A “Szépség Költője.”

John Keats (London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.), Lord Byron és Percy Bysshe Shelley mellett az angol romantikus költők második generációjának egyike, a “Szépség Költője.”

A melancholiáról(részlet)

A Szépség is csak Bú, mert halni vész,
S ajkához hajló újjal a Gyönyör
Mindegyre búcsut int és mind a Méz,
Mit kedvünk méhe szív, csak bús csömör:
Jaj, mert bár járd a Vígság templomát,
Szentélyét fátylas Mélabú üli,
Bár csak te látod, ki ínyenc inyed
Falán a kéj héját már szétnyomád,
S lelked, mely ős, bús ízekkel teli,
Oltárán függni szent jelül viszed.

Tóth Árpád fordítása

Róla bővebben

Idézetek tőle

Semmi sem valódi, amíg ki nem próbáljuk – még egy szólás sem igazi szólás, ameddig saját életünk nem szolgáltat példát rá.
Még jobban szeretlek azért, mert azt hiszem, csakis önmagamért kedveltél meg, s nem befolyásolt semmi más.
Semmi sem világos, amíg az ember nem tapasztalja meg. Még egy közmondás sem közmondás, amíg életed nem példázza a bölcsességét.
Édes a hallott dal, de mit a fül
meg sem hall, még szebb.
A Szép: igaz s az Igaz: szép! – sose áhitsatok mást, nincs főbb bölcseség!
Szeretnék hinni a halhatatlanságban…
Ha arra ítéltettem, hogy boldog legyek veled – a leghosszabb élet is rövid.
Bárcsak hinnék a halhatatlanságban – bárcsak örökké élhetnék veled!
A filozófiai alapigazságok csak akkor alapigazságok, ha szívverésünkben érezzük azokat: olvasunk nagyon szép dolgokat, de sohasem érezzük át teljességükben, míg magunk is meg nem jártuk a költő útját.
Ha a költemény nem jön olyan természetesen, ahogy levél sarjad a fán, jobb, ha egyáltalán nem is jön létre.

a