aug 29

Magnum decus Hungariae

Bél Mátyás (Matej Bel, latinosan: Matthias Belius; Ocsova, 1684. március 24. – Pozsony, 1749. augusztus 29.) magyar és szlovák felmenőkkel rendelkező magyar író, evangélikus lelkész, történet- és földrajztudós. A 18. századi magyar tudomány kiemelkedő alakja, a korra jellemző polihisztor iskolának az egyik legkiemelkedőbb képviselője. Nem sokkal halála után a “magnum decus Hungariae” címet kapta (“Magyarország nagy dísze”)

Élete és munkássága itt

A pietista értelmiségből került ki a periódus legnagyobb magyarországi tudósa, az államismeret kiváló művelője, Bél Mátyás (1684– 1749). Félig szlovák, félig magyar iparoscsaládból származott; tanulmányait magyar, szlovák és német környezetben végezte. Tanult Missovitz Mihály losonci iskolájában, a középiskolát Besztercebányán és Pozsonyban végezte, magyar nyelvtudását Veszprémben és Pápán tökéletesítette. Besztercebányán és Pozsonyban – főként ifj. Burius János hatására – megismerkedett a pietizmussal, s egyetemi tanulmányainak a folytatására is Halléba ment, Francke mellé (1704). A pietizmus német vezére hamar felismerte Bél tehetségét: tanárul alkalmazta nevelőintézetében és rábízta fia tanítását is. Hazatérése (1708) után a besztercebányai, majd 1714-től a pozsonyi evangélikus iskola rektora lett, s azt – a pietista pedagógiai elveket érvényesítve – Magyarország legkorszerűbb tanintézetévé fejlesztette. 1719-től haláláig a pozsonyi német evangélikus egyház papjaként működött. Híve volt Rákóczi szabadságharcának; annak bukása után a gyenge hazai polgárság erősítésére, műveltségének, öntudatának emelésére törekedett, s inkább az abszolutizmus egyes haladó elemeivel, mint a maradi nemességgel keresett kapcsolatokat. Bél Mátyás a legtipikusabban hungarus-író: munkásságával az ország három akkori legnagyobb népcsoportjának, a magyarnak, németnek és szlováknak részrehajlás nélkül igyekezett szolgálni, az ország keretén belül mindhármat egyenlőnek tartotta, a nyelvi tarkaságot dicsőségnek tekintette. Tudományos könyveit kizárólag a közös latin nyelven írta, de jól beszélte mind a három hazai nyelvet, s alkalmi verseiben s egyházi műveiben használta is őket. Munkássága egyaránt része és értékes öröksége a magyar, a szlovák és a hazai német irodalomnak.

Forrás itt

aug 28

MIÉRT ÉPPEN GROTIUS?

Hugo Grotius (eredeti nevén Huig de Groot) (Delft, 1583. április 10. – Rostock, 1645. augusztus 28. ) németalföldi államférfi, jogász, a modern nemzetközi jog előfutára.

MIÉRT ÉPPEN GROTIUS?

Grotiusról tudni lehet, hogy ő az, aki a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, illetve ő fekteti le a természetjogi felfogáson alapuló nemzetközi jog alapjait. De Grotius nem pusztán a jog és a politikaelmélet területén alkotott olyasmit, ami meghatározta az elkövetkezendő évszázadok gondolkodását. Korának aktív politikai szereplőjeként nem csak Holland tartomány politikai életét, de a tágabb világpolitikai eseményeket is befolyásolja. Összeesküvés vádjával letartóztatják és börtönbe zárják, kalandos körülmények között egy könyvszekrényben rejtőzve szökik meg, a francia, majd a svéd király diplomáciai szolgálatába áll, a fejére tűzött vérdíj ellenére visszatér Hollandiába, részt vesz a harmincéves háborút lezáró tárgyalássorozat előkészítésében, forrongó hitvitákat folytat, Kálvin követőjeként jó kapcsolatot ápol a katolikus egyházzal. A szellem és a politika területén egyaránt egy célt fűti: Hollandia pozícióinak erősítése a világpolitikában.

Forrás itt

Államfilozófiája

Amíg Machiavelli számára az állam a jog forrása, Grotiusnál csupán védelmezi és biztosítja a jogot, amely megelőzi az államot, illetve az államok egymás közti viszonyára is érvényes.
A jog nem gyökerezik sem a haszonban, sem a hatalomban, nem is Istentől adatik, hanem az ember eszes és társas természetében.
A természetjog minden jog forrása, a pozitív, tételes jog az akarat szabad rendelkezése a természetjog keretein belül. A szerződések kötelező erejét a természetjog azon rendelkezése biztosítja, hogy a szerződések megtartandók. A békés együttélés biztosítására létrejött szerződés vetette meg az állam alapját. Az egyén jogait a közzel kötött szerződés korlátozza, a közösség pedig az egyén jogainak védelmére kötelezi magát.
A szekularizált természetjog alapja a tulajdonhoz való jog. ebből vezeti le Grotius az összes többi jogot, még azt is, hogy az ember — mivel a test is a tulajdona — eladhatja magát rabszolgának, a meghódított országok lakosai rabszolgasággal vásárolhatják meg jogukat az élethez, hiszen a győzteseknek jogukban állt volna kivégezni őket.
Ha azonban a jog alapja a tulajdon, akkor minden áru: az élet, a szabadság, a kultúra, a szerelem. A feleség a férj tulajdona. A nép vagy az állam azonban nem a király tulajdona.
Grotius átveszi Bellarmin és Suarez tanait a népfelség elvéről. Az uralkodó hatalma nem Istentől, hanem a néptől van. A hatalmat a nép kapja Istentől, és a nép bízza meg a királyt a hatalom gyakorlásával. Nem vonja le azonban a népfelség elvének következményét, s visszautasítja J. De Mariana elméletét az ellenállás jogáról.

Wikipedia

 

 

aug 27

A szecessziós magyar nemzeti stílus

Lechner Ödön (Pest, 1845. augusztus 27. – Budapest, Terézváros, 1914. június 10.) építész, a magyar stílusú szecesszió úttörője.

 

Lechner az építészeti részletképzés tekintetében egyre inkább a magyar folklór, az ázsiai illetve perzsa és indiai díszítőművészet felé fordul. 1891-ben Pártossal együtt megnyerte a Magyar Iparművészeti Múzeum és Iskola tervpályázatát „Keletre magyar” jeligével. Az Iparművészeti Múzeum (1893-96) épületének külső díszítései, a mázas cserepek, a pirogránit díszítőelemek, az áttört virágmotívumok indiai, perzsa, mór és magyar népi hatásokról tanúskodnak. Az épület egésze eltér a hagyományos formavilágtól, ami vegyes fogadtatásra talált. Azonban Lechner – most már Pártos Gyula közreműködése nélkül – tovább haladt az általa kijelölt úton, és 1897-ben megbízást kapott a Magyar Állami Földtani Intézet Stefánia úti épületére. Letisztult formavilága a Postatakarékpénztár (ma: Magyar Államkincstár) Hold utcai épületénél érvényesül a legtökéletesebben. 1900-ban az épületért a Képzőművészek egyesülete „Nagy Aranyéremmel” tüntette ki, és megkapta a „királyi tanácsos” címet is..Egyházi megbízásai közül kiemelkedik a kőbányai Szent László plébániatemplom, amely azonban Barcza Elek korábbi terveinek felhasználása miatt nem tekinthető szuverén alkotásnak. Élete utolsó évtizedének legjelentősebb megbízása a pozsonyi katolikus Szent Erzsébet templom és plébánia volt (1907–13).Az idős mestert 1911-ben a római nemzetközi építészeti kiállításon bemutatott életművéért (Otto Wagner mellett) nagy aranyéremmel tüntették ki. Haláláig még kapott néhány kisebb megbízást (Domonkos-ház átépítése, Szeged; az Ernst Múzeum bejárata, Budapest; Sipeki Balázs-villa; Vajda Péter utcai iskola), de a nagyobb pályázatokon már nem járt sikerrel. Az önálló magyar építészeti stílus megteremtőjeként számos követője akadt „A fiatal építésznemzedék seregestől vette körül és követte építészeti elveit, így Lajta Béla, Maróti Géza, Jakab Dezső, Komor Marcell, Bálint Zoltán, Jámbor Lajos, Sebestyén Artúr, Györgyi Dénes, Jánszky Béla, Zrumetzky Dezső, Medgyaszay István, Árkay Aladár” „A magyar nemzeti formanyelv kialakítására tett kísérlete a korszak legjelentősebb műveit hozta létre, melyek iskolát teremtettek még ha a személyes irányítása alatt álló és műveinek nem formáit, hanem szellemét tovább vinni hivatott mesteriskola létrehozására való törekvés kudarcot vallott is. Építészetének tudatos, elméleti (tanulmányokban is kifejezett) kialakítása a korszakban

Forrás itt 

 

Magyar szecesszió, Lechner Ödön itt

aug 26

A funkcionalista pszichológia alapító atyja

William James (New York, N. Y. 1842. január 11. — Chocorua, New Hampshire, 1910. augusztus 26.) amerikai pszichológus, filozófus, az amerikai funkcionalista pszichológia alapító atyja.

Pszichológiája

Jamesnek fontos szerepe volt a tudat céljának megértésében, az általa vallott nézetekből táplálkozik a modern pszichológia is. Szerinte az elme azért alakult ki, mert funkciója van, segíti a környezethez való alkalmazkodást. Megközelítését funkcionalizmusnak nevezzük.
Az érzelemkutatásban is jelentőset alkotott. 1884-ben az általános nézettel szembeszállva írta le az érzelmek folyamatát. Úgy gondolta, hogy az inger először fizikai választ vált ki az emberből, majd ennek tudatosulása után éljük át az érzelmet. 1885-ben tőle függetlenül ugyanezt fogalmazta meg Carl Lange[2] dán fiziológus, ezért nevezik James-Lange-féle érzelemelméletnek.

Pragmatizmusa

James húszas éveiben rendszeresen részt vett a „Metafizikai Klubnak” nevezett összejöveteleken. Itt ismerkedett meg Charles Sanders Peirce-szel,[3] akivel életre szóló barátságot kötöttek. Peirce híres matematikus, filozófus és logikus lett, ő vezette be a pragmatizmus kifejezést. Egy pragmatista központi gondolatai azok, hogy mihez vezethet az adott jelenség, mi lehet a funkciója, működik-e az elképzelés.
James ezen gondolatok által átértékelte az igazság fogalmát. Az igazság nem egy objektív terminus, hanem egy olyan valami, amely bizonyos kontextuson belül működik. 1897-es publikációjában, a The Will of Belive and Other Eassys in Popular Philosophy című műben fejtette ki először részletesen nézeteit a pragmatizmusról.

Idézetek tőle

Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.
A “mert” szó egy ismeretlen istennek állított oltár.
Bármivel foglalkozz is, egyedül az elszántságon múlik minden. Ha valóban el akarsz érni valamit, minden bizonnyal el is fogod érni… Ha művelt akarsz lenni, az leszel. De csak akkor, ha igazán akarod, ha mindennél jobban akarod, és nem akarsz még száz különféle dolgot ugyanolyan nagyon.
Saját magunk szőjük sorsunkat, a jót is, a rosszat is, eltéphetetlenül. Az erény és bűn érintése alig-alig hagyja rajta kéznyomát.
Ha szeretnél birtokolni egy tulajdonságot, viselkedj úgy, mintha máris a tiéd lenne.
A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni, a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.
Az emberi természet legmélyebb elve a megbecsülés vágya.

Forrás itt

 

 

aug 25

Kós Károly gondolata

Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

A budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját a két elefánttal, századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, „Az országépítő”-t, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a „Budai Nagy Antal”-t ugyanaz a Kós Károly hozta létre. De ha sorolni kívánnók, hogy építészeten és irodalmon kívül még mi mindenhez értett mesteri fokon, akkor az ámuldozó érdeklődőnek tudomásul kell vennie, hogy festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, könyvkiadóvállalat igazgatója, nagy hatású folyóirat szerkesztője, gyakorlati politikus, olykor országgyűlési képviselő volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője, a „három nemzet”, a magyar—román—szász együttélés ihletett kifejezője… ha kellett, mind a három nemzet nyelvén anyanyelvi otthonossággal. Kevés lenne, ha csak azt mondanók, hogy a nagy múltú és dúsgazdag erdélyi, majd romániai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Hiszen az egész irodalom csupán az egyik arculata volt mindannak a művészi, tudományos és kultúrpolitikai teljesítménynek, amely múlhatatlan emlékű szerepet biztosított a „kalotaszegi ezermester”-nek, ahogy már hosszú élete derekán megtisztelték.
27 éves, amikor 1912-ben, már diplomás építőművészként részt vesz az Állatkert pavilonjainak építésében. Akkor már az irodalom jó fülű értői tudomásul vették, hogy három évvel azelőtt (1909-ben) „Átila királról ének” című, ódon nyelvi ízekkel teljes, kitűnően verselt krónikás epikájával sajátosan egyéni költői hangot ütött meg az urait kereső új magyar költészetben. És világtörténelmi korszakok váltották egymást, mire a kilencvenedik életévén is túllépett mester „Kalotaszegi krónika” címen összefoglalt hét kisebb-nagyobb művével jelezte, hogy kilencvenéves korában sem gyengült sem éles elméje, se gyönyörűséget keltő stílusa. 94 évet élt jó egészségben, sose lankadó munkakedvvel és munkaerővel. Amihez nyúlt, ott szépet és hasznosat alkotott, összhangot és feladattudatot adott mindenkinek, aki akár személyesen ismerhette, akár írott műveiben, festett és rajzolt képeiben gyönyörködött, akár emberi-állampolgári magatartásából nyert újabb erőt az oly sok gondú, gyűlölködésektől fertőzött Közép-Európában.
Életművében a sokféle teljesítményhez képest viszonylag csekély hányad a szépirodalom: nagy ritkán a vers, néha kivételesen a dráma, meg a két nagy regény, az alig féltucatnyi kisregény és elbeszélés… De ez a kevés is, kiszakítva a sok műfajú írott, festett, épített, művészettörténettől néprajzig, kultúrtörténettől kultúrpolitikáig terjedő teljesítményáradatból, századunk magyar irodalmának egyik klasszikusaként sorolja múlhatatlan emlékeink közé.

Forrás itt

 

Kós Károly gondolata

Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót. Amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek.
Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltó szó leszek a pusztában…
Mégis kiáltok! Neked: Erdély, Bánság, Körös vidéke és Máramaros ezeresztendős magyarsága:
Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára.
Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.
De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk; a mi árulónk.
Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán…

Kós Károly- Kiáltó Szó – 1921. január.

aug 24

A könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása

Jorge Luis Borges (Buenos Aires, 1899. augusztus 24. – Genf, 1986. június 14.) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus, a 20. századi világirodalom egyik legjelentősebb alakja. Teljes neve: Jorge Francisco Isidoro Luis Borges Acevedo.

„Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó… A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok.”

(J. L. Borges: Az idő újabb cáfolata)

Az első magyar költőhöz

Éjszakák és tengerek állnak közöttünk,
a századok nagy változásai,
és fajták, éghajlatok, birodalmak,
de valami megfoghatatlanul
összeköt, a szavak titkos szerelme,
hangok és jelképek e társasága.

Élete és munkássága itt

aug 23

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja augusztus 23.

A 2008 júniusában, Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencia megnyitóbeszédében Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: “Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek”. A konferencia résztvevői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává. 2008 szeptemberében magyar, észt, brit, német és lett képviselők hasonló értelmű nyilatkozattervezetet terjesztettek az Európai Parlament (EP) elé. Az EP 2009 áprilisában állásfoglalást szavazott meg a totalitárius rendszerekről, és ebben javasolták az emléknap megtartását. Végül magyar−lengyel−litván kezdeményezésre, az EU-országok igazságügyi miniszterei 2011 júniusi luxembourgi tanácskozásukon fogadták el a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozataira emlékező dekrétumot, és egyben az 1939-ben Moszkvában megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum – más néven Hitler−Sztálin paktum – aláírásának napját, augusztus 23-át, a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapjává nyilvánították. A dokumentum elfogadásával az Európai Unió lépést kívánt tenni a közös európai múlt tudatának és a kollektív emlékezet erősítéséért.

2011. augusztus 23-án az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei Varsóban közösen rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt, és nemzetközi konferenciát rendeznek a Varsói Felkelés Múzeumában.

Forrás itt

aug 22

A Nemzetközi Vöröskereszt megalapítása

A Vöröskereszt rövid története

1859-ben zajlott le a solferinói csata. Az akkori korszak legvéresebb harcának mondott csatája során több mint 40 ezer sebesült vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. Henri Dunant elborzadt a látottakon; üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségével próbált meg segíteni a sebesülteken. Dunant javaslata: minden országban létre kellene hozni egy segélyszervezetet, amely olyan önkéntesekből áll, akik háború idején a sebesülteket ápolják, és nemzetközi egyezményt kellene kötni a harcmezőn maradt sebesültek, valamint ápolóik védelméről olyan módon, hogy részükre semleges státuszt biztosítanak.
Ennek nyomán 1863-ban megalakul a Vöröskereszt. Februárban jött létre az Ötök Bizottsága (Dunant is tagja volt), mely a mai ICRC (Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának) az előde. (Akkori neve: Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság volt.) A vörös kereszt lett a szervezet jelképe, mely a svájci zászló inverze és 1863-ban egy nemzetközi konferencia fogadott el.
A következő fontos esemény 1864, a Genfi Egyezmény létrejötte volt. Az alapítók kezdeményezésére diplomáciai konferenciát rendeztek Genfben 1864. augusztus 8-28. között, melyen 16 ország vett részt. 1864. augusztus 22-én aláírták a harctéren megsebesült katonák körülményeinek javítására vonatkozó Genfi Egyezményt. A mostani 4. Genfi Egyezmény a Nemzetközi Humanitárius Jog alapjait képezi..

A magyar szabadságharc leverése után, az 1867. évi kiegyezéssel létrejövő Osztrák-Magyar Monarchia csatlakozott a Genfi Egyezményekhez és megkezdődött egy bécsi székhellyel működő önkéntes segélyegylet szervezése. A Monarchia közös hadügyminisztere 1872. szeptember 21-én hivatalosan javasolta a magyar kormány elnökének és honvédelmi miniszterének az önkéntes egészségügyi szolgálat megszervezését. A magyar kormány elvben egyetértett a kezdeményezéssel, de ragaszkodott ahhoz, hogy az önkéntes egészségügyi szolgálatot Magyarországon külön és önállóan szervezzék meg.1878. április 12-én megtartott értekezleten döntés született Ausztriában és Magyarországon önállóan működő Vörös Kereszt Egyletek szervezési és működési alapelveinek kimunkálásáról. I. Ferenc József jóváhagyta az eléje terjesztett javaslatot, majd 1880. december 5-én megbízta gróf Károlyi Gyula főrendházi tagot a magyar segélyegylet megszervezésével.

Forrás itt

 

 

aug 21

Csernátony Lajos

Csernátony Lajos, Cseh Lajos (Kolozsvár, 1823. augusztus 21. – Budapest, 1901. március 4.) újságíró, politikus, Kossuth Lajos titkára.

Életpályája

Erdélyi nemesi családból származott. Az 1848. március 15-ei forradalom után főmunkatársa lett a Pálfy Albert szerkesztette Marczius Tizenötödike című napilapnak. 1848 novemberétől a napilapnál végzett munkája mellett Kossuth Lajosnak, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének titkáraként is működött. Cikkeinek szélsőséges köztársasági irányultsága sokszor ingerült vitákat gerjesztett. A lap többször megfogalmazta különvéleményét a kormány álláspontjával szemben és élesen támadta – Kossuth Lajoson kívül – a szabadságharc vezető tisztviselőit. A Kossuth számára is kellemetlen helyzet végül úgy oldódott meg, hogy Csernátony Kossuth kérésére 1849 februárjában lemondott titkári megbízatásáról. A Marczius Tizenötödike lapot a kormányzat 1849. július 8-án betiltotta.
Csernátony Lajost a világosi fegyverletétel már Párizsban érte. Haynau vele tévesztette össze Csernus Menyhért minisztériumi tisztviselőt és 1849. október 24-én őt végeztette ki a pesti Újépület mellett. Csernátony Lajos Párizsban együttműködött az osztrák titkosrendőrséggel, ennek ellenére 1851. szeptember 22-én távollétében halálra ítélték és nevét bitófára akasztották. 1851 és 1860 között Angliában, 1853-ban rövid időre az Amerikai Egyesült Államokban élt. Az emigrációban számos külföldi újság – a párizsi National Evenement, Presse, New York Times, londoni Morning Star – munkatársaként dolgozott és megismerte a modern újságírás eszközeit, melyeket hatásosan alkalmazott hazatérése után. 1860-tól Olaszországban élt, egy évig az itáliai magyar légió hadbírája volt.
1867-ben amnesztiát kapott. Hazatérése után, mint publicista a magyar sajtó egyik legtevékenyebb tagjává vált. 1867 és 1869 között A Hon című lap főmunkatársa, 1869 és 1877 között az Ellenőr című lap alapító főszerkesztője, később a Nemzet és a Magyar Nemzet című lapok főmunkatársa volt. Könnyed hangú, szellemesen támadó stílusa új irányt jelentett a magyar politikai újságírásban. Ő volt az első hazai sportrovat megindítója is. Hazatérése után Tisza Kálmán közeli bizalmasa lett. 1869 és 1901 között előbb balközép, majd szabadelvű programmal országgyűlési képviselő volt. Mintegy tizenkétezer korona vagyonát a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetére hagyta.

Forrás itt

Csernátony újságírói tolla félelemmel és viszolygással vegyes tiszteletnek örvendett ellenfelei körében is. Kíméletlen, éles, ugyanakkor széles műveltségről tanúskodó vitacikkei a tárgy mellett mélyen érintették a vitapartner személyét. Évtizedekkel a nyelvújítás után is tudott új szavakat alkotni: ő írt le először olyan merész, de nem túl magas ízlést eláruló összetételeket, mint „pecérdús” vagy „veszettebes”. Ellenőrbeli „Buffett- című rovatát általában szerkesztőtársai címére küldött szellemes glosszák töltötték meg. Az ellenzéki hévvel szerkesztett Ellenőr már valóságos hatalommá tette a sajtót: „A Deák-párt talán még jobban olvasta, mint az ellenzék, s felszólalásai nem maradtak hatás nélkül.” (Móricz Pál: A magyar országgyűlési pártok küzdelmei. I. 83.)

CSERNÁTONY LAJOS ÉS AZ ELLENŐR itt

 

 

aug 20

Az új kenyér ünnepe

Kenyér

az emberiség legfőbb tápláléka, mely körül minden egyéb élelmiszer csoportosul. A K. épp oly nélkülözhetetlen eledele a vadembernek, mint a civilizált európainak; minden világrészben honos, de minőségre nézve, bár mindenütt növényi részből készül, igen különböző. Legjobb kenyeret a gabonanemüek szolgáltatják, még pedig első sorban a búza és rozs, másodsorban az árpa, zab és kukorica. Magyarország a jó K. hazája, a mi kenyerünk Európaszerte hires; ennek oka nemcsak lisztünk jóságában rejlik, hanem abban is, hogy a háznál sült kenyeret tekintik a jó háziasszony próbakövének. A búzalisztből sült K. fehérebb és szárazabb, mint a rozslisztből készült; jóságra nézve a kettő egyenrangu, készítésmódja is hasonló, csakhogy a rozskenyér erősebb dagasztást és sütést kiván.
A jó házikenyér készítése a következő: Miután a kenyérsütés előestéjén megszitáltuk a használandó lisztet, ezt teknőbe vgy cseréptálba helyezük s közepén kezünkkel gödröt csinálva, beleöntjük a langyos vizzel elkevert kovászt, melyet kevés liszttel lágyan elkeverünk s letakarva a következő reggelig langyos helyen hagyjuk. Másnap 3 órával a sütés előtt egy kevés élesztőt teszünk az este megkészített kovászhoz, sót, köménymagot v. anizst s körülbelül 8 lit. liszthez 4 lit. vizet. Ezen anyagot jó negyedóráig egyenletesen dagasztva, ha búzaliszttel dolgozunk a tálban kelesztjük lágymeleg helyen 21/2-3 óráig, ha rozslisztből készítjük a kenyeret azonnal kiszakasztjuk s a meglisztelt kenyérruhát a kosárban elhelyezve, beletesszük s ott megkelni hagyjuk. A jól megkelt K. még egyszer oly magas a kelés után mint előtte, mire kemencében két órai egyenletes hőfoknál kell megsütni. A jól megdolgozott K. aránylag kevesebb kelesztő anyagot kiván, gyorsabban kel és könnyebben emészthető, mint a gyorsan összeállított. Sajnos, a nagyvárosi élet élelmezési nehézségei meglehetősen ritkították ama háztartások számát, amelyek háznál készítik kenyerüket; pedig a házikenyér olcsóbb, jobb ízlü, táplálóbb, tisztább, tehát közegészségi szempontból sokkal ajánlatosabb a pékkenyérnél. Számtalan ragályos betegség közvetítője a pékkenyér s nem egy gyomorbaj gyógyulását akadályozza ama sok pótanyag, u. m. burgonya, mész, timsó, gálickú, lisztsöpredék, mely némely pékkenyérben található. Nagyobb, benlakással összekötött intézetek, kórházak és kaszárnyák K.-rel való ellátásánál, valamint nagyobb péküzletekben sikerrel használják a dagasztó gépeket, melyek gyorsan és egyenletesen dolgoznak. Kovász és élesztő helyett némelyek (külföldön különösen Amerikában, Angliában, Hollandiában és Németországban) kettedszénsavas szódát borkővel vagy sósavval használnak, mely esetben a nyersanyag azonnal sütőbe teendő; ezen kelesztő anyag aránya: 100 rész liszthez 1 rész kettedszénsavas szóda és 4 rész sósav. A katonakenyér, mint főtápszere a hadseregnek, a modern technika legújabb vívmányaival ellátott sütőintézetekben állandó szakértői felügyelet alatt készül.
A kenyeret lovak etetésénél abrak helyett használják. A K.-etetésnek nagy jövője van, mert a K. likacsos alkatánál fogva könnyen emészthető, de különösen azért is, mert némely kellemetlen ízü, de rendkivül tápláló kereskedelmi takarmánynemek, mint p. a hús- és vérliszt, a szárított sikér stb. könnyeben etethetők meg, ha olcsóbb lisztnemekkel, továbbá korpával, malátacsirával, burgonyával stb. K.-ré süttetnek. A K.-etetésnek mintegy 4 sr. tápanyagot veszít és hogy a készítése némi költséget okoz. Ny.-Európában már üzletszerüen foglalkoznak a kenyérsütéssel az állatok számára.

Története.

Kenyeret már a legrégibb időkben készítettek. A gabnaszemeket kezdetben kövek közt megtörték és vizzel föleresztve megfőzték; később mind több lisztet kevertek hozzá, hogy kovász, majd tészta lett, melyen napon szárítottak, v. forró köveken sütöttek meg. A magok megtörése mozsarakban és megőrlése kézi malmokban még későbbi keletü. Eleinte sótalan kenyeret sütöttek, Mózes azonban a husvéti bárány elfogyasztásához megtiltotta a sózott kenyerek használatát. Ezt a szokást a zsidók meg is tartották s a pászka ünnepkor ma is sótalan kenyeret (macesz) esznek. A K.-sütést az egyiptomiaktól a görögök is megtanulták; Athénben Dionysiust tartották feltalálójának, s ünnepein nagy kenyereket hordoztak körül. A rómaiak csak Kr. e. 170 körül ismerték meg az első sütőkemencét és Augustus korában már több mint 300 működött Rómában. a K. latin nevét (panis) Pan istentől vette, vagy azért, mert őt tartották feltalálójának, v. azért, mert az ő formájára sütötték az első kenyereket. A rómaiaktól a gallok is megtanulták a K.-sütést s állítólag ők használtak hozzá először élesztőt. A németek a kenyeret csak a középkorban kezdték sütni, mig a svédek egész a XVI. sz.-ig nem ismerték a sütött kenyeret. Dagasztógépeket már 1787-ben kezdtek használni Bécsben, Hollandiában és Genovában; de általánossan csak 1810 óta terjedtek el, midőn a párisi Lembert azt megjavította és Fontaine (1839) azt még tökéletesebbé tette.

Forrás itt

Régebbi bejegyzések «