aug 23

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja augusztus 23.

A 2008 júniusában, Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencia megnyitóbeszédében Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: “Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek”. A konferencia résztvevői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává. 2008 szeptemberében magyar, észt, brit, német és lett képviselők hasonló értelmű nyilatkozattervezetet terjesztettek az Európai Parlament (EP) elé. Az EP 2009 áprilisában állásfoglalást szavazott meg a totalitárius rendszerekről, és ebben javasolták az emléknap megtartását. Végül magyar−lengyel−litván kezdeményezésre, az EU-országok igazságügyi miniszterei 2011 júniusi luxembourgi tanácskozásukon fogadták el a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozataira emlékező dekrétumot, és egyben az 1939-ben Moszkvában megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum – más néven Hitler−Sztálin paktum – aláírásának napját, augusztus 23-át, a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapjává nyilvánították. A dokumentum elfogadásával az Európai Unió lépést kívánt tenni a közös európai múlt tudatának és a kollektív emlékezet erősítéséért.

2011. augusztus 23-án az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei Varsóban közösen rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt, és nemzetközi konferenciát rendeznek a Varsói Felkelés Múzeumában.

Forrás itt

aug 22

A Nemzetközi Vöröskereszt megalapítása

A Vöröskereszt rövid története

1859-ben zajlott le a solferinói csata. Az akkori korszak legvéresebb harcának mondott csatája során több mint 40 ezer sebesült vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. Henri Dunant elborzadt a látottakon; üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségével próbált meg segíteni a sebesülteken. Dunant javaslata: minden országban létre kellene hozni egy segélyszervezetet, amely olyan önkéntesekből áll, akik háború idején a sebesülteket ápolják, és nemzetközi egyezményt kellene kötni a harcmezőn maradt sebesültek, valamint ápolóik védelméről olyan módon, hogy részükre semleges státuszt biztosítanak.
Ennek nyomán 1863-ban megalakul a Vöröskereszt. Februárban jött létre az Ötök Bizottsága (Dunant is tagja volt), mely a mai ICRC (Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának) az előde. (Akkori neve: Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság volt.) A vörös kereszt lett a szervezet jelképe, mely a svájci zászló inverze és 1863-ban egy nemzetközi konferencia fogadott el.
A következő fontos esemény 1864, a Genfi Egyezmény létrejötte volt. Az alapítók kezdeményezésére diplomáciai konferenciát rendeztek Genfben 1864. augusztus 8-28. között, melyen 16 ország vett részt. 1864. augusztus 22-én aláírták a harctéren megsebesült katonák körülményeinek javítására vonatkozó Genfi Egyezményt. A mostani 4. Genfi Egyezmény a Nemzetközi Humanitárius Jog alapjait képezi..

A magyar szabadságharc leverése után, az 1867. évi kiegyezéssel létrejövő Osztrák-Magyar Monarchia csatlakozott a Genfi Egyezményekhez és megkezdődött egy bécsi székhellyel működő önkéntes segélyegylet szervezése. A Monarchia közös hadügyminisztere 1872. szeptember 21-én hivatalosan javasolta a magyar kormány elnökének és honvédelmi miniszterének az önkéntes egészségügyi szolgálat megszervezését. A magyar kormány elvben egyetértett a kezdeményezéssel, de ragaszkodott ahhoz, hogy az önkéntes egészségügyi szolgálatot Magyarországon külön és önállóan szervezzék meg.1878. április 12-én megtartott értekezleten döntés született Ausztriában és Magyarországon önállóan működő Vörös Kereszt Egyletek szervezési és működési alapelveinek kimunkálásáról. I. Ferenc József jóváhagyta az eléje terjesztett javaslatot, majd 1880. december 5-én megbízta gróf Károlyi Gyula főrendházi tagot a magyar segélyegylet megszervezésével.

Forrás itt

 

 

aug 21

Csernátony Lajos

Csernátony Lajos, Cseh Lajos (Kolozsvár, 1823. augusztus 21. – Budapest, 1901. március 4.) újságíró, politikus, Kossuth Lajos titkára.

Életpályája

Erdélyi nemesi családból származott. Az 1848. március 15-ei forradalom után főmunkatársa lett a Pálfy Albert szerkesztette Marczius Tizenötödike című napilapnak. 1848 novemberétől a napilapnál végzett munkája mellett Kossuth Lajosnak, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének titkáraként is működött. Cikkeinek szélsőséges köztársasági irányultsága sokszor ingerült vitákat gerjesztett. A lap többször megfogalmazta különvéleményét a kormány álláspontjával szemben és élesen támadta – Kossuth Lajoson kívül – a szabadságharc vezető tisztviselőit. A Kossuth számára is kellemetlen helyzet végül úgy oldódott meg, hogy Csernátony Kossuth kérésére 1849 februárjában lemondott titkári megbízatásáról. A Marczius Tizenötödike lapot a kormányzat 1849. július 8-án betiltotta.
Csernátony Lajost a világosi fegyverletétel már Párizsban érte. Haynau vele tévesztette össze Csernus Menyhért minisztériumi tisztviselőt és 1849. október 24-én őt végeztette ki a pesti Újépület mellett. Csernátony Lajos Párizsban együttműködött az osztrák titkosrendőrséggel, ennek ellenére 1851. szeptember 22-én távollétében halálra ítélték és nevét bitófára akasztották. 1851 és 1860 között Angliában, 1853-ban rövid időre az Amerikai Egyesült Államokban élt. Az emigrációban számos külföldi újság – a párizsi National Evenement, Presse, New York Times, londoni Morning Star – munkatársaként dolgozott és megismerte a modern újságírás eszközeit, melyeket hatásosan alkalmazott hazatérése után. 1860-tól Olaszországban élt, egy évig az itáliai magyar légió hadbírája volt.
1867-ben amnesztiát kapott. Hazatérése után, mint publicista a magyar sajtó egyik legtevékenyebb tagjává vált. 1867 és 1869 között A Hon című lap főmunkatársa, 1869 és 1877 között az Ellenőr című lap alapító főszerkesztője, később a Nemzet és a Magyar Nemzet című lapok főmunkatársa volt. Könnyed hangú, szellemesen támadó stílusa új irányt jelentett a magyar politikai újságírásban. Ő volt az első hazai sportrovat megindítója is. Hazatérése után Tisza Kálmán közeli bizalmasa lett. 1869 és 1901 között előbb balközép, majd szabadelvű programmal országgyűlési képviselő volt. Mintegy tizenkétezer korona vagyonát a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetére hagyta.

Forrás itt

Csernátony újságírói tolla félelemmel és viszolygással vegyes tiszteletnek örvendett ellenfelei körében is. Kíméletlen, éles, ugyanakkor széles műveltségről tanúskodó vitacikkei a tárgy mellett mélyen érintették a vitapartner személyét. Évtizedekkel a nyelvújítás után is tudott új szavakat alkotni: ő írt le először olyan merész, de nem túl magas ízlést eláruló összetételeket, mint „pecérdús” vagy „veszettebes”. Ellenőrbeli „Buffett- című rovatát általában szerkesztőtársai címére küldött szellemes glosszák töltötték meg. Az ellenzéki hévvel szerkesztett Ellenőr már valóságos hatalommá tette a sajtót: „A Deák-párt talán még jobban olvasta, mint az ellenzék, s felszólalásai nem maradtak hatás nélkül.” (Móricz Pál: A magyar országgyűlési pártok küzdelmei. I. 83.)

CSERNÁTONY LAJOS ÉS AZ ELLENŐR itt

 

 

aug 20

Az új kenyér ünnepe

Kenyér

az emberiség legfőbb tápláléka, mely körül minden egyéb élelmiszer csoportosul. A K. épp oly nélkülözhetetlen eledele a vadembernek, mint a civilizált európainak; minden világrészben honos, de minőségre nézve, bár mindenütt növényi részből készül, igen különböző. Legjobb kenyeret a gabonanemüek szolgáltatják, még pedig első sorban a búza és rozs, másodsorban az árpa, zab és kukorica. Magyarország a jó K. hazája, a mi kenyerünk Európaszerte hires; ennek oka nemcsak lisztünk jóságában rejlik, hanem abban is, hogy a háznál sült kenyeret tekintik a jó háziasszony próbakövének. A búzalisztből sült K. fehérebb és szárazabb, mint a rozslisztből készült; jóságra nézve a kettő egyenrangu, készítésmódja is hasonló, csakhogy a rozskenyér erősebb dagasztást és sütést kiván.
A jó házikenyér készítése a következő: Miután a kenyérsütés előestéjén megszitáltuk a használandó lisztet, ezt teknőbe vgy cseréptálba helyezük s közepén kezünkkel gödröt csinálva, beleöntjük a langyos vizzel elkevert kovászt, melyet kevés liszttel lágyan elkeverünk s letakarva a következő reggelig langyos helyen hagyjuk. Másnap 3 órával a sütés előtt egy kevés élesztőt teszünk az este megkészített kovászhoz, sót, köménymagot v. anizst s körülbelül 8 lit. liszthez 4 lit. vizet. Ezen anyagot jó negyedóráig egyenletesen dagasztva, ha búzaliszttel dolgozunk a tálban kelesztjük lágymeleg helyen 21/2-3 óráig, ha rozslisztből készítjük a kenyeret azonnal kiszakasztjuk s a meglisztelt kenyérruhát a kosárban elhelyezve, beletesszük s ott megkelni hagyjuk. A jól megkelt K. még egyszer oly magas a kelés után mint előtte, mire kemencében két órai egyenletes hőfoknál kell megsütni. A jól megdolgozott K. aránylag kevesebb kelesztő anyagot kiván, gyorsabban kel és könnyebben emészthető, mint a gyorsan összeállított. Sajnos, a nagyvárosi élet élelmezési nehézségei meglehetősen ritkították ama háztartások számát, amelyek háznál készítik kenyerüket; pedig a házikenyér olcsóbb, jobb ízlü, táplálóbb, tisztább, tehát közegészségi szempontból sokkal ajánlatosabb a pékkenyérnél. Számtalan ragályos betegség közvetítője a pékkenyér s nem egy gyomorbaj gyógyulását akadályozza ama sok pótanyag, u. m. burgonya, mész, timsó, gálickú, lisztsöpredék, mely némely pékkenyérben található. Nagyobb, benlakással összekötött intézetek, kórházak és kaszárnyák K.-rel való ellátásánál, valamint nagyobb péküzletekben sikerrel használják a dagasztó gépeket, melyek gyorsan és egyenletesen dolgoznak. Kovász és élesztő helyett némelyek (külföldön különösen Amerikában, Angliában, Hollandiában és Németországban) kettedszénsavas szódát borkővel vagy sósavval használnak, mely esetben a nyersanyag azonnal sütőbe teendő; ezen kelesztő anyag aránya: 100 rész liszthez 1 rész kettedszénsavas szóda és 4 rész sósav. A katonakenyér, mint főtápszere a hadseregnek, a modern technika legújabb vívmányaival ellátott sütőintézetekben állandó szakértői felügyelet alatt készül.
A kenyeret lovak etetésénél abrak helyett használják. A K.-etetésnek nagy jövője van, mert a K. likacsos alkatánál fogva könnyen emészthető, de különösen azért is, mert némely kellemetlen ízü, de rendkivül tápláló kereskedelmi takarmánynemek, mint p. a hús- és vérliszt, a szárított sikér stb. könnyeben etethetők meg, ha olcsóbb lisztnemekkel, továbbá korpával, malátacsirával, burgonyával stb. K.-ré süttetnek. A K.-etetésnek mintegy 4 sr. tápanyagot veszít és hogy a készítése némi költséget okoz. Ny.-Európában már üzletszerüen foglalkoznak a kenyérsütéssel az állatok számára.

Története.

Kenyeret már a legrégibb időkben készítettek. A gabnaszemeket kezdetben kövek közt megtörték és vizzel föleresztve megfőzték; később mind több lisztet kevertek hozzá, hogy kovász, majd tészta lett, melyen napon szárítottak, v. forró köveken sütöttek meg. A magok megtörése mozsarakban és megőrlése kézi malmokban még későbbi keletü. Eleinte sótalan kenyeret sütöttek, Mózes azonban a husvéti bárány elfogyasztásához megtiltotta a sózott kenyerek használatát. Ezt a szokást a zsidók meg is tartották s a pászka ünnepkor ma is sótalan kenyeret (macesz) esznek. A K.-sütést az egyiptomiaktól a görögök is megtanulták; Athénben Dionysiust tartották feltalálójának, s ünnepein nagy kenyereket hordoztak körül. A rómaiak csak Kr. e. 170 körül ismerték meg az első sütőkemencét és Augustus korában már több mint 300 működött Rómában. a K. latin nevét (panis) Pan istentől vette, vagy azért, mert őt tartották feltalálójának, v. azért, mert az ő formájára sütötték az első kenyereket. A rómaiaktól a gallok is megtanulták a K.-sütést s állítólag ők használtak hozzá először élesztőt. A németek a kenyeret csak a középkorban kezdték sütni, mig a svédek egész a XVI. sz.-ig nem ismerték a sütött kenyeret. Dagasztógépeket már 1787-ben kezdtek használni Bécsben, Hollandiában és Genovában; de általánossan csak 1810 óta terjedtek el, midőn a párisi Lembert azt megjavította és Fontaine (1839) azt még tökéletesebbé tette.

Forrás itt

aug 19

Blaise Pascal

Ha valamely kérdésben nem látunk világosan, jó, ha van valami közös tévedés, amelyet mindenki elfogad.

Blaise Pascal (Clermont-Ferrand, 1623. június 19. – Párizs, 1662. augusztus 19.) francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus, teológus, moralista és vitatkozó.

A poitou-i mocsarak lecsapolásában szakértőként vett részt. Fontos alkotásokat hagyott hátra a fizika, a matematika, a teológia, a filozófia és az irodalom témakörében is. Hozzájárult a természettudományok fejlődéséhez, mechanikus számológépet szerkesztett, megalapozta a projektív geometriát, kidolgozta másokkal közösen a valószínűség matematikai elméletét. Tanulmányozta a folyadékokat és tisztázta a vákuum és a nyomás fogalmait. A nyomás mértékegysége az ő munkásságának tiszteletére lett pascal. A gondolkodásnak és a gyakorlati kísérletek tényadatainak tulajdonított döntő szerepet tudományos munkájában.

Idézetei

Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.
… a legnagyobb betegség ez az érzéketlenség éppen, és ez a végtelen gyengeség, hogy még saját nyomorát sem érzi a lelkem.
A természet titkai rejtve vannak előttünk; jóllehet állandóan alkot, nem látjuk mindig az eredményt; csak idővel s koronként ismerjük meg, s bár a természet mindig egyforma, mi sem ismerjük mindig egyformán.

Egyre többet tapasztalhatunk, mert elménk egyre fejlődik…
…nem vagy kevésbé Isten akkor, ha sújtasz és ha büntetsz, mint amikor vigasztalsz és kegyelmet gyakorolsz.
A szívnek megvan a maga ésszerűsége, amit az értelem egyáltalán nem ismer.
Hogyan is ismerhetné meg a rész az egészet?
Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet.
Csak az a szégyen, ha valaki nem ismer szégyent.
… a túlzott jóindulat is zavarja az embert.
… a testi fájdalom csak a lelki fájdalom büntetése és tükörképe.
Tudnunk kell, mire vagyunk képesek: több vagyunk a semminél, de nem vagyunk minden…
A szeretet vagy a gyűlölet megváltoztatja az igazságot.
Az a baj a világban, hogy az erő nem igazságos, és az igazságnak nincs ereje.
Unalom. – Semmi sem olyan elviselhetetlen az ember számára, mint a szenvedélyek, ügyes-bajos dolgok, szórakozás, iparkodás nélküli teljes tétlenség. Ilyenkor átérzi semmi voltát, elhagyatottságát,

elégtelenségét, függőségét, tehetetlenségét, ürességét
…nyomorú sors nyomorultnak tudni magunkat, de a nagyság jele, ha felismerjük nyomorultságunkat.
Oly magasra értékeli az ember eszét, hogy bármilyen kiváltságos helyzetben éljen is, nem érzi magát boldognak, ha nem fogad el ugyanilyen előnyös helyzetet embertársai gondolkodásában.
Az ember, szelleme miatt majdnem angyal, alantassága miatt majdnem állat.
Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá,

hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal; a mindenség azonban nem is sejti, hogy mennyivel erősebb nála.
Az ember sem nem angyal, sem nem állat, s a legnagyobb baj az, hogy aki angyal akar lenni, állattá lesz.
Óhajtjuk az igazságot, de magunkban csak bizonytalanságot találunk.
Hajszoljuk a boldogságot, de csak nyomorúságot és halált lelünk.
Minél több bennünk a bölcsesség, annál több nagyságot és gyarlóságot fedezünk fel az emberben.
A gonoszak olyan emberek, akik ismerik az igazságot, de csak annyiban állnak mellé, amennyiben egyezik érdekükkel; egyébként azonban elpártolnak tőle.
Gondolatok
Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusok és a tudósok Istene.
Memorial
Ha hiszel Istenben, és nincsen Isten nem vesztettél semmit. De ha van Isten, és nem hiszel benne, mindent elvesztettél.
A legutolsó dolog, amit megtudsz egy könyv írása közben az, hogy mivel kellett volna kezdened.
Ha eredményesen akarunk valakit megcáfolni, bebizonyítva, hogy téved, előbb vizsgáljuk meg, melyik oldaláról szemléli a dolgot, mert arról az oldalról tekintve rendszerint igaza is van.

Élete és munkássága itt

Pascal-háromszög

aug 18

A szamárbőr

A művészet feladata nem a természet utánzása, hanem a kifejezése.

Honoré de Balzac (Tours, 1799. május 20. – Párizs, 1850. augusztus 18.) francia regényíró, a francia realista regény megteremtőinek egyike, neve a világirodalom legjelentősebb alakjai között szerepel.

Az igaz, hogy a megfeszített munka közben keletkezett művek nem mind egyértékűek. A tökéletesek mellett akadnak elnagyoltak is. De nincs olyan kisebb-nagyobb története, amelynek legalább néhány oldala ne vallana a lángelmére. Aki pedig vállalja a nagy kirándulást, hogy végigolvassa az Emberi színjátékot — ami magyarul sem lehetetlenség, hiszen van teljes fordítása —, az személyesen éli át a francia polgárság útját a nagy forradalomtól a harmincas évekig. Nyilván tovább is mutatott volna ez az út, ha Balzacnak még néhány esztendő adatik. De egészsége nem bírta tovább. Még életben tartotta a vágy, hogy az övé legyen Eveline. Ez bekövetkezett. Hanska grófnő elözvegyült, Balzac világhíres lett, immár lakását is fényűzően tudta berendezni rég várt házasságához. Akkor elutazott az asszonyért, feleségül vette, és együtt érkeztek haza Párizsba. Idáig bírta. Néhány hét múlva meghalt. A nagy vágyakozás éltette, a beteljesülés megölte.
Hanem akkor már a francia irodalom is tudta, hogy kit vesztett benne. Temetésén ott volt az egész irodalmi élet, ott voltak a miniszterek. A gyászbeszédet Victor Hugo mondotta. Ebben a beszédben olvashatjuk többek között ezt a jellemzést: „Roppant küzdelmet vívott a modern társadalommal. Ábrándokat tépett szét, reményeket oszlatott el, álarcokat szakított le.”
Most már a kritika is letette a fegyvert. Halála óta szüntelenül jelen van az irodalomtörténetben is, az élő irodalomban is. Keze nyomát felismerhetjük az azóta egymás után következett regényíró-nemzedékek művein. Az egész világirodalom az adósa.

Hegedüs Géza

Forrás itt

A regény alaptörténete és a rá épülő cselekményváz ( a szamárbőr, amely által minden kívánság teljesül, de amely egyúttal állandóan és a kívánságokkal egyenes arányban zsugorodik is, elfogyása pedig a halált jelenti) nem éppen eredeti (Balzac Amadeus Hoffmanntól vette át, ám sokkal kevesebb előzménye van, mint ahányszor Balzac óta felhasználták (leghíresebb újraköltése Wilde: Dorian Gray arcképe című regénye). Ezt a motívumot azonban az író szinte matematikailag megszerkesztett kompozícióba illesztette. A főhős, aki éppen öngyilkosság előtt áll, mivel pénzét elkártyázta, kapcsolata egy nagyvilági nőhöz, egy igazi szépséghez teljesen összezavarta, az utolsó pillanatban bukkan rá a szamárbőrre. A kötet első része az új életre támadt Raphael bemutatásáig tart. A középső szakasz – Raphael elbeszélésében – a nagy életet mutatja be, a juliusi monarchia topzódó gazdagságát, a hatalom, pénz, mámor, szerelem, kalandorság, a végletekig vitt kihívás, gőg világát. A zárószakasz a “lefelé menő” Raffaelt ábrázolja, az agóniát, a halált (szinte tükörszerű ellentétben az első résszel). Nagy ellentéteket, izzó ellentmondásokat, pszichológiai és társadalmi végleteket ütköztet Balzac ebben a regényében, amely méltó és sok vonatkozásban később sem felülmúlt nyitánya életművének.

Legeza Ilona

A SZAMÁRBŐR   itt

aug 17

Jáki Szaniszló László tudománytörténész

Jáki Szaniszló László (Stanley L. Jaki) (Győr, 1924. augusztus 17. – Madrid, 2009. április 7.) Templeton-díjas magyar származású amerikai tudománytörténész, tudományfilozófus, bencés szerzetes, teológus, fizikus, egyetemi tanár. Több mint negyven világszerte elismert könyv, ezenkívül több mint nyolcvan tudományos és teológiai esszé, valamint kritikák, könyvelőszavak, enciklopédia cikkek tucatjainak szerzője, Immanuel Kant és Giordano Bruno műveinek angolra fordítója.

Egyénisége

Jáki Szaniszlót teológus és fizikus doktorátusa, valamint képessége és képzettsége kiválóan előkészítette arra, hogy a 20. század második felében a mai intellektuális és vallási élet egyik alapvető kérdésének, a tudomány és vallás, az ész és hit, általánosságban a kozmosz és Isten kapcsolatának egyik kiemelkedő hirdetője legyen. Egész életét az (újra)evangelizációnak szentelte (bár ezt a divatos szót nem használta). Elszántsága, missziós lelkülete és természetesen Isten kegyelme megadta a belső hajtóerőt e feladat teljesítésére. Közvetlen tapasztalatból behatóan ismerte a katolikus Egyház helyzetét a mai világban: “A modern kor szekularizmusának éltető eleme, hogy letagad minden lehetséges vagy tényszerű kapcsolatot a kereszténység és a természettudomány között. … Korunkban, amikor már egyetlen csoportot sem lehet bűntetlenül gyalázni, csak a katolikusok jelentenek szabad prédát. … Akár tetszik, akár nem, az ember egy csata közepén találja magát. S ha már így alakult a dolog, jobb, ha felveszi a fegyvert. … A naturalizmus és szekularizmus bajnokai frontális rohamot indítottak a természetfeletti ellen, amelyet elsősorban a Katolikus Egyház képvisel. … Én sem maradhattam a partvonalon. Éreztem, mindent meg kell tennem, hogy erőmhöz mérten szembeszálljak a szekularizmus pusztító erejével, különösen, ha a tudományt hívja segítségül.” Jáki Szaniszló magát tudománytörténésznek és tudományfilozófusnak[5] tartotta. Minden általa kidolgozott témát történelmi kontextusban tárgyalt, és, a biblikus gyökereket is megkeresve, gazdag irodalmi referencia-apparátussal végig követte kibontakozásukat. Többször említette, hogy a történelem a filozófia laboratóriuma. Filozófiája a híres klasszikus tomista, Étienne Gilson módszeres realizmusához (réalisme méthodique) állt közel, és megvetéssel kezelte a kantizmussal kevert transzcendentális tomizmust (saját cimkéjével: az aquikantizmust). Bár alapvetően teológus volt, egész nézetrendszerébe beívódott a fizikai doktori munkája során szerzett szemlélet, a tapasztalati tények és a kvantitatív aspektusok iránti tisztelet. Egy bizalmas beszélgetésben megvallotta, hogy mint minden embernek, természetesen neki is vannak korlátai. Művében a kozmosz centrális helyet foglal el. Mégis csak élete végén és habozva fogadta el az antropikus kozmológiai elvet, jóllehet ez a modern természettudomány csúcspontját jelenti, és a katolikus világnézettel összhangban van. Bár a kozmosz legfontosabb eseményének az Örök Ige megtestesülését tartotta, nem tudta magáévá tenni Szent Pál kozmikus Krisztus-képét, az ugyancsak kozmikus világszemléletű Teilhard de Chardin nézeteit keményen bírálta és lenézően szólt róluk.
Lebilincselő előadó volt, több mint öt évtizedes külföldi távollét után is tökéletesen és választékosan beszélt magyarul, előadásait számos példával és szemléletes fordulattal gazdagította, és kitűnő pedagógiával tárta hallgatói elé. Tudta, a fontos dolgokat változatos szövegkörnyezetben többször kell hallani, hogy a mondandó belénk ívódjék, szemléletünkké és életünkké váljék. Tudta, amit már a régi rómaiak is tudtak: az ismétlés a tudás anyja. Hihetetlen munkabírása volt. Mindig pontosan és világosan fogalmazott, ha gondolatmenetét olykor nem is könnyű követni. Előadásainak erejét a tények tisztelete és a belső logika adta. Nemcsak híres egyetemek nagy amfiteátriumaiban, hanem a budapesti Magyar Szentek Templomának ötven fős szerény hittantermében is beszélt. A kis létszámú hallgatóság nem zavarta (bár nem ehhez volt szokva, és nem tartozott a túlzottan szerény emberek közé sem). Tudta, hogy kötelessége hírdetni az igét, különösen a fiatalságnak és éppen a tudomány és hit kapcsolatában.
Ebben a közleményben munkásságának még felületes áttekintése sem lehetséges. Szerencsénkre az Egy elme világa,1 (A Mind’s Matter) című kötetéből tájékozódhatunk róla. Mégis feltétlenül ki kell emelnünk néhány témakört, amelyekben életreszóló eligazítást kaptunk tőle idehaza is anyanyelvünkön.

Bővebben itt

aug 16

Juhász Ferenc költő

Juhász Ferenc (Biatorbágy, 1928. augusztus 16. –) költő, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Életműve

Juhász Ferenc indulását, egész pályáját és életművét határhelyzetek formálták. Nemcsak faluja kétnemzetiségű, hanem családja is félig magyar, félig sváb származású. Költői szárnypróbálgatásai a második világháborút követő koalíciós időkre estek, tehát művészként egy történelmi korforduló szülötte. Versei csak rövid ideig kapcsolódnak az örökölt népies eszményekhez, 1954 óta olyan egyéni alkotói világot alakít ki, amely a neoavantgárd kereteit ugyanúgy szétfeszíti, mint a posztmodern irodalmi poétikáját.
Szociológiai képlete is határhelyzetre utal: a szegénységből emelkedett fel, de nem elégedett meg a maga szűkebb világának kifejezésével, hanem emancipációra vágyott, amelynek záloga – egész életműve tanúsága szerint – az egyetemesség és kozmikus látás. A magyar szocialista rendszer összeomlása után senki földjére került. 1954–1956-ban a forradalom egyik szellemi előkészítője, a forradalom után sokáig nem tudott írni, majd viták és vádak tárgya lett. Ezt az életpályát láthatólag súlyos belső és külső konfliktusok kísérték. Juhász Ferenc csak ritkán lehetett boldog író. De nagy áldozatokat követelő határhelyzete nemcsak súlyos terhe, hanem legértékesebb öröksége is. Ez formálta nyitott világszemléletét, mely történelmi-társadalmi és költői válaszait egyaránt meghatározta.

Wikipedia

Juhász Ferenc indulását, egész pályáját és életművét határhelyzetek formálták. Nemcsak faluja kétnemzetiségű, hanem családja is félig magyar, félig sváb származású. Indulása a második világháborút követő koalíciós időkre esett, tehát költőként egy történelmi korforduló szülötte. Versei csak rövid ideig kapcsolódnak az örökölt népies eszményekhez, 1954 óta olyan egyéni alkotói világot alakít ki, amely a neoavantgárd kereteit ugyanúgy szétfeszíti, mint a posztmodern irodalmi poétikáját. Szociológiai képlete is határhelyzetre utal: a szegénységből emelkedett fel, de nem elégedett meg a maga szűkebb világának kifejezésével, hanem emancipációra vágyott, amelynek záloga – egész életműve tanúsága szerint – az egyetemesség és kozmikus látás.
A magyar szocialista rendszer összeomlása után senki földjére került. 1954–1956-ban a forradalom egyik szellemi előkészítője, a forradalom után sokáig nem tudott írni, majd viták és vádak tárgya volt. Ezt az életpályát láthatólag súlyos belső és külső konfliktusok kísérték. Juhász Ferenc csak ritkán lehetett boldog költő. De nagy áldozatokat követelő határhelyzete nemcsak súlyos terhe, hanem legértékesebb öröksége is. Ez formálta nyitott világszemléletét, mely történelmi-társadalmi és költői válaszait egyaránt meghatározta.

Bővebben itt

A gyermek: ámulat és hűség. Egyszerű csodálkozás és szigorú egyszerűség. Minden titok ablaka a gyermek. Minden titok, amit a kezdet önmagában őriz, amit a kezdet önmagából kibontott.

A mindenség szerelme

Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni…

Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni…

Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni…

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még…
lassan, tompán, mélyéböl remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt, a csontváz nélküli, reszkető,
lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró akarat
világ-tűz, vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok, test-nélküli vallomások…
.
Én nem kutattalak, mint csillagász az égen
egy új csillagot.
Matematikával, képlettel, logikával
számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott lehetsz,
csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,
társak között, még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt…

És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,
robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak,
de még csak reszketés, sejtelem
voltál te is, voltam én is szívedben,
mégis tudtalak,
tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,
hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,
mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,
mert ehhez az értelem kevés,
és nem oly céltudatos a megismerés, az elhatározás,
mint az órával mérhető idő,
s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,
fölfogtalak és vártalak,
tudtalak léttelenül,
mert kezdetben közös volt minden elem,
mert kezdetben én is a csönd virága voltam,
mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,
kezdetben csak a vágy volt,
ahonnan fölszabadultál…

aug 15

Szent István király halála

I. (Szent) István király – születési nevén Vajk (Esztergom, 970–980 körül – 1038. augusztus 15.) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt.

1038. augusztus 15-én hunyt el Magyarország első keresztény uralkodója, az államalapító Szent István király (ur. 1000-1038), aki egymaga vitte sikerre az államegyesítés, egyházszervezés és törvényhozás hatalmas munkáját. 1083-ban szentté avatott uralkodónk a kereszténységben is különleges pozíciót foglal el, hiszen ő az egyetlen, akit a katolikus és – 2000 óta – az ortodox egyház egyaránt szentként tisztel.

Bővebben itt

SZENT ISTVÁN TEMETÉSE ÉS FELMAGASZTALÁSA.

Gyors hiradók repültek szét 1038. augusztus közepén azon gyászos hírrel, hogy István, a háború és békében egyaránt nagy, a szigorú és mégis igazságos király, hazánkban a jogi rend szerzője, elhunyt.
Pár nap mulva Székes-Fehérvár mezei tarkállottak a tömérdek sátortól.[231] A főpapok és főurak nagyobb része már előbb is ott volt, a gyászos hír hallatára pedig megjelentek a többiek, továbbá a középosztály és a szegény nép azon része, amelyik jöhetett. Szegény és gazdag, főur és szolga egyaránt sietett a végső tisztesség megadására.
A temetőhely iránt nem volt semmi kétség. Szent István a székesfehérvári főegyházat, építkezései legkiválóbbikát egyúttal családi temetkező helyéül is építé, sőt annyira siratott kedves fiát, szent Imrét, már ide is temetteté. A bánatos özvegynek s a főpapokból és főurakból álló, intézkedő királyi tanácsnak tehát csak méltó koporsóról és az egyház hajójában ennek megfelelő sír ásásáról kellett gondoskodniok.
Mind a kettő csakhamar elkészült, még pedig a koporsó fehér márványból. Ezt természetesen nem hordozták kézen, hanem a sírba előre elhelyezték. Megtörtént erre (melyik napon? nincs följegyezve) a temetés. Szent Istvánnak bebalzsamozott, királyi ruhákba öltöztetett, királyi díszjelekkel ékített tetemeit föltették az egyházban egy ravatalra, elmondották fölötte a gyászmisét és azután elhelyezték a fehér márványkoporsóba. A koporsó fölébe hatalmas, egy darabból álló, az egyház padozatából kissé kiemelkedő márványemléktáblát tettek.[232]

Forrás itt

aug 14

Lélektani alapú pedagógia

Herbart, Johann Friedrich (Herbart János Frigyes) (Oldenburg, 1776. május 4. – Göttingen, 1841. augusztus 14.) német filozófus, neveléstudós, pedagógus. A neveléstudomány tudományos megalapozója a 19. században. A század közepén kialakult Herbart-i pedagógiai iskola (herbartizmus) névadója. Elmélete a pszichológia-tudomány történetére is hatást gyakorolt.

A Herbart-i iskola

Herbart pedagógiája csak halála után vált szélesebb körben ismertté, de akkor nagy erővel terjedt, kialakult a herbartiánizmus. Németországban csakhamar úgyszólván korlátlan uralomra tett szert, de az osztrák, cseh és magyar területeken is terjedt. Térhódítása még századunk elején is folytatódott, bár éppen szülőhazájában már a 19. század végétől erősen bírálták újabb irányzatok, különösen a reformpedagógia képviselői.

Herbart szellemében írta neveléstanát Theodor Waitz (Allgemeine Paedagogik). De akik legtovább fejlesztették a herbarti neveléstant, azok Karl Volkmar Stoy. A herbartianizmus követője és továbbfejlesztője Tuiskon Ziller, aki nemcsak elméleti-gyakorlati kiépítését adja annak leginkább Grundlegung der Lehre vom erziehenden Unterricht című művében, hanem egy mintaiskolát is tart fenn Lipcsében, amely a herbarti iskola megtestesítéséért küzd és tanítókat képez.

Élete és munkássága itt

Az elmondottak alapján megállapítható, hogy Herbart pedagógiája kiemelkedõ fontosságú állomása a nevelés történetének. Szilárd filozófiai alapokon nyugvó neveléstant dolgozott ki, amelyben a nevelés célját az etika, a hozzá vezetõ utat a pszichológia szabja meg. (Fontos fejlemény ez annak ellenére, hogy lélektani felfogása ma már túlhaladott.) Herbart oktatásmódszertana és tantervelmélete rendet vitt a korábbi – pusztán a szokáshagyományon alapuló – esetleges, ötletszerû tananyag-kiválasztásba és oktatási folyamatba. Azt sem felejthetjük el, hogy Herbart a neohumanizmus fénykorában – amikor a klasszikus nyelvi stúdiumok és a matematika állt az iskolai oktatás középpontjában -, az emberre és a természetre vonatkozó tudásanyag egyensúlyát kívánta megteremteni.

Herbart lélektani alapozású pedagógiája itt

Régebbi bejegyzések «