakori vendége volt a párizsi, bécsi római koncerttermeknek is. 1848 –61-ben Weimarban a hercegi udvar karnagya. Richard Wagnerrel Párizsban köt életre szóló barátságot. Zeneszerzőként az 1850-es években kezdték elismerni. 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat. Az 1860-as években Rómában élt. Jelentős szerepe volt a pesti Zeneakadémia megalapításában (1875), majd az Akadémia elnökeként a művészképzésben. 1925-ben a Zeneakadémia felveszi alapítójának nevét. 1867-ben koronázási miséjének bemutatójára ismét Pestre látogatott. Ezt követően évről évre hazajárt, Pesten karmesterként lépett fel. 1873-ban Budapesten ünnepelték meg 50 esztendős művészi jubileumát a Krisztus-oratórium bemutatásával és ösztöndíj alapításával. Bayreuthban hunyt el tüdőgyulladásban, sírja ma is ott található.

Liszt Ferenc zeneszerzőként – Wagner és Berlioz mellett – a XIX. század ún. radikális romantikus zenéjének képviselője, a berliozi programzene-elv folytatója és beteljesítője. Utolsó korszakának műveiben, minden megoldatlanságuk ellenére, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra és folytatásra a XX. században.

Főbb művei közé tartoznak az A-dúr zongoraverseny (1839, 1849. 1857), a Haláltánc (1849, 1853, 1859), a Faust-szimfónia (1854 –57), a Mephisto-keringő (1860) című szimfonikus költeményei; a Magyar rapszódiák (1847 –85); Consolations (1849 –50); 2 polonaise (1851); Papagini-etüdők (1851); Transzcendentális etüdök (1851); h-moll szonáta (1852 –53) című zongoraművei; a Weinen, klagen variációk (1863); B-A-C-H preludium és fúga (1870) című orgonaművei; a Szent Erzsébet legenda (1857 –62), a Christus (1866) című oratóriumai; és az Esztergomi mise (1855, 1858); a Magyar koronázási mise (1866 –67) című miséi.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

Élete és munkássága

Liszt weimari háza (1900-ban készült felvétel)

Idézetek tőle

Különös a sors! 15 éve, amióta apám elhagyta békés otthonát, hogy a nagyvilágban vándoroljon velem, amióta a vidéki élet rejtett szabadságát a művészélet csillogó szabadságával felcserélte és letelepedett Franciaországban, megszoktam, hogy Franciaországot tekintsem hazámnak, és elfelejtettem, hogy számomra más is létezik (…) Egy súlyos esemény hirtelen fellobbantotta bennem az érzést, amiről azt hittem, hogy már kihunyt, de mégiscsak szendergett bennem valahol. Egy reggel Velencébn részletes beszámolót olvastam egy német újságban a szerencsétlenségről, amely Pestet sújtotta. [1] A hír valóságos megrázkódtatásként ért. Egy rendkívüli részvét, egy eleven, ellenhálhatatlan szükség kényszerít, hogy a szerencsétlenek mellé álljak.

Ezek a belső felindulások és érzések tették számomra nyilvánvalóvá a haza szó jelentését. Hirtelen visszatértem a múltba és szívemben tisztán és érintetlenül megtaláltam gyermekkori kincseit. Nagyszerű táj jelent meg szemem előtt… Magyarország volt a hazám! Én is, kiáltottam kissé nevetséges patriotizmussal, én is ehhez az erős fajhoz tartozom, én is ennek az eredendően szabad népnek a fia vagyok, amelynek még biztosan jobb napokat tartogat a sors!

Liszt 1838 májusában írt úti levele. [2]

Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak, és ezért a magyar zenei kultúrát erőteljesen szeretném támogatni.

Liszt levele br. Augusz Antalhoz 1873. május 7-én

Raffaello és Michelangelo segítettek nekem, hogy megértsem Mozartot és Beethovent;… Tiziano és Rossini úgy jelennek meg előttem, mintha homlokukon ugyanaz a sugárzás törne meg. A Colosseum és a Campo Santo nem olyan idegenek a Heroikus szimfónia és a Requiem hangulatától , mint gondolnánk. Dante Orcagna és Michelangelo műveiben talált művészi visszhangra; talán zenei visszhangját is megleli a jövő Beethovenjében.

Liszt 12. Hector Berlioznak címzett úti levele.

A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom, hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedő izraelitával, főként Meyerbeerrel, a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével és másokkal.

Liszt 1883-ban írt nyílt levele a Gazette de Hongrie részére. [3]

Bizonyos kivételes érzések tartalma és folytonossága nem függ ilyen vagy amolyan külső döntésektől. A szívnek is megvannak a maga okai, amiket az ész nem ért. Nos a szívnek ezen okai voltak és maradnak mindörökre feltétlenül döntők számomra.

Liszt 1865. március 31-én írt levele Wittgenstein hercegnőnek.

a