dec 17

A „fehér barát” halála

Fráter György vagy György barát, (atyja családi nevén Utješenović (Utyeszenovics) vagy Utješenić (Utyeszenics), anyja családi nevéről Martinuzzi, Kamičić, Horvátország, 1482. június 18. – Alvinc, 1551. december 17.), köznyelven a „fehér barát”, pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, váradi püspök, majd esztergomi érsek és bíboros.Az Erdélyi Fejedelemség megszervezője a 16. század második felében.

Az új állam vezetője János Zsigmond fejedelem volt, de a legfontosabb döntéseket Fráter György hozta. Külpolitikailag Erdély nem volt független, hűbérura a szultán volt, akinek adót fizetett. Fráter György 1551-ben lemondatta János Zsigmondot a trónról, és Erdélybe Habsburg-katonaságot hívott, erre a török támadásba lendült. Ezért I. Ferdinánd király meggyilkoltatta.

 

„Azután levágták a kardinálnak azt a fülét, melyről híres volt, hogy születése óta szőrös, s hőstettük tanújeléül elküldték Ferdinándnak. Azzal otthagyták a halottat. A kincsein megosztoztak. Az alvinci várkastélyból mindenki elfutott. A sebeiből felocsúdó apród a gyilkosok eltávozta után felvánszorgott, s a faluba menekült: ott ápolták a jobbágyok rejtegetve, míg magához tért. A nagy ember pedig ott feküdt a tornác márványán hetven napig temetetlen. Senki sem kérdezősködött utána. Csak amidőn a felépült apródja hírt vitt a gyulafehérvári barátoknak ura haláláról, azok mentek érte, s eltemették a kolostorukban.”

(Jókai Mór: Fráter György)

1551. december 17-én gyilkolták meg alvinci kastélyában Fráter György bíborost, erdélyi vajdát, a három részre szakadt Magyarország keleti felének vezetőjét. A merényletet Castaldo tábornok rendelte el I. Ferdinánd király (ur. 1527-1564) tudtával és jóváhagyásával, mivel Bécsben nem bíztak meg a ravasz diplomáciai manővereket folytató politikusban. Fráter megölése mindazonáltal súlyos hiba volt, tehetsége ugyanis pótolhatatlannak bizonyult, hiánya pedig komoly következményekkel járt az országegyesítésre nézve. A magas rangú főpap meggyilkolása természetesen felháborodást váltott ki Rómában, a III. Gyula pápa által elrendelt vizsgálat azonban végül megtorlatlanul hagyta a barát halálát. Miként Jókai Mór is megjegyzi Fráter György című regényében, a merénylet mégsem maradt büntetlen, ugyanis a klerikus halála súlyos politikai következményekkel járt: megfelelő diplomata híján Ferdinánd képtelen volt megakadályozni I. Szulejmán 1552. évi bosszúhadjáratát, a helyi viszonyokat ismerő, alkalmas vezető nélkül pedig Erdélyt sem bírta sokáig kézben tartani.

Forrás itt

 

 

dec 16

William Somerset Maugham

William Somerset Maugham (Párizs, 1874. január 25. – Nizza, 1965. december 16.) angol regényíró, elbeszélő és drámaíró; munkáit a világos stílus, a változatos helyszínek és az emberi természet alapos ismerete jellemzi.

Hatása

Eleinte az Örök szolgaság (Of Human Bondage, 1915) ellenséges kritikát kapott Angliában és Amerikában is. Az irodalomkritikusok a főhős, Philip Carey romantikus megszállottságát egy szegény bolond érzelgős rabszolgaságának nevezték, míg Theodore Dreiser (1871-1945), a befolyásos amerikai író és kritikus védelmébe nem vette a regényt. Kijelentette, hogy a könyv egy zseniális mű, olyan, mint egy Beethoven-szimfónia. Dreiser kritikája felemelte a regényt arra a magaslatra amit megérdemelt, és a könyvet azóta is többször kiadták. 1947-ben Maugham jutalomdíjat alapított (Somerset Maugham Award) a harmincöt éven aluli legjobb brit írók számára, a megelőző évben már kiadott regényeik megítélése alapján. A díjazottak között volt V. S. Naipaul, Kingsley Amis, Martin Amis és Thom Gunn. Mielőtt meghalt, Maugham szerzői jogait a Királyi Irodalmi Alapítványnak adományozta (Royal Literary Fund). Anthony Burgess angol író egyike volt azoknak a keveseknek akik dicsérték Maugham irodalmi teljesítményét. Az író iránti tiszteletből Burgess megkísérelt egy képzeletbeli portrét festeni Maugham-ról az Earthly Powers (1980) című regényében. George Orwell állította, hogy Maugham volt az első modern író, aki komoly befolyással volt írásaira. Paul Theroux amerikai regényíró és utazó, The Consul’s File című novellagyűjteményében továbbviszi Maugham koloniális történeteit, azzal a különbséggel, hogy Theroux kivándorlói a modern Malajzia vidékén töltik elszigetelt életüket.

Idézetek forrással

Úgy hiszem, egy járvány során éppoly sok ember hal meg félelemből, mint fertőzés következtében.
Kritikát kérnek tőled, de dicséretet szeretnének.
A pénz a hatodik érzék, amely lehetővé teszi számodra, hogy élvezd a másik ötöt.

Forrás: Bölcsességek könyve, Szalay Könyvkiadó, 1999. ISBN 963-9178-27-6

Idézetek forrás nélkül

Emberek arra kérnek, bíráld őket bátran, valójában pedig arra számítanak, hogy dicséretet fognak hallani.
A pénz értéke abban van, hogy bárkinek megmondhatod, menjen a pokolba.
Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt.
A regényírásnak három szabálya van. Sajnos senki sem tudja, mik azok.
Igazat bárki tud írni, de csak kevesen tudunk epigrammákat.
A szerelem csak egy ócska trükk, amit a természet játszik velünk, hogy fennmaradjon a fajunk.
Ha egy házaspár nem jön ki egymással, elválhatnak, de ha nem házasok, akkor ez lehetetlen. Ez egy olyan kötelék, amit csak a halál választhat szét.
Furcsa dolog az élet, ha nem vagy hajlandó elfogadni mást csak a legjobbat, akkor nagyon gyakran meg is kapod azt!

Wikipedia itt

 

 

dec 15

A geometria Kopernikusza

Bolyai János rekonstruált portréja (Márkos Ferenc festménye)

Bolyai János (Kolozsvár, 1802. december 15. – Marosvásárhely, 1860. január 27.) magyar matematikus és hadmérnök. Bolyai Farkas fia és egyben leghíresebb tanítványa. A magyar tudomány legnagyobb alakja, az egyik leghíresebb magyar matematikus, a „geometria Kopernikusza”, „az erdélyi tudományosság legkiemelkedőbb képviselője”.

Személyisége

Jellememben két fő, uralkodó alapvonal volt egész életemben: az igazságnak (tanilag és erkölcsileg, vagy munkásan, tettel, praktice) és a némbereknek határtalan szeretete. Az első tiszta erény, a második részint
csupa természet ugyan, de ebben sokszor a gyengeségig mentem.”

Bolyai János, 1845

A bécsi hadmérnöki akadémia archívumában fennmaradt iratok szerint már bekerülésének első évében kivívta tanárainak elismerését: képességeit „nagyon jó”, szorgalmát „jó” minősítésűnek értékelték.[59] Ezt a minősítést az erős színvonalú osztályban mindvégig megőrizte, leszámítva a szépírást, és az emberi alak rajzolását, ahol csak közepes eredményeket ért el. Az utolsó tanévben azonban már dacos temperamentuma is megmutatkozott: először csak a sorozatos kimaradozások miatt kapott házi őrizetet, utóbb viszont a napiparancs azért ítélte el, mert „játékot űz abból, hogy az összes létező előírással dacoljon, a kapott intések és figyelmeztetések mellőzésével.”[60] Katonai pályafutása alatt a Lembergben töltött időszakra vonatkozóan a Conduite-Liste der Stabs- und Oberoffiziere pro anno militari 1831 nyújt adatokat. Eszerint bírta a német, magyar, latin, és valamelyest a francia nyelvet, és „úgy tűnik, kiváló képessége és hajlandósága van a felsőbb matematikához, amelyek inkább illenek egy professzorhoz, mint a tüzérségi szolgálathoz, ahol a nevezett teljesítménye gyenge, amihez talán hozzájárul folytonos betegeskedése is.”[60] Csendes, jóindulatú személyiségnek jellemzik, aki nem iszik, nem kártyázik, nem keveredik adósságokba, nem keresi a vitát, és egyaránt jól kijön a bajtársaival, az alárendeltjeivel és a civilekkel is.[60] Az 1832-es olmützi jellemzés szerint már ért franciául és valamennyire olaszul is, viszont időközben ingerlékennyé és hirtelen haragúvá vált. Nagyjából ugyanezek a vonások tükröződnek a nyugdíjazása alkalmával keletkezett iratokban is.[60] Lobbanékonyságával édesapjának is sok bánatot okozott.
Egyes életrajzok félelmetes párbajhősnek írják le; idéznek egy esetet, amikor tizenhárom tiszttársával vívott egymás után párbajt, azzal az egy kikötéssel, hogy két menet között hegedülhessen egyet.[62][63] Maga
Bolyai önéletrajzában ezt írja: „több ízben volt kedvetlen összejövésem s kardra hivattam, mi mellett azonban szerencsésen elkerültem minden tetemes sértést. Én magam csakugyan (egy esetet még az akadémián, kadet koromban kivéve…) senkit ki nem hívtam.”[64][65] Ellentétben a régebbi monográfiákkal és szépirodalmi művekkel, amelyek Bolyai Jánost magába zárkózott, emberkerülő, különcnek írják le, a fennmaradt családi visszaemlékezések tanúsága szerint család- és emberszerető, jó kedélyű társadalmi ember volt. Soha nem volt részeg, még spicces sem; a dohányzásról és a részegségről megvetéssel beszélt.

Forrás itt

 

dec 14

Kemény János erdélyi fejedelem

Kemény János (Magyarbükkös, 1607. december 14. – Nagyszőlős, 1662. január 23.) erdélyi fejedelem.

Uralkodása

A császáriak és az erdélyi rendek egy részének felkérésére visszatért a politikába, 1660. november 22-én kiáltványban tudatta, hogy felveszi a harcot a törökök pártolta Barcsayval. Barcsay Gáspár, a fejedelem egyik testvére ellen, 1660. november végén, Örményesnél – a későbbi Marosörményesnél – Kemény serege csatát nyert, Barcsay Gáspárt megölték. Kemény Jánost 1661. január 1-jén választották fejedelemmé. Kemény később elfogatta Barcsay Ákost, és emberei 1661. július elején Kozmatelkén meggyilkolták a volt fejedelmet. A törökök azonban már korábban, Barcsay elfogása előtt, végleg elfordultak az általuk erélytelennek tartott Barcsaytól, ezt Kemény is tudta, ugyanis 1661. márciusában maga mondta azt, hogy „Barcsaynak töröknél igen be van téve a kapuja”.[1] A volt fejedelem egyik testvérét, Barcsay Andrást 1661. május 16-án Kemény János felakasztatta, annak ellenére, hogy korábban Fogaras várát, Barcsay Ákos erre utasító levelének kézhezvételét követően, átadta Keménynek. Állítólag azért végeztette ki, mert Barcsay András – amikor az erdélyi sereget a tatárok 1657-ben fogságba ejtették – Kemény kezességvállalása ellenére a rabságból megszökött, és helyette Keménynek kellett fogságban maradnia. Kemény szakított a Portával, és I. Lipót császár oltalmát kérte. A büntetésére szervezett török hadjárat elől Magyarország területére menekült. Kemény helyére a Porta I. Apafi Mihályt nevezte ki. A Kemény segítségére érkező császári hadak, Montecuccoli vezényletével, azonban csata nélkül cserbenhagyták, aki mégis megütközött Apafinak és az őt támogató törököknek Kucsuk (Kücsük) Mehmed jenői bég vezette seregével, és Segesvár mellett, Nagyszőlősnél, 1662. január 23-án elesett a csatában (lezuhant lováról, s valószínűleg a menekülő sereg taposta halálra). A fennmaradt hagyományok szerint a szásznádasi temetőben temették el. Barcsay Ákos és András megölését a kortársak mélyen elítélték. Ezért, amikor Kemény János elesett, így írtak haláláról: „Barcsay uram bús haláláért áldozat kellett, Isten keze volt rajta”; és: „Visszaadá Isten igaz kölcsönnel a jámbor, kegyes Barcsay Ákos ártatlan halálát.”

“Lött pedig születésem in anno 1606, az akkori időjárás szerént karácson előtt két héttel, péntek napon; és az mint fogantatásom, születésem, úgy egész eddig való életemnek is rendi, folyása csak nyomorúságos, háborúságos és nyughatatlanságos volt, mint az alább való írásokból meg fog látszani rész szerént…”

KEMÉNY JÁNOS MŰVEI itt

 

 

 

dec 13

A 19. század iskolaalapító magyar nagyasszonya

Veres Pálné, született: Beniczky Hermin (Lázi, 1815. december 13. – Váchartyán, 1895. szeptember 28.) a 19. század iskolaalapító magyar nagyasszonya, az Országos Nőképző Egyesület alapítója.

Veres Pálné „Felhívás nőknek” című írásával lépett a nagyközönség elé – a Jókai Mór által szerkesztett Hon 1865. október 28-i számában megjelent cikk pedig a magyarországi nőmozgalom nyitánya lett. A szerző szerint a nőknek a családi hivatásuk határát át nem lépve kell műveltnek lenniük, s saját kezükbe kell venni a lánynevelés ügyét. Beniczky Hermin 1815. december 13-án született a Nógrád vármegyei, Losonchoz közeli Láziban. Apja halála után Budára költöztek, ahol anyjára, Strumann Karolinára maradt a gyermeknevelés gondja. A kolerajárvány idején, 1831-ben Hermin azonban anyját is elveszítette, így az árván maradt kamaszlány anyai nagyapjához, a dúsgazdag Strumann Mártonhoz került Tót-Gyökre. Itt ismerte meg Veres Pál a földbirtokost, aki megkérte Hermin kezét és 1839-ben össze is házasodtak. Férje Nógrád vármegye tisztikarában töltött be különböző tisztségeket: sokáig a megye főtisztje volt, majd alispánná választották. 1841. szeptember 14-én született lányuk, Szilárda – neve a Constantina magyarítása – magas kort ért meg, fiuk azonban néhány naposan meghalt. Veres Pálné – saját neveltetésének hiányosságain okulva – körültekintően választotta meg gyermeke tanítóit: a vanyarci Veres-kúriában megfordult Szontagh Pál és Madách Imre is. Madách gyakran olvasott fel Hermin asszonynak készülő munkáiból, Az ember tragédiája című művének egy példányát is Veresnének ajánlotta. „Ahogyan híve vagyok Önnek, úgy dedikáltam e könyvet” – írta az első oldalra. Éveken át sűrű levelezés folyt közöttük: olvasmányaikat kicserélték egymással. Veres Pálné szeretett volna magyar könyveket olvasni, de nem beszélte eléggé a nyelvet. Ekkor jelentek meg Kölcsey sorai: „idegen nyelveket szép tudni, de a magyar nyelvet tudni kötelesség”. A fennkölt lelkű nőt ettől erős szégyenérzet kezdte gyötörni, s lázasan hozzálátott a magyar nyelv teljes elsajátításához

Folytatás itt

 

 

dec 12

A festés számomra betegség, mámor

Edvard Munch (Löiten, 1863. december 12. – Aker (Oslo), 1944. január 23.) norvég expresszionista festő.

Stílusa, hatása

Edvard Munch az expresszionizmus egyik első képviselője volt. Művészetét szorongás, elvágyódás, pesszimizmus és borzalomlátás jellemzi. A francia iskolához vonzódott már indulásakor is. A plein air foglalkoztatta. Németországi tartózkodása alatt egyértelműen vezető egyénisége lett a szecessziós mozgalomnak. 1907 után művészete gyökeresen megváltozik, lecsillapodik. Stilizáltabb lett és megjelentek festményein az impresszionista jegyek. Edward Munch stílusa stilizáló, dekoratív, szecessziós vonalvezetésű lett. Művészetének formaelve, szimbolikája nagy hatással volt a kor szecessziós festőire.

Idézetek tőle

A művészetem egyetlen elmélkedésben gyökerezik: miért nem vagyok olyan, mint mások? … a művészet ad értelmet az életemnek.

Nem azt festem, amit látok, hanem amit láttam.

A festés számomra betegség, mámor. Betegség, amitől nem akarok szabadulni, mámor, amire szükségem van.

Föl kell hagynunk az olyan enteriőrök megfestésével, amelyeknek olvasók és kötögető nők láthatók. Élő embereket kell festenünk, akik lélegeznek és éreznek és szenvednek és szeretnek.

Sétáltam egy este, az út egyik oldalán terület el a város, a másikon, alattam a fjord. Fáradt és beteg voltam – megálltam, s lenéztem a fjordra. Épp lement a nap, a fellegeket vörösre színezte, mint a vér. Úgy éreztem, hogy egy sikoly tör át a természeten – úgy tetszett, hogy hallom a sikoltást. Megfestettem ezt a képet, a felhőket valódi vérnek festettem. Sikoltottak a színek. Ez lett az Életfríz Sikoly című képe.

A fényképezőgép nem versenyezhet az ecsettel és palettával – legalábbis addig, míg a mennyben és pokolban is nem lesz használatos.

Ha egészséges és újból ember akarok lenni, mindentől távol kell tartanom magamat, ami a norvégiai körülményekkel kapcsolatos. Kár, hogy az a nézetem, miszerint minden művészetnek azon országban kellene gyökereznie, ahol az ember született, és gyermekkorában első benyomásait nyerte.

Prágában sok dicsőségben, kevés aranyban volt részem – itt Hamburgban az arany nagyobb szerepet játszik

Wikipedia

dec 11

A szenvedélyes érzelmek és fájdalmak költője

Alfred de Musset (Párizs, 1810. december 11. – Párizs, 1857. május 2.) francia költő, drámaíró.

Művészete

Musset műveinek hangvétele sokszor könnyeden ironikus, de elsősorban a szenvedélyes érzelmek és fájdalmak költője. Legszebb lírai költeményeit a George Sand iránti szerelme, majd a szakítás fájdalma ihlette. Prózai főműve A század gyermekének vallomása (1836). Költői főműve az Éjszakák (1833-37) című négyrészes versciklus. Drámái közül kiemelkedik a Lorenzaccio (1834) című ötfelvonásos tragédia. Író ars poeticája, költői eszménye az érzelmek spontán kifejezése. A művészi–technikai kérdéseket másodlagosnak minősítette

Wikipedia

A romantikus nagy költők közül leginkább Musset-nek volt érzéke a drámai megjelenítés iránt. Párbeszédei természetesen peregnek, a költő lát ja hőseit, s ezek nemcsak gyönyörű tirádákat szavalnak, hanem lelkűk rezdüléseit is jelzik. Hugo monumentális szóművész volt, de a drámáiban kevéssé törődött a pszichológiai valószerűséggel; a hősök megformálását a színészre bízta. Musset viszont, ha akarta volna, sem követhette volna a nagy példaadót; egyik első darabjának bukása után ugyanis lemondott róla, hogy színműveit előadják. Természetes hajlama azonban ellenállhatatlanul vonzotta a drámai formához, s így, ettől kezdve, nyomtatásban — előbb a Revue des Deux Mondes hasábjain, majd könyv alakban — jelentette meg vígjátékait és közmondásoknak” (proverbes) nevezett finomművű jeleneteit, amelyek egy-egy szállóige, közmondás tanulságát szemléltetik. Csak évekkel később, 1847-ben fedezte fel a Musset-drámák színpadi használhatóságát egy Pétervárott vendégszereplő francia színésznő. Hazatérve, otthon is diadalra vitte őket, s azóta főleg a Ne esküdj semmire (II ne faut jurer de rien, 1848) és a Falazó (Le Chandelier, 1850) — a „közmondásokkal” együtt — megérdemelten tartoznak a francia drámairodalom gyöngyei közé. E főművek — némileg Marivaux modorában — arra tanítanak, hogy az élet valódi értelmét az érzelmek szeszélyes játékának felmérésében kell keresni. A Ne esküdj semmire kitűnően rajzolt hősében, Valentinban, olyan ifjút jelenít meg Musset, aki léha, könnyelmű, de a lelke mélyén tiszta és szerelmet áhító. Fogadásból arra vállalkozik, hogy pár nap alatt meghódít egy erényes leányt. Cecilé azonban őt hódítja meg, a női báj rejtélyes fogásaival. Kettejük viszonyának változása és érzelmeik átalakulása áll a mű tengelyében. A többi szereplő inkább csak nézője vagy visszhangozója az előtérben folyó játéknak. Musset nagy erénye az arányérzék, a mértéktartás; e romantikus költő soha nem túloz, soha nem torzít. Talán épp ez az árnyalatos közvetlenség okozza, hogy drámáit és líráját is eléggé a francia nyelvterület határai közé szorítja a játéknak és a szenvedélynek, sőt szenvedésnek a folyton érezhető, de szét nem fejthető szövevénye. Ezért nem honosodhattak meg életművének ezek a részei külföldön, nálunk sem, noha a francia romantikus költők versei és színdarabjai közül az övéit fordították leggyakrabban, főlegamúlt század végén. Franciaországban viszont a „közmondások” kedveltsége, de a többi dráma előadásainak a gyakorisága alig marad el a Moliére- és a Marivaux-műveké mögött. Igaz, sokáig ott is főleg az Éjszakákat meg a fájdalom szülte verseket suttogták a szerelem sebzettjei. Ma már, úgy látszik, végleg eldőlt, hogy a musset-i életműből a rámák maradnak fenn legtovább. . .

…kisasszonyhoz

Szó, ami szó, szép nők, tinektek
végzetes a hatalmatok:
mámorba vagy kétségbe ejthet
minket mosolygó ajkatok.
Egy kósza vagy gúnyos tekintet,
egy-két szó, sőt a némaság
értetek égő szíveinket
tőrdöfésként járhatja át.
Gőgötök szertelen bizonnyal;
mivel, gyávaságunk miatt,
mi sem ér föl hatalmatokkal,
kivéve gyarlóságtokat.
De romba dönt minden hatalmat
a visszaélés, hogyha nagy,
és aki tud szenvedni s hallgat,
könnyezve magatokra hagy.
A férfi bármennyire szenved,
szebb ez a szomorú szerep.
Tortúránk kedvesebb szivemnek,
mint hóhér-mesterségetek.

Kálnoky László fordítása

Forrás itt

 

 

dec 10

Bem apó

Bem József, a székelyek Bem apója (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel és magyar honvéd altábornagy

Az erdélyi hadjárat

Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult – a Csucsai-szorosnál álló – erdélyi hadsereget (tavasztól VI. honvéd hadtest) –, majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba ment át, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét. Januárban Karl Urban ezredes csapatait üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően, egy váratlan mozzanattal Puchner háta mögé került és elfoglalta Nagyszebent. Miután Puchner kérésére a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok Lüders vezetésévél – jóval Paszkevics hadműveleteinek megkezdése előtt – benyomultak Erdélybe és bekerítés fenyegette, a vízaknai és a dévai csatákban február 4. és 8. között áttörte a kialakuló gyűrűt. Már február 9-én ismét támadásba ment át, Piskinél legyőzte az egyesült osztrák–orosz haderőt, és ismét Székelyföldre vonult. A Piskinél vívott csatában és a győzelemben, akárcsak Szeben városa bevételében, döntő szerep hárult a Gál Sándor ezredes által, az első székely határőrezredből a Bem táborába vezényelt három csíki zászlóaljnak. Ezt követően az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót.
A második orosz beavatkozás után Bem kezdetben sikerrel lassította Alekszandr Lüders és Magnus Grotenhjelm csapatainak előrenyomulását, még Moldvába is betört, hogy ott felkelést robbantson ki. Visszatérve, július 31-én azonban a segesvári csatában vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott. Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki – miután Görgeyben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát – a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki. Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau táborszernagy csapatai teljesen szétverték. A csatában egy ágyúgolyótól megbokrosodott lova levetette a hátáról, a balesetben eltört a kulcscsontja. Bem sokat tett a magyar–román megbékélésért, az irreguláris csapatok kölcsönös bosszúhadjáratait azonban nem sikerült megelőznie. 1849 tavaszán megállapodott az addig az osztrákokat támogató, legjelentősebb román felkelővezérrel, Avram Iancuval, hogy a román felkelők nem harcolnak tovább a magyar honvédsereg ellen. A megállapodást azonban Hatvani Imre szabadcsapatának egy rosszul időzített akciója miatt a románok felrúgták. Vezérkari főnöke Czetz János tábornok, egyik segédtisztje pedig őrnagyi rendfokozattal Petőfi volt.

Wikipedia

Bem apó itt

 

 

 

dec 08

Légy ura indulatodnak, mert ha az nem engedelmeskedik, parancsolni fog

Quintus Horatius Flaccus (Venusia, ma Venosa, Olaszország, Kr. e. 65. december 8. – Róma, Kr. e. 8. november 27.) római költő.

Élete

Egy dél-itáliai kisvárosban, Venusiában született, apja felszabadított rabszolga. Felszabadítása után apja Rómába költözött, ahol ingatlanközvetítőként tevékenykedett. Az így keresett pénzéből fiát a legjobb tanítókhoz küldte. 45 körül Horatius filozófia tanulmányokat folytat Athénban. Caesar meggyilkolásakor csatlakozik Brutus és társai közé. Részt vett a philippi ütközetben, ahonnan elmenekült. Philippi után visszatért Rómába, ahol időközben elkobozták házukat és birtokaikat. A szegénység hatására verseket ír (Episztolák 2. 50-52). Később írnokként dolgozik az államkincstárnál.Először görögül kezdett verselni (Szatírák 1, 10, 31-35), később latinul folytatta. Vergilius támogatásával a híres művészetpártoló, Maecenas, barátjává fogadta Horatiust, és támogatta. Ideje nagy részét Sabinumban, majd később tiburi házában töltötte. Két hónappal támogatója, Maecenas halála után halt meg Rómában. Testét Maecenas mellé temették.

Wikipedia

Boldog lehet, ki közgondoktól távol él./Akár a régi emberek -” ezt mondja Alfius, az uzsorás, amikor elindul, hogy beszedje kölcsönei kamatait. – Így kezdődik Horatius első és azonnal sikeres versgyűjteményének – az “Epodusok”-nak – első verse. És habár a költő a leggazdagabb témavilágú lírikusok közé tartozik, az érzelmes természetrajongó pénzember mosolygósan megértő, de mégis szatirikusan bíráló képe jellemző a költő bírálva megbocsátó egész világszemléletére. – Horatius kétezer év után is az emberi erények és gyöngeségek szeretetre méltó értője és értetője. Ugyanolyan indító és ösztönző erő a zordon Berzsenyi Dániel, mint a játékosan elegáns Babits Mihály számára.

Bővebben itt

Az élet semmit sem adott az emberiségnek nagy erőfeszítések nélkül.

 

 

 

dec 07

Rosti Pál földrajztudós, néprajztudós, fotográfus

Rosti Pál – Székely Bertalan festménye (1862)

Rosti Pál (Pest, 1830. november 29. – Dunapentele, 1874. december 7.) földrajztudós, néprajztudós, fotográfus, az MTA levelező tagja.

Életpályája

Rosty Pál egy köznemesi családban született. Apja, Rosty Albert (1779-1847) Békés vármegye főjegyzője, majd alispánja. Anyja Eckstein Anna. Az ifjú Rostit a polgári forradalom és szabadságharc lelkesítette, a Károlyi-huszárezredben szolgált. A világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.) után sógora, Trefort Ágoston segítségével előbb Münchenbe, majd Párizsba emigrált. Münchenben a természettudományokkal, különösen kémiával foglalkozott, Párizsban a fényképészet kötötte le figyelmét (az első magyar fotográfusok egyike). Alapos földrajzi és néprajzi ismeretekre is szert tett. 1856. augusztus 4-én hajóra szállt, és az Amerikai Egyesült Államokba utazott. Felkereste Texast, majd Mexikót, a közép-amerikai szigetvilágot és Havannát. Két és fél évi tartózkodás után 1859. február 26-án érkezett vissza hazájába. Élményeit és tapasztalatait az Úti emlékezetek Amerikából című művében tette közzé (Pest, 1861). Tudományos körökben is feltűnést keltett munkája; 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1860-tól hol Pesten, hol Dunapentelén élt, 1860 decemberében a megyei bizottmány tagjai sorában találjuk. Tagja volt Dunapentele (1871-től nagyközség) képviselő-testületének. 1870-ben a Dunapentelei Kaszinó Társaság egyik alapítója, mely a település első polgári értékeken alapuló és azokat kifejező kulturális egyesülete. 1872-től Fejér vármegye Törvényhatósági Bizottságának tagja. Dunapentele szellemi arculatának meghatározó személyisége, de az ország székvárosában is megbecsült tagja a szellemi életnek. Sógorai, Eötvös József és Trefort Ágoston révén a vallás- és közoktatásügyek beavatott ismerője. Az 1870-es évek elején súlyosan megbetegedett, a fővárosból Dunapentelére költözött, s a “ritka, szép és gazdag rózsagyűjteményéről nevezetes kerti Tusculanumban lakott”. Itt érte a halál 1874. december 7-én. Végakarata szerint a pentelei római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Forrás itt

AZ ÖTÖDIK ALBUM
Rosti Pál (1830–1874)Fényképi Gyűjteményének újabb példánya

„Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Rostinak három nővére volt, s bár Anna távolabb élt, nem valószínű, hogy vele rosszabb viszonyban lett volna, mint Ilonával és Ágnessel. Könnyen lehetett nála is egy »családi« példány…” – olvashatjuk Kincses Károly tanulmányában arról a Fényképi Gyűjteményről, mely Rosti Pál 1857–58-ban, Közép- és Dél-Amerikában készített felvételeit tartalmazza. A szakirodalom eddig az album négy fennmaradt példányát ismerte, köztük azt a kettőt, melyet Rosti két nővérének, Ilonának és Ágnesnek ajándékozott. Kincses Károly intuíciója kitűnőnek bizonyult, Rosti Pál ugyanis fényképeiből – mint a korábban a Szépművészeti Múzeum könyvtárában található, 2008 áprilisában a Nemzeti Múzeum Fényképtárába került album dedikációja mutatja – valóban készíttetett egy példányt harmadik nővérének, Rosty Annának is. * Rosti Pál, aki ezzel a 47 felvételből álló fényképsorozatával került be a magyarországi és az egyetemes fotográfia-történetbe,

Folytatás itt

 

 

Régebbi bejegyzések «