Eugene Gladstone O’Neill

Eugene Gladstone O’Neill (New York, 1888. október 16. – Boston, 1953. november 27.) Nobel-díjas amerikai drámaíró.

Jelentősége: megteremti az európaival egyenrangú amerikai drámát. Az úgynevezett „kis színház” célja: a művészet otthonává tenni a színházat, és megteremteni az amerikai színházat.

Életéről

Ír bevándorló színészházaspár gyermeke volt. Egész életében szüntelenül tanulni, tudását gazdagítani akarta, de az iskolai fegyelmet nem viselte el. Színésznek is készült, világutazónak is. Közben azonban szenvedélyesen olvasta a drámairodalom nagy klasszikusait: az ókori görögöket, Shakespeare-t és Ibsent. Volt úgy, hogy beállt matróznak és a Távol-Kelettől az északi sarkkörig ismerkedett a világ tájaival és alakjaival. Egy időre azonban elhagyta a tengereket és vándorszínésznek ment. Már ekkor tervezte, hogy beiratkozik egy drámaíróképző iskolába (Észak-Amerikában régóta van ilyen). Ez a terve azonban alaposan eltolódott, mert az első világháborúba belépett az USA, és O’Neillt besorozták katonának. Az utolsó pillanat után is tartott a katonai szolgálat. Ez nem is volt ellenére, mert a győztes amerikaiak jó ideig megszállva tartották a legyőzött Németországot. A mindig tanulni akaró katona ezt az időt igen jól kihasználta. Módszeresen és alaposan megtanult németül.
Rendszeresen tanulmányozta a klasszikus és modern német drámairodalmat. Ami pedig a legnagyobb hatással volt a gondolkodására: megismerte Freud és Jung lélekelemző módszereit. A naturalista kezdetektől a nagy expresszionista eredményekig az egész amerikai kritika úgy tartotta, hogy ő a legpszichologikusabb jellemábrázoló. Már Németországban, majd hazatértekor is írt néhány egyfelvonásost. Ezeket ő olasz mintára verista műveknek nevezte. Valójában a sokáig divatos verizmus azonos volt a nyugat-európai naturalizmussal. A társadalmi tényeknek fénykép pontosságú ábrázolása a XIX. század végétől kezdett sablonos lenni. Az irodalomhoz értők és ínyencek az első világháború utáni években elavultnak és unalmasnak tartották.

Alighanem az igazi fő mű az a trilógia, amelynek ő ezt a címet adta: „Elektrához illik a gyász”. Nálunk magyarul „Amerikai Elektra” volt a címe. Rendkívül érdekesen és egyénien köti össze az ókori görög hagyományt a modern helyzetekkel és jellemekkel. Példaképe, sőt mintadarabja Aiszkhülosz „Oreszteia” című trilógiája, amely a trójai
háborúból hazatérő Agamemnonnak és családjának sorozatos tragédiája. O’Neill drámája az amerikai polgárháború befejeződésével kezdődik. Egy tábornok — az antik névre emlékeztető neve: Abe Mennon — a győzelem dicsőségével érkezik haza. Felesége, aki magányában rég elfordult tőle, félve, hogy a hűtlensége kiderül, szeretőjével együtt megöli a hazatérőt. Ez az első rész. A második rész, akárcsak Aiszkhülosznál, a gyermekek bosszúja: a halott apáért megölik az anyát. A harmadik rész, akárcsak Aiszkhülosznál, a lelkifurdalás és a megbékülés kitűnő lélektani folyamata. — Ennél klasszikusabb hagyományú drámája nincs is a XX. század irodalmának. Antik téma, modern lélektan, szakadatlanul izgalmas cselekmény.

Forrás

“Én nem adhatom át neked a magam békéjét, a magadét neked kell megtalálnod.”

a