ápr 19

José Hayaseca

José Echegaray y Eizaguirre, írói álnevén José Hayaseca (1832. április 19., Madrid – 1916. szeptember 14., Madrid), baszk származású spanyol drámaíró, politikus, a Spanyol Tudományos Akadémia tagja. Eredetileg mérnök volt, de politikusként a liberális párt tagjaként tevékenyen részt vett a politikai életben is. 1904-ben Frédéric Mistrallal közösen megosztott Nobel-díjjal ismerték el irodalmi tevékenységét.

Értékelése itt

„Echegaray, a nagy spanyol, koszorús fejét, íme kivitte a kofák piacára. Lett belőle Alfonz király minisztere” – írta Ady Endre a Budapesti Naplóban 1905-ben, amikor José Echegaray y Eizaguirre, a Nobel-díjas spanyol drámaíró miniszteri megbízatást vállalt. Az utókor azonban értékítéletében felülbírálta az egykor volt bírálóbizottságot, amely 1904-ben, megosztva ugyan, de a spanyol szerzőnek ítélte oda az elismerést. Ma már az uralkodó vélekedés szerint Echegaray színműveinek semmiféle értékük nincs, el is tűntek a világszínpadokról – a századfordulón Magyarországon is játszották darabjait –, s vélhetően ebből ered az is, hogy írásai magyarul ma már csak alig hozzáférhetők. Legfeljebb csak kallódó részletek itt-ott, régi kiadású antológiákban.Érdekes ez a fordulat egy évszázad távlatából. A szerzőre, ha negatív kontextusban is, Ady hívta fel a figyelmem. Hát kerestem Echegaray műveit jól felszerelt, jól ellátott könyvesboltokban, sőt áruházakban is, kerestem antikváriumokban, nagyokban és forgalmasabbakban, aztán meg kisebb porosakban is. A legtöbb helyen még a nevét sem hallották, serény eladók pedig lexikonokat kaptak le a polcról, hogy ellenőrizzék, nem beszélek-e hülyeségeket. Aztán végül az egyik antikváriumban megtalálták a spanyol szerző nevét a katalógusban, példány ugyan nem volt a múlt század harmincas éveiben megjelent antológiából, de legalább előjegyzésbe vettek. És aztán nagyjából maradtunk is ennyiben, idővel nemcsak az előjegyzésről, de Echegarayról is megfeledkeztem.Amíg néhány héttel ezelőtt meg nem érkezett az e-mail, amelyben az antikváriumból jelezték, „az előjegyzett kötet beérkezett”. A két rövid színműrészlet, amely a könyvben a spanyol szerzőtől olvasható, valóban nem túl meggyőző, a kor – amelyben Echegaray élt és alkotott – színpadi ízlésének tipikus, középszerű darabjai. De Ady nem is ezért bírálta a Nobel-díjas szerzőt, hanem mert „koszorús fejét, íme kivitte a kofák piacára”.Nem írok névsort, de azért számolok: hány és hány koszorúsnak mondott fő tűnt fel a kofák piacán az elmúlt nyolc esztendőben? Amikor igazolni akarták az igazolhatatlant. Amikor hitelesíteni akarták a hitelesíthetetlent. Amikor kimagasló szónoki teljesítményként értékelték az őszödi beszédet, amikor ünnepelték a gumilövedékekkel a békés ünneplőkre lövető rendőrparancsnokokat, amikor sikerként értékelték a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményét… Amikor vállalták a vállalhatatlant. Csak úgy hemzsegett a kofák piaca a forgatagtól. Megannyi régi, avítt dolog egy rövid felsorolásban. Vasárnap óta mindez történelem. Vége. Már csak az „utókor” értékítéletének fordulatát kell kivárni, és az sem késik oly sokáig, mint Echegaray esetében.

Forrás itt

ápr 18

Nemzetközi műemléki nap

Április 18. - Nemzetközi műemléki nap.

Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezetének (ICOMOS) javaslatára április 18-án tartják a műemléki és történeti együttesek nemzetközi napját, amelyet először 1984-ben ünnepeltek meg. Az idei év eseményei az oktatás öröksége központi téma köré csoportosulnak.
E napon világszerte különböző rendezvényeken hívják fel a figyelmet a műemlékekre, különösen azokra, amelyek megmentéséhez segítségre van szükség. A műemlékek a múlt kiemelkedő jelentőségű építészeti, történelmi, városképi, kertépítészeti, néprajzi vagy technikatörténeti emlékei (épületek, építmények), amelyeket – értékeik védelme érdekében – védetté nyilvánítottak.
Magyarországon a műemlékvédelem kezdetei a műemlékek fenntartásáról szóló az 1881-es törvényig nyúlnak vissza. A jelenleg érvényben lévő kulturális örökségvédelmi törvényt 2001-ben fogadta el, s 2012. november 26-án módosította az Országgyűlés, a módosítások 2013. január 1-jével léptek hatályba.

A jáki apátsági templom. Az 1220-1256 között épült egykori bencés apátság római katolikus bazilikája a román kori magyar templomépítészet legjelentősebb megmaradt alkotása. Ják, 2010. augusztus 3 MTI Fotó: Soós Lajos

Forrás itt

Illyés Gyula: Idegenvezetés(részlet)

E térdigérő várromok, az alapjukig szétszórt templomok:
nem a végromlás nyomai
ezen a tájon – gyökerek ezek itt:
mind a mai napig
nedvdusak; igy
a kripta-törmelékek
sem azt összegezik,
hogy ami leomlott,
fölrakhatatlan.

ápr 17

A szerencsi országgyűlés

1605. április 17-én választotta a szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé Bocskai Istvánt, Erdély uralkodóját, a Habsburgok ellen 1604-ben indított szabadságharc vezetőjét.

A Bocskai-felkelés 1604 őszi és téli hónapjaiban jelentős katonai sikereket ért el. Az Álmosd és Diószeg között lezajlott győztes csata után sikerült felmorzsolni Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány csapatait, akinek a helyzetét az is nehezítette, hogy Kassa nem nyitotta meg kapuit serege előtt, így az teljesen felbomlott, s a kapitány 50 főnyi kísérettel vonult Szepes várába. Ezután az Erdély feldúlása miatt hírhedtté vált Basta György kapott megbízást a mozgalom felszámolására. Basta 15 000 főnyi serege kezdetben sikereket ért el, két csatában – Osgyánnál és Edelénynél – megverte Bocskai csapatait, de a legjelentősebb város, Kassa továbbra is kitartott Bocskai mellett, s Basta serege előtt sem hódolt meg. 1605 januárjában Bocskai telelni küldte a hajdúságot, s ez kedvező alkalmat nyújtott Bastának arra, hogy támadást indítson a Hegyalja ellen. Basta a még császári kézen levő Tokajt akarta erősíteni, őrségét élelemmel ellátni, ezért Szerencsről és a környékbeli településekről nagy mennyiségű zsákmányt – búzát, barmot, bort – harácsoltatott össze. A városok feldúlását minden bizonnyal rossz néven vette a környék egyik legnagyobb birtokosa, Szerencs várának ura, Rákóczi Zsigmond is. Bocskai novembertől több levelet írt Rákóczinak, amelyekben csatlakozásra kérte a nagy befolyással és vagyonnal, valamint sok katonai tapasztalattal rendelkező főurat, de Rákóczi óvatos volt, s eleinte csak közvetítő szerepet vállalt a hajdúk vezére és a császáriak között. Később azonban belátta, hogy nincs más választása, mint a Bocskaihoz való csatlakozás, s ezzel jelentékenyen erősítette a vezér táborát. A Hegyalja feldúlása után téli pihenőre Basta seregei Eperjes városába húzódtak, de a császáriak helyzete egyre rosszabbodott. Pénzt és utánpótlást sehonnan nem kaptak, így az ellátatlan sereg olyan pusztítást végzett a vidéken, hogy az még a németpárti urakat is felháborította. Április elején Basta feladta Eperjest, s a hajdúk állandó támadásai mellett nyugat felé, Pozsony irányába vonul vissza. A felvidéki városok meghódoltak Bocskai seregei előtt, s a hajdúk már Morvaországig kalandoztak. 1605. március 10. körül Bocskai a szerencsi várban ütötte fel főhadiszállását. Innen küldette szét március 29-én meghívóját, mely szerint “… Rendeltük az gyűlés napját ez jövő húsvét nap után való vasárnapot … itt Szerencsen. Kegyelmeteket azért szeretettel intjük és az mellett hagyjuk is, hogy akkorra kegyelmetek küldje ide bizonyos emberit…, kik mivelünk egyetemben minden szükséges dolgokrúl állandóképen végezhessenek az hazánk közönséges javára s megmaradására”. Bocskai meghirdette tehát az országgyűlést, hívta a vármegyék s a szabad városok küldötteit, de abban nem lehetett bizonyos, hogy a követek el is jönnek, hiszen a rendek a Rudolf király által Pozsonyba hirdetett országgyűlésre szóló meghívást is visszautasították. A felkelés katonai sikerei és az a tény, hogy ennek nyomán 1605 februárjában az erdélyi rendek elfogadták a szultáni athnamét, és Bocskait erdélyi fejedelmi rangra emelték, megnövelték a szabadságharc vezérének tekintélyét. A nagy katonai győzelmek mellett rendkívül jelentős politikai sikernek számított, hogy a rendek elfogadták Bocskai meghívását, s 1605. április 17-én a szerencsi református templomban összeült az országgyűlés. Ezzel kibővült a felkelés társadalmi bázisa, hiszen a csapatokban harcoló vitézlő rendek, a hajdúság, a parasztság, és a városok mellett most már a nemesi vármegyék is Bocskai oldalára álltak. Az északkeleti vármegyékből nagy számban érkeztek résztvevők Szerencsre, ahol az országgyűlés megnyitásakor Bocskai magyar nyelvű előterjesztését lelkesen fogadták. A tanácskozáson már nem esett szó a békekötésről, sőt az országgyűlés határozatában a rendek felszólították Bocskait, hogy folytassa a hadakozást, s ne csak a némettel, de a felkelés magyar ellenségeivel is forduljon szembe. Az országgyűlés konkrét hadi feladatokat jelölt ki, s harcok biztosítására megajánlott “minden füst után 2-2 forint” adót, s azt is, hogy a nemesség is hadba vonul. Természetesen a nemesi sérelmekről is szó esett: a rendek mind a császár által elkövetett vallási és alkotmányos jogsértéseket, mind pedig Bocskai seregei által okozott károkat felpanaszolták. Így az országgyűlés határozatai közül nem maradtak ki azok a passzusok sem, amelyek a hajdúk önkényeskedései ellen intézkedtek. Az országgyűlés záró napján 1605. április 20-án Magyarország összegyűlt rendjei Bocskai Istvánt fejedelmi rangra emelték. Ez a politikai támogatás alapozta meg a felkelés későbbi sikerét, hiszen ekkor Bocskai – bár török nyomásra már Erdély fejedelme is volt – még nem bírta az erdélyiek bizalmát. A magyar rendek által nyújtott bizalom adott lehetőséget Bocskainak arra, hogy bebizonyítsa: “…annyi nyavajái után eszére jött vala”, s hogy “… nemzetéhez való szereteiért levetkezé a német lelket”. A fejedelem úgy fejezte ki háláját az őt megválasztó országgyűlésnek helyet adó településnek, hogy 1606. március 9-én Szerencset szabad királyi városi rangra emelte, és lakosainak jelentős kiváltságokat adott. Szerencs lakossága is tisztelettel emlékszik a nagyfejedelemre: április 20-án, a fejedelemválasztás évfordulóin minden évben megemlékezünk e jeles eseményről, s e napot Szerencs a város napjává avatta.

Forrás itt

ápr 16

Húsvéti cikk

1865. április 16-án jelent meg a Pesti Naplóban a Deák Ferenc által írt Húsvéti cikk, mely új fejezetet nyitott a kiegyezést megelőző tárgyalásokban, így nagy jelentőséggel bírt a dualista állam későbbi kiépítésében.

Deák Ferenc Húsvéti Cikkének egyes részeit közöljük, kommentár nélkül

„Azt mondja a “B.”, hogy azért lőn minduntalan megszegve a magyar alkotmány, mert az összes birodalom érdekei lehetetlenné tették annak megtartását; meg fog az ezentúl is szegetni, hacsak azt a birodalmi alkotmányhoz nem alkalmazzuk és módosítjuk. Nem hozzuk mi kétségbe a birodalom szilárd fennállhatásának fontosságát. Hiszen az 1861-diki országgyűlés felirata is kijelentette, hogy azt a magyar nemzet veszélyeztetni semmiképpen nem akarja. De véleményünk szerint a birodalom szilárd fennállhatását nem akképp kell biztosítani, hogy félrelökve minden ünnepélyes szerződéseket, törvényeket és jogokat, az ezek által biztosított magyar alkotmány egészen azon mintába öntessék, melybe a február 26-diki alkotmány öntetett, hanem mindenek felett szem előtt tartva a birodalom biztosságát, melyet a sanctio pragmatica is szem előtt tartott, arra kell törekedni, hogy mind a birodalom biztossága teljesen eléressék, mind a magyar alkotmány alaptörvényei a lehetőségig fentartassanak, mind a lajtántúli országok alkotmányos szabadsága kifejtessék és teljesen biztosíttassék.
Egyik czél tehát a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik czél pedig fentartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint a mit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czélszerű.
Párhuzamosan a magyar alkotmánynyal megfér a közös uralkodó alatt, a közös védelem mellett, a lajtántúli országok teljes alkotmányos szabadsága is. Nem állanak ezek ellentétben egymással; azt hiszszük, hogy megállhatunk egymás mellett, a nélkül, hogy egymást absorbeálni akarnók. (…)
Nem azért említjük ezeket, mintha dicsekedni akarnánk, mert hiszen csak kötelességét teljesítette a nemzet; a mit tett, önjaváért is tette, s éppen úgy védték Magyarországot a lajtántúli országok seregei hosszú évek során keresztül. Csak azért szólunk ezekről, hogy a történelemben is bebizonyítsuk, miszerint alkotmányos önállásunk mellett sem vesztett miattunk és általunk a birodalom biztossága. Mi nem akarjuk ezen alkotmányos önállást feláldozni csupán azért, mert a lajtántúli népek új alkotmányának egyes pontjai másképp hangzanak; de készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom. szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni, s a lajtántúli országok szabadságának és alkotmányos kifejlődésének útjában állani soha nem fogunk.”

Teljes szöveg itt

ápr 15

Malvina

Dukai Takách Judit vagy Dukai Takács Judit, költői nevén Malvina (Duka, 1795. augusztus 9. – Sopron, 1836. április 15.) magyar költőnő, Berzsenyi Dániel versének címéből vált ismertté neve.

Élete

Takách István birtokos és muzsai Vittnyédy Terézia leánya, született 1795. augusztus 9-én Dukán (Vas megye). Szülei gondos nevelésben részesítették, s mikor kora ifjúságában tanújelét adta költői tehetségének, maguk is buzdították az írásra.
Mikor anyja 1811-ben meghalt, apja Sopronba vitte tanulni, “hol nyelvekben, zenében, valamint a gazdasszonykodás különféle elemeiben is szép haladásra tett szert; úgy tért vissza családi lakába, hol a háztartás gondjait egészen átvette”.
1814-ben Döbrentei Gábor, Wesselényi Miklóssal és nevelőjével, kik ekkor Itáliából tértek vissza, meglátogatták. Már ekkor verselgetett Malvina néven, melyet később is megtartott költeményeinél. Gróf Festetics György, az irodalom barátja és pártfogója méltónak látta az 1817-ben Keszthelyen tartott Helikon ünnepélyre a magyar múzsa többi fölkentjei sorába őt is meghívni. Berzsenyi Dániel (neje Takách Zsuzsanna unokanénje volt T. Juditnak) dicsérően ír róla Kazinczy Ferenchez 1817. február 27-én kelt levelében.
1818-ban a 70 000 forintnyi örökséggel rendelkező költőnőt Göndöcz Ferenc vezette oltárhoz, kivel aztán Felsőpatyra (Vas megye) költözött. Tizenkét évig élt 1830-ban elhunyt első férjével, s 4 gyermekük született. 1832-től második férje Patthy István ügyvéd volt. Hirtelen jött tüdővészben halt meg 1836. április 15-én Sopronban.
A 84-es főútról Duka felé kanyarodva, a község temetőjében egy kis fehér épületben található Dukai Takách Judit költőnő sírhelye, amelyet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított.[1] A falu központjában pedig még áll az egykori Dukai Takách-kúria, melyet a “magyar Szapphó” életében édesapja építtetett.

Wikipedia

Édes érzés

Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával sebesített;
Nyilaidtól, látod, vérzem,
Nyilaid sebeit érzem.
Tégedet ki ne szeretne,
Nálad nélkül ki lehetne;
Nálad nélkül nem is élhet.
Melletted a holt is élhet.
Domborodott melled hódít,
Nincs oly szív, kit meg nem bódít.
Az alatt egy érzékeny szív,
Csak az boldog, kihez az hív.
Ennek oka csak te lettél,
Hogy engem raboddá tettél.
Szép fejeddel meggyötörtél,
Szerelmed rabjává tettél.
Az egekre felesküszöm,
Hogy szeretni meg nem szűnöm,
Míg a halál bús fátyola
Szememet bé nem takarja;
Kinyílt szívem te előtted,
Melyből bőven megérthetted:
Hogy szeretlek halálomig,
Míg a szívem szét nem omlik.

Versei itt

ápr 14

A magyar Függetlenségi nyilatkozat

A magyar Függetlenségi nyilatkozat Kossuth Lajos által kezdeményezett, 1849. április 14-én a debreceni országgyűlés által kimondott, majd április 19-én az addigra írásban is formába öntött, elfogadott és a széles nyilvánosság számára közzétett azon dokumentum, amely kinyilvánította a Habsburg-ház trónfosztását (detronizáció), és Magyarország függetlenségét, honvédő szabadságharcban visszanyert szuverén államiságát.

A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata

Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló független európai státusok sorába iktatjuk, s a hitszegő Habsburg-Lotharingeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk: erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánítani, miszerint tudva legyen az egész mívelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem túlzott elbizakodás s nem forradalmi viszketeg, hanem a türelem végső kimerültsége s az önfenntartás kénytelensége vezeté.

Teljes szöveg itt

Arany János ÁPRILIS 14-ÉN

Egy a pálya, egy a végcél:
Élet, vagy dicső halál;
Fel, fel a nagy küzdelemre!
A sorompó nyitva áll.

Zászlónkon a szent jelíge:
Csak az boldog, aki küzd;
Ki még most is tántorogna,
Annak többé nincsen üdv.

Függetlenség! Ez a jelszó,
És szabadság a nagy cél:
Teljes független szabadság; -
Nem kell semmi, ami fél.
Zárt üvegházban tengődve
A szabadság nem tenyész:
Élet vagy halál jöjjön ránk,
Csakhogy légyen egy egész.

Bánjuk-e, hogy szolgaságért
Alkudoznunk nem lehet?
Hogy nincs módunk meggyalázni
A kivívott hős nevet?
Hogy, miért a honfi vére
Folyt s folyand piros mezőn,
Megnyirbálni zöld asztalnál
A borostyánt tiltva lőn?

Bánjuk-e, hogy a dicsőség
Egészen szárnyára vett?
Hogy egészen és örökbe
Birjuk a becsűletet?
Hogy karunknak győzedelmét
Látja, nézi a világ,
S temetőnkhöz, mint diadal-
Ívünkhöz, kész a cser-ág?

Sőt örüljünk, sőt előre!
Habozásban nincsen üdv.
Zászlónkon a függetlenség:
Az fog élni, aki küzd.
Fel, fel a szent küzdelemre!
A sorompó nyitva áll:
Egy a pálya, egy a végcél:
Dicső élet, vagy halál.

(1849)

ápr 13

Isikava Takuboku japán költő

Isikava Takuboku (Hinoto, 1886. február 20. – Koisikava, 1912. április 13.) japán költő.

Művészete

Első kötete, az Akogare („Vágyakozás”, 1905) Japánban addig szokatlan, meghökkentő képvilágú és szókimondó szabadverseket tartalmaz. Első tankagyűjteménye, az Icsiaku no szuna („Egy marék homok”, 1910) 551 versében egyszerű, hétköznapi nyelven mindennapos élményekről és szenvedélyekről ír megkapó őszinteséggel és elevenséggel. 1902 és 1912 között naplót is vezetett, ennek 1909-es része romanizált japán írással készült, s azóta a nagy múltra visszatekintő japán naplóirodalom klasszikusává vált. Halála után néhány hónappal jelent meg második tankakötete Kanasiki gangu („Szomorú játékszerek”) címmel. Ma sokan a legnagyobb modern japán költőnek tartják, Takuboku-klubok tanulmányozzák művészetét, verseit a legtöbb nyugati nyelvre, sőt oroszra és kínaira is lefordították. 1988-ban róla nevezték el a 4672 Takuboku aszteroidát.

Élete itt

ISIKAVA TAKUBOKU VERSEI

lélegzetvétel:
mellemben szelek jajdulnak
zimankónál keserűbben

lehunytam szemem
ám szívem kerülik a képek:
ismét fényes kopárság

cserepes a szájam:
hónom alá venném a várost
kínálnak-e gyümölcsöt az éjjel,

játszani ment kislányom
előkotortam, hogy megszalasszam
a fából faragott vonatot

lüktető fogam nyomkodom,
a télvizi ködökből
bíborvörös nap kél

átokföldet átszelő
fekete szerelvény:
bánat hasít szívembe

eltűnődtem:
“vágyak aranypora hol szikrázol?”
– huss! pucolom pipám

elkoszolt kezemen töprengek:
e napokban
lelkem sem más

maszatos kezem rózsásra mostam -
elégedett vagyok -
ma is tettem valamit

gyötrő vágy: drága-drága hegy…
s hasztalan kutatom hol
tavaly megpihentem – a követ

újévre lehiggadt szívem!
alámerült a csöndbe,
álomba dobbantja a múltat

odakint tollaslabda játék
és kacagás hallik -
akár tavaly szilveszterkor

kemencéhez dörgölődzöm,
szemem nyitom-csukogatom:
az elmulasztott tavaszt siratom

“holnapra minden jóra fordul’ -
szívembe lopódzó reményért
feddem magam s hálni térek

mint úr, ki összeüti kezét
s morcan vár, míg álmos hang felel:
szívemet türelmetlenség perzseli

fejembúbjára rántott takaró
alatt magamhoz ölelem combjaim:
a világra öltöm nyelvemet

aznap Istennek pöröltem, sírtam
ó, álom, álmaim, álmok!
ennek négy napja volt, reggel

álom-verítéktől tajtékosan
keserű-többtonnás
hajnali ébredésem

a jégtömlő alatt
embergyűlölettel szikrázó szemek:
álomtalan éjszaka

táncot lejtő tavaszi hó:
láztól izzó szemeimbe
szomorúan szivárgó kép

gyógyítatlan
meghalatlan -
egyre áradó türelmetlenség

ébredéskor
gyűszűnyire szűkült tüdőm:
reggel, ősz elején

tornácra hozatott párnákról
végre ismét
elmerülök az éj tengerében

Forrás itt

ápr 12

Rómer Flóris Ferenc

Rómer Flóris Ferenc (Pozsony, 1815. április 12. – Nagyvárad, 1889. március 18.) régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok. A magyar régészet atyja

Életpályája

Rammer Ferenc cipészmester és Vetser Anna gyermekeként jött világra. A német anyanyelvű családi környezet, hogy biztosítsa számára (és 2 fivérének) széleslátókörű iskoláztatását, Pozsonyon kívül Trencsénben a szlovák és Tatán a magyar nyelv elsajátítása céljából járta iskoláit. Szülei papnak szánták, így 1830-ban Benedek-rendi szerzetes lett. A bakonybéli kolostorban tanulótársa volt Ipolyi Arnold. 1838-ban a tihanyi apátságban a Pisky-kódex megjelentetését készítette elő, majd felszentelték. Tanított Kőszegen is.
Mint bölcsészeti doktor, 1839-től Győrben tanított, majd 1845-től Pozsonyban. Ekkor jelentek meg első tudományos cikkei, melyek révén elismertséget vívott ki magának. Ezek után bízták meg József főherceg nevelésével. A szabadságharc alatt utász közlegényként, majd bátor tetteinek elismerése képpen előrehaladva a ranglétrán honvédtisztként (végül századosként) harcolt. Ott volt az 1849. április 10-én vívott váci ütközetben, valamint Buda visszafoglalásánál is 1849. május 21-én. A szabadságharc bukása után börtönbüntetést szenvedett. Az ellene felhozott fő vádpont nevének magyarosítása és arra, valamint a harcra való buzdítás volt.[2] Bécsben, Olmützben, Brünnben (Spielberg) és Josefstadtban raboskodott, ahol ideje nagy részét továbbképzésének szentelte, majd 1854-ben közkegyelemmel szabadult. A pesti piarista gimnáziumban újból tanítani kezdett, de csak 1857-ben térhetett vissza a győri bencés gimnáziumba.
Múzeumápoló tevékenysége már Győrben megmutatkozott, ahol tervszerű fejlesztési programot hirdetett. 1859-ben a gimnázium régiségtárát múzeummá nyilvánította. 1860-ban Simor János győri püspök régészeti tanszéket állított fel, melynek előadójává őt nevezte ki. Itt indította Ráth Károly levéltárossal a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek sorozatot. 1860-ban végezte kutatásait az Árpás és Mórichida közötti román kori Szent Jakab apostol-templom történelmével kapcsolatban. Az erről szóló művében kifejti nézeteit a kolostor- és rendtörténet módszertanáról, valamint általában az egyháztörténet céljáról. Ebben az évben Ipolyi támogatására lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1871-ben rendes tagja. 1861-ben kivált a bencések kötelékéből és Pestre költözött. Előbb az MTA kézirattárnoka, majd gimnáziumi igazgató. Ekkoriban hozták létre azokat az intézményeket, folyóiratokat, melyek a magyar régészet tudományos alapjai lettek.
1864 és 1873 között az Archaeologiai Közlemények szerkesztője. 1867-ben részt vett a párizsi ősrégészeti és embertani kongresszuson. 1868-ban az egyetemen az archaeológia tanára lett. 1869-től volt őre a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának. 1872-ben Felsőmagyarországi Múzeum Egylet alapító tagjai közé tartozott. Neki is nagyban köszönhető, hogy 1876-ban Magyarországon rendezték az ősrégészek és antropológusok VIII. világkongresszusát, melynek főtitkára volt.
1874-ben felmentették szerzetesi köteléke alól, ekkor a besztercebányai egyházkerületben lett áldozó pap, majd jánosi apát. 1877-ben nagyváradi kanonokká nevezték ki, ahol újabb múzeumot alapított. Itt található nagyrészt a levelezése, ill. több fiatalkori kézirata. Hagyatékának nagy része mikrofilmen a Magyar Országos Levéltárban is elérhető.
Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Mint elkötelezett kutató, bejárta az országot, valamint Európa nagy részét. Az egyike volt a műemlékvédelem első kezdeményezőinek Magyarországon. Ő alapította a nagyváradi püspöki palota híres 20 000 kötetes könyvtárát. A nagyváradi székesegyház altemploma kriptájába temették, szürke gránit síremlék jelzi emlékét.

Wikipedia

Római Ferenc utász főhadnagy 1848/1849

Élete és működése óriási hatással volt kortársaira és az utókorra egyaránt. Szülővárosában már halála után nem sokkal utcát neveztek el róla, emléktáblát kapott és ércből öntött mellszobrot. Több településen őrzi emléktábla, utcanév vagy dombormü emlékét. Győrött a Széchenyi tér sarkán, a Xántus János Múzeum épületével szemben áll szobra, melyet a neves művész, Borsos Miklós készített. A tudományos világ „a magyar régészet atyja” jelzővel illeti. Termékeny munkásságának „méreteit” jelzi, hogy Szinnyei József életrajzi lexikonában a folyóiratokban megjelent dolgozatainak csupán a címei öt teljes oldalt töltenek meg; emellett mintegy 30 önállóan megjelent munkát, valamint 12 nagyobb kéziratot is hagyott az utókorra.26 Műveinek eredeti kiadásai ma a könyvgyűjtők féltve őrzött ritkaságai; de mondandójának fontosságát és értékét jelzi az is, hogy az elmúlt évtizedben ismét jelent meg válogatás műveiből,27 „A Bakony” című munkája pedig hasonmás kiadásban látott újra napvilágot.

Bővebben itt

ápr 11

Debrecen Város napja

Debrecen Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, Hajdú-Bihar megye és a Debreceni járás székhelye. A megye lakosságának mintegy 38,2%-a él Debrecenben. Debrecen a Tiszántúl legnagyobb és legjelentősebb városa. Időnként „a kálvinista Róma” néven vagy „cívisváros”-ként emlegetik. Kelet-Magyarország régió, az Észak-Alföld statisztikai régió és a Tiszántúl nagytáj szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa.

A 13. században említik először írásban. 1361-ben mezővárosi, 1693-ban szabad királyi városi rangot kapott. Nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, mely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított. Történelme során kétszer az Országgyűlés színhelye volt: 1848–49-ben, és 1944-ben. Az évszázadok folyamán többször is tűzvész áldozata lett, a második világháborúban jelentős károkat szenvedett.
1693. április 11-én I. Lipót szabad királyi városi rangot adományozott Debrecennek. A kiváltságlevél átadására emlékezve ezen a napon ünnepeljük A város napját ünnepi közgyűléssel és kulturális rendezvényekkel.
Az ünnepi közgyűlésen adják át a Debrecen Város Díszpolgára, a Pro Urbe, Debrecen Város Mecénása, Debrecen Város Sajtódíja kitüntető díjakat és a Kölcsey Ferenc ösztöndíjat. Emellett számos – minden eddiginél több és változatosabb – kulturális programot is kínál a város április 10-én és 11-én: lesz többek között térzene, zászlófelvonás, több gyermek-szavalóverseny, költészeti délután, fiataloknak szóló várostörténeti vetélkedő, ünnepi hangverseny is. Az érdeklődők ingyenesen kereshetik fel a vidámparkot, a Tímárházat, a Modem Galéria két kiállítását, valamint a nap estéjén a Jégcsarnokot. A korszerű kommunikáció jegyében az interneten is találhatók A város napjához fűződő tartalmak: a Debreceni Városi könyvtár jóvoltából a gyerekek kifestőt tölthetnek le, játékos vetélkedőn vehetnek részt, virtuális kiállítás mutatja be a város történetének egyes pillanatait megörökítő fotókat, s az érdeklődők a könyvtár műemléki épületekben működő egységeit is megismerhetik.

Bővebben itt

ápr 10

Klissza

Története dióhéjban

Legkorábbi említése 852-ből való, amikor a horvát fejedelmek székhelye volt. A település mellett áll Klissza vára, amely a Subicoké, majd a Nelipciceké. 1241-ben ide menekült a tatárok elől családjával IV. Béla király. Még 1370 előtt királyi vár lett. 1390-ben Tvrtko bosnyák király foglalta el, de 1394-ben újra magyar kézen volt.
1401-ben Hervoja foglalta el. 1436-tól ismét királyi vár. 1522-ben Habsburg Ferdinánd foglalta el.
1524. április 10- én Krusics Péter zenggi kapitánynak és Orlovics Györgynek hajókon 1500 gyalogos és hatvan lovas élén sikerült elérnie Klisszát, ahol a várbeliek közösen szétverték Musztafa seregét (ugyancsak ők mentették fel hasonló nagyságú sereggel a várat még 1522-ben).

Klissza vára itt

A királyi család Klissza (Klis) várában húzódott meg, de ők nem voltak igazán értékesek a tatárok számára, nekik a király személye kellett. Klissza várába utaztunk tovább busszal. Split fölött, meredek sziklaszirten áll a csupa kő vár, vagyis ami megmaradt belőle. Alatta csöndes kis falu húzódik meg. A vár, a falu házai fehér mészkőből épültek, a napon fehéren szikrázott minden. Körben a hegyek is csupa fehér sziklából állnak. A jól védhető hegyen magasodó várat a tatárok nem tudták bevenni, s amikor megtudták, hogy a király tovább menekült Trogir felé, eltakarodtak a vár alól. Nem lehetett könnyű élet a várban, két gyermeke is meghalt itt IV. Bélának, de itt született Margit, akit a király „felajánlott” Istennek. Belőle vált a Nyulak szigeti Szent Margit.
A magyarok mindig meglátogatják ezt a várat, régi királyunk és a magyar szent emlékének adózva, bár a vár mai formájában már inkább a török kori harcok nyomait őrzi. A busz a falu fölé, a nyeregig vitt, innen már gyalog kellett kapaszkodni a bejáratig. Magyar nyelvű tájékoztatót kaptunk a jegy mellé (csoportos jegy 20 kuna/fő). A
sziklába faragott lépcsőkön kapaszkodtunk tovább felfelé a legmagasabb pontig. A sziklák közt apró kék virágok nyíltak, babér bokrok húzódtak meg a falak mellett. Innen szedtünk néhány levelet a hazai bableveshez. A szép kilátásban gyönyörködve hallgattuk meg IV. Béla és családja menekülését, viszontagságait, a tatárok harcmodoráról, a tatár birodalom kialakulását és bukását. Aztán lesétáltunk a faluba. Az iskola mellől a legszebb a rálátás a várra.

Forrás itt

Régebbi bejegyzések «