Kazinczy Ferenc születésnapja

Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831. augusztus 23.), író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.

Híven szeretni... (1795)

Híven szeretni a jót,
Gyűlölni vesztig a gonoszt,
Eszköze lenni az isteni kéznek,
Egy nem haszontalan tagja az Egésznek,
Férfiak! ez gyönyörű jutalom.

Írói munkássága

Kazinczyt az irodalomtörténet a hazai nyelvújítás vezéralakjaként, korának nagy irodalomszervezőjeként tartja nyilván. Írói pályája két részre: fogsága előtti (1794. decemberéig tartó) és szabadulása (1801. június vége) utáni részre osztható.[7]
Az első részt a felvilágosodás (Rousseau) eszméinek hatása és a szentimentalista stílushoz való vonzódás jellemezte. Megindította az első magyar nyelvű irodalmi folyóiratokat: előbb harmadmagával a Magyar Museumot, majd annak szerkesztéséből kiválva egymaga az Orpheust. Orpheus-ának bevezetőjében írta: „Nékem egyik tárgyam a józan gondolkozás lesz…”. Segítette az első magyar nyelvű színtársulat létrejöttét; évente jelentkező versantológiát készült kiadni (Helikoni virágok), melynek azonban csak első, 1791. évi kötete jelent meg.
Pályája második, jóval hosszabb időszakában inkább a klasszicista művelődéseszmény és ízlésvilág érvényesült. Előtérbe került az ízlés nevelése, a választékos stílus, a nyugati irodalmi minták követésének igénye és fontosságának hirdetése. A jelentős nyugati írók műveinek fordítását a magyar nyelv gazdagítása miatt is elsőrendű feladatának tartotta, 1808-ban írt, bár csak 1916-ban megjelent Tübingai pályamű-vében pedig (A magyar nyelv polgári nyelvvé emelése felől) a magyar nyelv hivatalossá tétele mellett állt ki. Tanulmányaiban, vitairataiban ebben az időben jelent meg programszerűen a magyar nyelv megújításának igénye.
Már 1805-ben írt Csokonai-nekrológja, majd Kisfaludy Sándor műveiről 1809-ben közölt recenziója vitákat váltott ki irodalmi körökben. A nyelvújítási harcot Vitkovics Mihálynak címzett verse és Tövisek és virágok című epigramma-gyűjteményének megjelenése indította el (1811). Vallotta, hogy az írónak szabadságában áll új szavak alkotása, hogy a nyelvet szebbé, kifejezőbbé tegye, alkalmassá az új ismeretek befogadására. Egyes túlzó, egyoldalú nézetei miatt több írótársával szembekerült, még Kölcsey is elfordult tőle. A nyelvújítási harcot végül kompromisszumra hajló tanulmánya, az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (1819) megjelenése zárta le. Kiadta Dayka Gábor, Báróczi Sándor, Kis János műveit és bevezető tanulmányokban ismertette írói pályájukat. Kiterjedt levelezésével irányítója volt az irodalmi életnek, amíg ezt a szerepet át nem vette tőle a Pesten tömörülő fiatalabb írónemzedék.

Wikipedia

Élete és munkássága

Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (1819)

Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s így egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül. S mi szabad az írónak ezen iskola értelme szerint? A fentebb nemben mindaz, amit a minden nyelvek ideálja megkíván, a magyar nyelv természete (örök szokása és törvénye) világosan nem tilt, a régi és újabb klasszikusok által nevelt ízlés még javasol is, s a szükség múlhatatlanul parancsol. Azon nemekben, ahol az író mindenhez szól, az szabad, amit minden olvasó javalhat.

a