júl 05

Zseni

Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.) festőművész.

A kritikusok éppúgy értetlenül álltak a konvenciókkal gyökeresen szakító festő munkásságával, különc szokásaival szemben, mint a korabeli művésztársadalom. Nem fogtak fel semmit abból a szellemi nagyságból, amit Csontváry művészete képvisel. A konzervatívok túl modernnek, a modernek konzervatívnak tartották a Csontváry életművet. Mindenesetre nehéz volt őt bárhova is besorolni. Ma már szinte érthetetlen ez a megnemértés, hisz az 1963-as székesfehérvári kiállítás óta töretlenül nagy Csontváry népszerűsége. És nemcsak a szakemberek, hanem a széles nagy nyilvánosság körében is.

Bővebben itt

Ő írta:

A Tekintély

„A legnagyobb tekintély ezen a világon a világfejlesztő akarat, a természetben élő energia, mely kinyilatkoztatás útján fejleszti a világot s halhatatlanná teszi a valóságot. Ehhez a tekintélyhez legközelebb áll a lángész, vagyis Zseni, aki a feladatot meg is képes oldani. A feladat az, hogy az emberi faj tulajdonságát ki kell domborítani,, s az Isteni rendeltetés szerint kell fejleszteni.”

júl 01

Az életben egyetlen boldogság létezik: …

Az életben egyetlen boldogság létezik: ha szeretsz és viszontszeretnek.

George Sand (Párizs, 1804. július 1. – 1876. június 8.) francia írónő, novellista.

Nohantban és Berryben töltötte gyermekkorát. 1817-1820 között egy párizsi kolostorban nevelkedett. 1822-ben Casimir Dudevant báróhoz ment feleségül és Nohantba költözött. A házasság, melyből két gyermek is született, egy Maurice nevű fiú és egy Solange nevű leány, rövid életűnek bizonyult. 1831-ben George Sand férje beleegyezésével, leányával együtt Párizsba ment. Itt számos íróval ismerkedett meg, többek közt Jules Sandeau-val is, akivel a Rose et Blanche című regényét együtt írta meg. E regény a közös Jules Sand álnév alatt jelent meg (1832-ben, 5 kötetben), amelyből későbbi álneve keletkezett. Tehetsége különösen Balzac és Gustave Planche hatása alatt, aki a Revue des Deux Mondes hasábjait nyitotta meg neki, gyorsan fejlődött. Egy olaszországi utazása alkalmával megismerkedett Beyle-lel Velencében, Párizsban Alfred de Musset-vel, akivel szoros barátságba került; illetve az egyik legismertebb kapcsolata köztük fűződött, de viszonyuk később felbomlott, s összetörten váltak el. Miután Indiana című kitűnő regényével (Párizs 1832, 2 kötet; magyarra fordította Récsi Emil, Olcsó könyvtár) önállóan utat tört magának, egymás után adta közre regényeit, melyekben olykor tévedések fordulnak elő, s melyekben a képzelete szabadon csapongott. Leírásai mesterien frissek, stílusa vonzó, élénk. A nők szexuális egyenjogúsításáról való eszméi és rossz anyagi viszonyai miatt 1836-ban elvált férjétől, miután felváltva Nohantban és Párizsban élt, ahol Liszt Ferenccel, Dorval asszonnyal (Madame Dorval), Lamennais-vel és az író- és művészvilág több kiváló személyiségével ismerkedett meg. Viszonyra lépett 1837-ben Chopinnel, akivel Mallorcába utazott, s később Párizsban és Nohantban együtt élt. Ez a viszony 1847-ben a Chopin és George Sand fia közt támadt viszály következtében felbomlott. Az 1848-as események mellett több szenvedélyes hangú nyilatkozatot írt; hasonlóképpen barátságos viszonyban állt III. Napóleonnal. Élete utolsó éveiben is élénk figyelemmel kísérte a napi kérdéseket és a politikai viszonyokat, valamint tartalmas levelezést folytatott Gustave Flaubert-rel. George Sand költői tehetsége legragyogóbban későbbi kisebb elbeszéléseiben nyilvánul meg, melyek mentesebbek lévén a célzatos vonatkozásoktól, szigorúan a való élet, különösen a falusi nép életének hű leírását adják. Legnagyobb érdeme, hogy az emberiség legmagasabb és legnemesebb érdekeit férfiasan, állhatatos szívvel képviselte. George Sand 1876. június 8-án halt meg Châteauroux-hoz közeli Nohant-i birtokán. Halálakor 72 éves volt.

DÁNIEL ANNA GEORGE SAND VILÁGA itt

 

 

jún 28

Boldog Levente napot!

A Levente(Liüntika) magyar eredetű név, jelentése: aki lőn.

jún 21

A zene ünnepe

Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. A ZENE ÜNNEPÉt 1982-ben tartották meg először Franciaországban. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én. Európában ez a kezdeményezés egyesületi formát öltött testet. A Zene Európai Ünnepe egyesülete szervezők és intézmények hálózatát fogja össze. A Zene Európai Ünnepének chartáját 1997-ben 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

Kodály Zoltán: Magyarság a zenében(részlet)

Magyar kultúra: örök harc a hagyomány és a nyugati kultúra közt. Béke csak úgy lehet, ha a népkultúra nő fel magas kultúrává, saját törvényei szerint, Európától csak azt veszi át, ami erre kell, s azt is szervesen magába olvasztja. Elérhetjük-e? Janus-arcunk lehet-e valaha egyakaratú, magával egyes lélek arca? Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb ezer évre.

Forrás itt

jún 20

Szöllősi Mátyás költő

Szöllősi Mátyás (Budapest, 1984. június 20. – ) költő, drámaíró, szerkesztő

Egyetemi tanulmányait 2004-2010 között végezte a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen. 2004 óta publikál különböző folyóiratokban, többek között a 2000, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Hitel, a Jelenkor, a Kortárs, a Mozgó Világ és a Látó közölte írásait. 2006-ban alapító szerkesztője volt az Ártér irodalmi, képzőművészeti és kulturális periodikának, valamint szerkesztője az Újnautilus irodalmi és kulturális portálnak. Két drámája (Kánikula; Lassan, visszatartva) szerepelt a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretein belül, évente megrendezésre kerülő Nyílt fórumon. Fotósként a Budapest Katalógus, városi arcokat és Budapestet bemutató sorozat szerkesztője. Versenyszerűen kosárlabdázott; 2002-ben a szombathelyi ifjúsági döntőben korosztálya legtechnikásabb játékosának választották

„Aligha létezik ma sok olyan magyar költő, aki ennyire elvont, fogalmi szókinccsel, mégis kézzelfogható, húsba, sőt lélekbe vágó pontossággal képes rögzíteni környezet és belső világ konfliktusait. De ami ennél is meglepőbb: Szöllősi Mátyás verseiben olykor a belső világ is rideg környezetként mutatkozik, vagy épphogy a látszatra ellenséges környezet válik belső történéssé. Kedveli a pontos, gazdaságos kifejezésmódot: talán épp ezért szinte ijesztő szemléletességgel mutatja fel a nyelv eredendő kegyetlenségét. Könyve egyetlen folyammá összeálló gondolat- és tudatregény – egészen rendkívüli, hasonlíthatatlan versnyelven”

Csehy Zoltán

purgatórium

Egy órával korábban úgy beszélt, mint aki pontosan
tudja, valami készül. Szemében még az előző
éjszaka nyomai villództak és a középső kék űr
kétségbeejtő biztonsággal meredt a meredek dombon fölfutó
házak csupasz falára. Ha elered az eső, az valaminek a
halála lesz – mondta, aztán újra ivott.
A többiek nevettek bent a vízben állva, közben
a hőség erejétől szinte lángra lobbantak lent a part menti sátrak.

Porzott az út. Fehér ködként szitált a szem körül
a hő. Ő már gyászolt, miközben mi még csak lihegtünk.
Felállt, nem szólt, arrébb ment. Nagy üveg volt
fönt a nap. Kárörvendő tisztasága lassan,
ahogy a varr a sebre kúszik, ömlött rá a tájra fokozatosan.

Ha volna sarka az égnek, én oda gyűlnék,
nem számítón, inkább alattomosan –
szólt újra, aztán elterült a fűben, majd rá néhány másodpercre lett
az ég egy kis darabja szürke. Egyre nőtt, a sátrak árnyéka hosszabbodott
egy sakktáblát rajzolva rá a partra hűen –
gyanú fel sem merül, hiába árnyék,
a színek mélyülő tónusa nem kedvetlenít senkit.

És aztán esni kezdett.
Megjött a szél, a csend is.

A szájakon a döbbenet betűi úgy jelennek
meg, mint a kifosztott sírok körüli törmelék,
értéktelenül, mégis jelentőségteljesen és
a part mellett a víz dühöngve vágtat, agyag, homok,
letört nádak között rohan a nép, hogy legyen holnapja a mának.
És egyszer csak elül. Nem az a csend már.
A kitisztulni látszó ég egy pillanatra
maga a bizonytalanság –
mitől most felszakadni, elsüllyedni sem lehet.

jún 17

Sütő András születésnapja

Sütő András (Pusztakamarás, Románia, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.) Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író.

Életrajza itt

Ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették?

jún 16

Geronimo

Geronimo (csirikava nyelven Goyaałé, vagyis (Ásító) (1829. június 16. – 1909. február 17.) a csirikava apacsok kimagasló törzsi vezetője volt, aki hosszú háborút vívott a törzsi területeket elfoglaló európai telepesek ellen Geronimo rengeteg ellenséggel harcolt; mind Mexikó, mind az Egyesült Államok csapatai ellen és híressé vált hőstetteiről, amikor is számos embert szabadított ki a fogságból. Később ez a 38 férfi, nő és gyermek egy éven keresztül menekült egy 5000 fős amerikai csapat (akkoriban ez a hadsereg egynegyede volt) és a mexikói hadsereg elől. Ez a kis csoport volt az utolsó független indián harcosokból álló fő haderő, akik nem ismerték el az Amerikai Egyesült Államok kormányát az amerikai Nyugaton. Az ellenállás 1886. szeptember 4-én ért véget, amikor Geronimo megadta magát az Egyesült Államok hadseregében szolgáló Nelson A. Miles tábornoknak a Skeleton-kanyonnál, Arizonában.

Forrás itt

márc 27

A tudásszociológia egyik elindítója

Mannheim Károly, Karl Mannheim (Budapest, 1893. március 27. – London, 1947. január 9.) szociológus, pedagógus, filozófus, a tudásszociológia egyik elindítója

Monográfia Mannheim Károly munkásságáról

A szociológia e válfaja elé azt a feladatot tűzte: empirikus szociológia lévén derítse fel a politikai életben érvényre jutó kollektív-tudattalan indítékokat, hogy azok ellenőrizhetővé váljanak. A tudománytörténet új diszciplínájaként az lett a feladata, hogy a tudás formáinak változásait a társadalmi és történelmi feltételeik tükrében értelmezze. Politikai elméletként pedig azzal a szándékkal alakította ki Mannheim a tudásszociológiát, hogy helyesbítse az ismeretelméleteket, amelyek izolált szubjektumot állítanak szembe a valósággal, s a hídverés kérdését taglalják. Mannheim a programját abban az egyszerű formulában összegezte, hogy azt vizsgálja, „ahogyan az emberek tényleg gondolkodnak”. A szóban forgó művében Francis Bacon, Immanuel Kant, Marx Károly, Émile Durkheim, Max Weber és Max Scheler gondolataiból merített ösztönzéseket. Meglepően konkrét és világos gondolati építményt hozott létre. Mannheim Károly 1893-ban született Budapesten, 1930 és 1933 között a szociológia professzoraként működött Frankfurtban, később pedig a Londoni Közgazdaság-tudományi Egyetemen tanított. Londonban hunyt el 1947-ben. Életműve a második világháború utáni Németországban nem vált oly széles körben ismertté, mint Ernst Bloch, Herbert Marcuse, Max Horkheimer, Theodor W. Adorno vagy Norbert Elias írásai. A fő művét kiadták ugyan néhányszor, de ezen a téren van mit behozni, ezért is fogadjuk szívesen Reinhard Laubénak a Mannheim munkásságáról Göttingenben elkészült disszertációját (Mannheim Károly és a historizmus válsága). Természetszerűleg nem ajánlatos Mannheim műveinek tanulmányozását ezzel a csaknem hétszáz oldalas monográfiával kezdeni. Nemcsak a munka terjedelme szól ez ellen, hanem a szakzsargonnal korántsem szűkmarkúan bánó stílusa, valamint gondolatmenetének a jellege is. Vegyük elő Mannheim és Laube könyvet, s olvassuk el mindkettőnek az első mondatait! Mannheim munkájában ez így hangzik: „Könyvünk azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan gondolkodnak valójában az emberek. Nem azt kívánjuk vizsgálni, miképpen jelenik meg a gondolkodás a logika tankönyveiben, hanem azt, hogy milyen módon szolgál a közéletben és a politikában ténylegesen a kollektív cselekvés eszközéül.” Mannheim legújabb értelmezője, Laube így vezeti be értekezését: „A jelen munka »a historizmus válságá«-ra adott válaszként rekonstruálja Mannheim Károly tudásszociológiai perspektivizmusát, s két részben tárja fel ezt az összefüggést. »A historizmus válságá«-t ebben a vonatkozásban genitivus obiectivusként és subiectivusként kell érteni.” Mindenki beláthatja: 2004-ben már senki sem írhat úgy, mint 1924-ben. A szaknyelvek nagyban bővültek nyolcvan év alatt, s egy disszertáció elsősorban az ember professzorának szól, aki vélhetőleg járatos a szakkifejezésekben. Ezzel a példával csupán arra akartam rávilágítani, hogy miért olvasom szívesebben Mannheim műveit, mint Laube monográfiáját. Aki viszont először Mannheim műveibe olvas bele, utána pedig Laube munkáját tanulmányozza, az bőséges kárpótlásban részesül a fáradságáért. Az utóbbi mű nyomon követi Mannheim gondolkozásának alakulását a magyarországi kezdetektől a weimari Németországban, főként Heidelbergben lezajlott vitákon keresztül egészen a napjainkban a historizmus körül forgó eszmecserékig. E monográfia bőkezűen bánik a különböző elméleti irányzatok elnevezéseivel, talán egy kissé túl gyakran is emlegeti azokat, de Laubénak a „perspektivizmus” szakkifejezésben sikerült egy annyira jellemző megnevezésre rátalálnia, amely megóv az előítéletek felbukkanásától, mert hiszen Mannheim hevesen tiltakozott a relativizmus vádjával szemben.

Forrás itt

Mannheim Károly tanulmánya a generációk problémájáról – műtörténeti és elméleti dimenziók

Amióta Martin Kohli a mannheimi generáció-tanulmányt az 1970-es években az életpályakutatások összefüggésében ismét vitára bocsátotta, az Ideologie und Utopie című tanulmánygyűjtemény és a „szabadon lebegő értelmiség” fogalma mellett – legalábbis a német nyelvű térségben – ez az írás Mannheim Károly legismertebb munkái közé tartozik. Ez a tanulmány az angolszász irodalomban is reneszánszát éli.

Bővebben itt

Élete és munkássága itt

márc 26

Az élet sója

A társadalom csak a csiszolt hazugság bizonyos mennyiségének bázisán létezhet, és azon, hogy senki se mondja pontosan azt, amit gondol. Manapság félnek az emberek az olyan egyszerű szavaktól, mint a jóság, irgalmasság és kedvesség. Nem hisznek a jó öreg értékekben. És ezért beteg a világ.

Forrás: Bölcsességek könyve, Szalay Könyvkiadó, 1999.

Lin Jü-tang ( Fucsien, Kína, 1895. október 10. – Tajpej, Tajvan, 1976. március 26.) kínai író, akinek eredeti művei és az általa készített klasszikus kínai szövegfordítások nagyon népszerűek lettek Nyugaton. Bár keresztény családban született, és saját bevallása szerint (amint azt „A bölcs mosoly”-ban írja, egy ideig papnak készült. Végül szakított a kereszténységgel és visszatért a régi kínai filozófiákhoz. Később, elsősorban felesége hatására áttért. („From Pagan to Christian” című könyve erről szól).

„Az élet sója”

Avagy az élet megélésének fontossága. Magyarul már 1939-ben megjelent, igaz rövidítve, „A bölcs mosoly” címmel. Egyfajta esszégyűjteményről van szó, melyben Lin kifejti nézeteit ,,az élet élvezetéről”, a klasszikus kínai életszemlélet bemutatásával. Olyan témákról ír, mint a házasság, a családi boldogság, a műélvezet és esztétika, vallás, filozófia, harmónia, de egészen hétköznapi dolgokról is vall, mint a „heverészés a fotelban”, a dohányzás élvezete, vagy éppen a kertépítés.

Forrás itt

Félünk, hogy szívünket feltárva elárulnók az igazságot s ezzel megbántanánk valakit, félretesszük hát ezeket a gondolatokat s engedjük, hogy a társalgás céltalanul hányódjék-vetődjék hétköznapi tárgyak körül. Némelykor meg éppen színházat játszunk és sóhajtozunk, vagy kiáltozunk, hogy gondolatainkat eltakarjuk, úgyhogy fülünk, szemünk, szájunk és orrunk nem a miénk többé s haragunk, örömünk, nevetésünk és megbotránkozásunk nem őszinte. Ez a társadalom megállapodott szokása s nem lehet változtatni rajta.

 

 

 

márc 21

Johann Sebastian Bach születésnapja

Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 21. – Lipcse, 1750. július 28.) barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet és az általános zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége, a protestáns egyházi zene kiemelkedő képviselője.

Művészete

Részlet A fúga művészetéből

Johann Sebastian Bach művészete jelenti a barokk zene betetőzését. Korának legműveltebb muzsikusa volt. Ismerte úgy kortársai mint az elődei zenéjét. Érdeklődésének elsődleges oka a zeneszerzési technikák megismerése volt. Nagy hatással voltak rá Vincent Lübeck és Dietrich Buxtehude virtuóz orgonisták, de figyelemmel kísérte a kortárs Georg Friedrich Händel pályáját is. Érdekelték az itáliai zeneszerzők, különösen a vele csaknem egyidős Antonio Vivaldi, akinek concerto-formáit saját műveiben is alkalmazta. Ismerte Domenico Scarlatti szonátáit és Alessandro Scarlatti kórusműveit is. A francia zeneszerzők közül Jean-Baptiste Lully, Jean-Henri d’Anglebert, és François Couperin voltak rá a legnagyobb hatással. Szinte minden korabeli műfajban alkotott, az egyedüli kivétel az opera. Legkedveltebb műfajai a korál, a korálvariáció, a kánon és a fúga voltak, s ezen kompozíciós technikák mindegyikét a legmagasabb szintre fejlesztette. Bach egyházi műveiből árad a mély evangélikus vallásosság, hiszen közel 250 kantátájából mintegy 200 egyházi kantáta. Kantátáiban és passióiban a népszerű evangélikus korálokat (egyházi népénekeket) dolgozta fel. Alkalmi jelleggel pedig a protestáns zenei tradíción kívüli műfajokban is alkotott, ilyen például a drezdai katolikus udvarnak írt grandiózus h-moll mise. Műveinek mintegy fele – részben fiai hanyagsága folytán, részben a történelem viharaiban – elveszett

Wikipedia

Örökség és tanulás

Bach családjának már nemzedékek óta tehetséget adott a zene géniusza. Az ősként számon tartott Veit még molnár volt, de már ő is muzsikált a malomkő mellett. (Veit Bach Magyarországon élt, amíg a lutheránusokat ért támadás vissza nem űzte hazájába, Németországba.) A legalább négy generációra visszavezethető zenészelődök között volt városi muzsikus, orgonista, kántor és udvari zenész egyaránt. E ritkaságszámba menő örökség birtokosaként, Bachban már igen kicsi gyermekként megmutatkozott a tehetség, a tudásvágy és a zene szeretete. A leírásokból kiderül, hogy őt nem tanítani kellett, hanem sokkal inkább csillapítani óriási tudásszomját. A karvezetősdit játszó négyéves fiút, aki a zenemester édesapa templomi kara által énekelt többszólamú korált első hallásra megjegyzi, szinte el kellett tiltani a csembalótól, hogy ne fogjon túl korán a nemes hangszer tanulmányozásához. Nem volt szükség arra, hogy messziről hívjanak hozzá mestert, mert apja maga is zenetanító volt. A hatgyermekes család kitűnő kórust és zenekart adott ki, amelyben boldogan játszott kis hegedűjén a legkisebb gyermek is.

Forrás itt

Régebbi bejegyzések «