Golyó a tollban

Bíró László József spanyolul Ladislao José Biro (született: Schweiger László József, Budapest, Terézváros, 1899. szeptember 29. – Buenos Aires, 1985. november 24.) magyar újságíró, feltaláló, nevét világhíressé tette legismertebb találmánya a golyóstoll.

Eredetileg újságíró volt Budapesten. Eredményesen foglalkozott festészettel és szobrászattal is. Találmányára egy véletlen vezette. Saját előadása szerint egy íróasztalon felborult a tintásüveg és az ott tartott apró golyók végigszaladtak a tintán, nyomot rajzolva. Ez adta az ötletet, hogy először egy nagyméretű toll hegyeként alkalmazzon golyót, amit ládaszignáló tollnak használt. Az 1931. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron ezt már bemutatta. Később kisebb méretben írótollnak is alkalmazta. A németek 1939-ben átvették találmányát, és Exakt néven hozták forgalomba a golyóstollat. Hátránya volt még akkor, hogy tintával töltötték, ami hamarosan beszáradt. A háború alatt az amerikaiak olajbázisos festékkel próbálkoztak, sikertelenül. Bíró Argentínában történt letelepedése után megfelelő módosítással az öntvényrepedést jelző festéket alkalmazta a golyóstoll töltésére. 1943-ban először Eterpen néven hozta forgalomba. A franciák részvénytársaságot alapítottak a toll készítésére, és BIC (Biró Crayon) néven hozták forgalomba. Angol nyelven ma is biro pennek vagy rövidítve bironnak nevezik a golyóstollat, illetve a találmányán alapuló védett márkát. Nevezetes regénye az Una revolución silenciosa (Buenos Aires, 1969; magyarul: Csendes forradalom. A golyóstoll regénye, rövidített kiadás, Bp., 1975).

Bíró László Józsefnek a Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő, íróeszközzel kapcsolatos szabadalmi bejelentése (lajstromszám, cím):

138248 Pépes halmazállapotú tinta és hozzá tartozó töltőtoll.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar Tudománytörténeti Intézet MATI; Magyar életrajzi lexikon MEK; Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázis

Tóth Rita: Golyó a tollban – megemlékezés Bíró László Józsefről
(részlet)

Rendkívül széles érdeklődési körű személyiség volt. Ma akár a végletek emberének is nevezhetnénk: egy ideig a hipnózis foglalkoztatta, később vámügyekkel foglalkozó hivatalnokként tevékenykedett, de nem állt messze tőle az autóversenyzés sem. S ha már erre a területre is elmerészkedett, kidolgozott egy automatikus sebességváltót, amely iránt a General Motors mutatott nagy érdeklődést. A gyár azonban a terveket nem felhasználásra, hanem a konkurencia kiiktatása céljából vásárolta meg. Alkotói kedvét azonban a kudarc nem vette el, 1930-ban olyan mosógépet népszerűsített, amelyhez közönséges konyhai tűzhely szolgáltatta az energiát.

Forrás

Róla mondták

Egyszer Bíró egy budapesti teraszon üldögélt, és nézte az előtte golyózó gyermekeket. Az egyik golyó átszelt egy aszfalton összegyűlt kis víztócsát és tovább gurulva, nedves nyomot hagyott maga után az útburkolaton. Ebben a pillanatban született meg a golyóstoll ötlete

Wikipedia

A Golyóstoll

a