okt 21

Anglia elvárja, hogy mindenki megtegye kötelességét

A trafalgari csata (1805. október 21.) a napóleoni háborúk legfontosabb tengeri ütközete volt.

A csata a dél-spanyolországi Trafalgar-foktól nyugatra zajlott le, Cádiz és a Gibraltári-szoros között. Pierre de Villeneuve francia altengernagy vezette 33 (18 francia és 15 spanyol) hajóból álló francia–spanyol flotta harcolt a 27 hajóból álló brit flotta ellen, melynek Horatio Nelson altengernagy volt a parancsnoka.

England expects that every man will do his duty („Anglia elvárja, hogy mindenki megtegye kötelességét”)

„Istennek hála, megtettem a kötelességemet!”

(Lord Nelson admirális utolsó szavai)

 

Az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy Villeneuve katonái bátran vállalták a reménytelen küzdelmet; a Redoutable matrózai többször is kísérletet tettek a Victory fedélzetének elfoglalására, egy mesterlövész pedig halálosan megsebesítette Nelsont. A csata tetőpontján a sérült admirálist a hajófenékre vitték ápolni, és Collingwood vette át a parancsnokságot, akinek vezérletével az angolok Villeneuve 33 sorhajójából összesen 18-at foglaltak el, vagy küldtek a tenger mélyére. A brit flotta haldokló parancsnoka még megérte az ütközet befejezését, és abban a hitben hunyta le a szemét, hogy ő maga is teljesítette kötelességét. A trafalgari csata tehát elsöprő brit győzelemmel végződött, amiben Nelson zsenialitása legalább olyan fontos szerepet játszott, mint katonáinak fegyelmezettsége és harci tapasztalata. Az admirális tudása és hősiessége előtt később a londoni királyi udvar is fejet hajtott, ugyanis a győztes hadvezért a Szent Pál-székesegyházban helyezték végső nyugalomra, és köztéri alkotásokon örökítették meg nevét. Lord Nelson rá is szolgált a kitüntetésekre, hiszen a trafalgari diadallal nem csupán azt érte el, hogy Napóleonnak végleg le kellett mondania Anglia meghódításáról, de abban is főszerepet játszott, hogy a szigetország megszerezte az uralmat a világtengerek felett.

Bővebben itt

 

 

okt 20

Horváth Mihály történész

Horváth Mihály (Szentes, 1809. október 20. – Karlsbad, 1878. augusztus 19.), magyar történész,

Életpályája

Tizenhét gyermekes családban született, édesapja, Horváth József orvos volt. Szegedi piarista diák volt.1825-től a váci papnevelő intézetben teológiát és történelmet tanult, 1828-ban a pesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett; 1831-ben pedig pappá szentelték. Egy ideig Dorozsmán, Kecskeméten, Nagykátán és Nagyabonyban káplánkodott, majd gróf Keglevich Gábor, utóbb pedig gróf Erdődy Kajetán fiai mellett volt nevelő. Az ismeretlen vidéki káplán csakhamar jó nevet szerzett magának a történettudomány terén való szereplésével. Három akadémiai jutalmat nyert, és az Akadémiának 1839-ben levelező, 1841-ben pedig vidéki rendes tagja lett. 1844-től a bécsi Theresianumban a magyar nyelv és irodalom tanára lett. Óráin nagy hangsúlyt fektetett a magyar nyelv sajátosságainak a megismertetésére. 1847-től hatvani prépost-plébános. Szabad idejét főleg a bécsi, soproni és kismartoni levéltárakban való kutatással töltötte. 1847. január 23-án nagy feltűnést keltett a kapucinusok templomában József nádor fölött tartott gyászbeszédével. Még ugyanazon évben hatvani prépost-plébánossá lett (innen későbbi álneve: Hatvani Mihály), és egy ideig nyugodtan élt tanulmányainak. Az 1848–49. évi események őt is elsodorták a csendes munkásság teréről. 1848 júliusában V. Ferdinánd király csanádi püspökké nevezte ki (ám sohasem szentelték föl), a függetlenségi nyilatkozat után pedig vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. A szabadságharc leveretése után előbb Magyarországon bujdosott, majd főúri hölgyek közbenjárásával Lipcsébe és onnan Belgiumba menekült. A haditörvényszék halálra ítélte, és in effigie fel is akasztatta. A katolikus egyház kiközösítette, papi hivatalától eltiltotta, részben a szabadkőműves tagsága miatt, részben a Szent Korona elleni 1848–49-es tevékenysége (detronizáció) miatt. 18 évig száműzetésben élt különböző európai városokban (Párizs, Montmorency, Genova, Nizza, Firenze, Genf, 1856-tól ismét Brüsszel) ahol a magyar történelemre vonatkozó levéltári kutatásokkal foglalkozott. Brüsszelben kiadta az 1451 és 1562 közti magyar történelemre vonatkozó oklevelek hosszú sorát. (Magyar történelmi okmánytár, a brüsseli országos levéltárból és a burgundi könyvtárból. Összeszedte és lemásolta Hatvani Mihály. Monumenta Hungariae Historica Diplomataria. Tom. I-IV. A Magyar Tudományos Akadémia kiadása. Pest, 1857-59). 1867 elején a királyné és az Akadémia segítségével végre visszatérhetett Magyarországra, ahol köztiszteletnek örvendett. Szeged egyik kerülete országgyűlési képviselővé, a magyar történelmi társulat és az Akadémia második osztálya elnökévé választotta, a király történelemtanárnak hívta meg a trónörökös mellé, tribunici címzetes püspökké nevezte ki és a vaskai javadalmas apátságot adományozta neki. A magyar történetírás kiemelkedő alakja. Liberális, függetlenségi szellemű történeti munkáival a magyar polgári átalakulás ügyét szolgálta. A magyar történelem fő tendenciájának a szabadság kivívására és folyamatos megtartására irányuló törekvést tartotta. Több publikációját Hatvani Mihály álnéven jelentette meg. A történész feladatát abban látta, hogy a letűnt nemzedékek életének és munkásságának minden mozzanatát felkutassa, és a forrásokat kellő kritikával kezelje. Horváth Mihály a korabeli legnépszerűbb magyar történetírók egyike volt: nemcsak arra a korra gondolt, amelyről írt, hanem a közönségre is, akinek írt. Nemcsak kutató akart lenni, hanem buzdító, lelkesítő tanító is, aki mindig arra törekedett, hogy a 19. század vezéreszméit hirdesse.
A Magyar Tudományos Akadémia 1839. november 23-án levelező, 1841. november 23-án rendes taggá választotta. A magyar honvédelem történeti vázlata című székfoglaló előadása 1842. november 22-én hangzott el. 1871. május 17-én az igazgató tagságot nyerte el. 1870. január 15. – 1878. augusztus 19. között a II. Osztály elnöki tisztségét látta el. 1867-ben a Magyar Történelmi Társulat ideiglenes elnöke, 1867-77-ben első alelnöke, 1877-től haláláig elnöke. 1868-tól a Kisfaludy Társulat rendes tagja. Háromszor részesült – 1840., 1867., 1873. – a Magyar Tudományos Akadémia Nagyjutalmában. Mindegyik művét átlengi az erős hazafi-érzés, a szabadság, alkotmány és haladás érdekei iránti lelkesedés, ami írásainak nagy szubjektivitást kölcsönöz.
Szokatlan volt még egy katolikus pap részéről a vallási kérdésekben mutatkozó pártatlansága is. 1849-ben például a papi nőtlenség eltörlésének és az egyházi javak elkobzásának radikális követeléseit hangoztatta.

“Szerencsére, a politika sohasem tudta elvonni Horváthot a történettudománytól, melyben több mint egy évtizeden át a nemzetnek általánosan elismert vezére volt. Előtte és utána egy magyar sem érte el azt, hogy a nemzet történetét a legrégibb időktől csaknem könyve megjelenése napjáig összefüggően megírja.”

DR. MÁRKI SÁNDOR HORVÁTH MIHÁLY itt

Horváth Mihály sírja Budapesten. Kerepesi temető: B. 286. Dunaiszky László és Huszár Adolf műve

 

 

okt 19

Szabó Lőrinc Vasárnap

Az éjszaka tündér kezével
kihímezte a réteket.
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, virágok, füvek!

Jó reggelt! – mondom jobbra-balra,
minden virágnak köszönök,
látogatóban vagyok én itt
ezer kis ismerős között.

Köszöngetek és fütyörészek,
minden szép, minden érdekel.
Pedig tegnap, szombaton este,
de szomorún aludtam el!

Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott.
Mi lesz? – kérdeztem és gyülöltem,
ami jön, a vasárnapot:

míg volt remény, mindent gyülöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket,

s most itt vagyok az Ördögormon,
ünnep van, pénz nem lesz ma se,
nézem, hogy ring sárgán a zöldben
a gyermekláncfű tengere,

nézem a felhőt, lent a csárdát,
a hátán hempergő csikót,
s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,
hogy viszi nagy hasát a pók,

és letelepszem és az erdő
mint zöld város tolong körül,
s kívül az emberi világon,
minden társadalmon kivül,

túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van.

Egész nap pénz után szaladtam,
hajszolt és megcsalt a remény:
reménytelenül, megnyugodva
heverek a tisztás gyepén,

és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.

Szinte fáj, – de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon, -

s egyszerre, boldogan, felugrom,
hogyne! hisz már érezni, hogy
lassankint vers lett a panaszból,
amit a fejem forgatott:

vers lett! s holnap pénzt adnak érte!
Rendben van! És megyek tovább:
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, gyönyörű világ!

 

 

okt 18

Az első személy, aki előállt a programozható számítógép ötletével

Charles Babbage (Teignmouth, Nagy-Britannia, 1791. december 26. – London, 1871. október 18.) angol matematikus és korai számítógép-tudós, az első személy, aki előállt a programozható számítógép ötletével.

Gépei az első mechanikus számítógépek közt voltak, de egyiket sem fejezte be teljesen, anyagi és személyes okokból. Babbage gépei mechanikusan működő részekből álló monstrumok voltak, de a felhasznált működési elvek közül sok meghökkentően hasonló a mai számítógépek működési elveire. Be nem fejezett gépeinek alkotóelemeit kiállították a Londoni Tudományos Múzeumban (London Science Museum).
1991-ben, Babbage eredeti tervei alapján befejezték a differenciálgépét, ami tökéletesen működött. A Babbage korában már használatos anyagokból építették fel, ami azt mutatja, a gép már a korabeli technológiájával is működőképessé tehető lett volna.

A helytelen adatok használatából sokkal kevesebb hiba származik, mint az adatok nem használatából.

Kívánom Istentől, bár a gőz végezte volna ezeket a számításokat.(Miközben John Herschellel táblázatokat ellenőriztek a Csillagászati Társaság számára 1821-ben.)

Kétszer is megkérdezték tőlem (parlamenti tagok!): “Mondja csak, Mr. Babbage, ha rossz számokat tesz a gépbe, akkor is a helyes válasz jön ki belőle?” Nem vagyok képes megérteni a gondolatoknak azt a zűrzavarát, amely ilyen kérdéseket provokál. Javasolj egy angolnak bármiféle elvet, bármiféle eszközt, legyen akármilyen csodálatos, azt fogod látni, hogy az angol elme teljes erejével nehézséget, hibát, vagy lehetetlenséget fog benne keresni. Ha egy olyan gépről beszélsz neki, amely krumplit hámoz, azt fogja mondani, lehetetlen: ha a szeme előtt hámozod meg vele a krumplit, azt fogja mondani, használhatatlan, mert ananászt szeletelni nem lehet vele. (Analitikai gépéről, az első programozható számítógépről.)

Forrás itt

 

 

 

 

okt 17

Szent Ivó a jogászok védőszentje

Hélory Ivó a bretagne-i Kermartinban született 1253. október 17-én. Édesapja korai halála után édesanyjára maradt a gyermekek nevelése. Ivó vallásos nevelését jól mutatja édesanyjának ránk maradt intése: “Úgy élj, hogy szent lehess!” Filozófiát, teológiát és kánonjogot Párizsban, római jogot Orleans-ban tanult. Utóbbi helyen tanárai közé tartozott Pierre de la Chapelle, aki elsőként kommentálta Iustinianus Institutióit. Ivó figyelemre érdemes jogtudományi, elméleti munkásságot nem fejtett ki, de megszerzett tudását annál inkább kamatoztatta a gyakorlatban. Jogi felkészültségét a rászorulók, az elesettek megsegítésére használta. Tanulmányai befejeztével, 1280-ban, diakónussá szentelték, majd szülőföldjén, a rennes-i egyházmegyei bíróság bírája lett. Néhány év múlva azonban már a tréguier-i egyházmegyei bíróságon végez bírói szolgálatot. 1284-ben szentelték pappá. Először tredrezi, majd később louannec-i plébános lett. Plébánosi szolgálata mellett továbbra is segítette a szegényeket jogi ügyeik intézésében. A pereskedő felek megbékítésére törekedett, az ügyek intézésében igazságos és méltányos volt. A források kiváló hitszónokként is megemlékeznek róla, az erényes életre, a szentek példájának követésére buzdított. Sokat és elmélyülten imádkozott, szigorú önmegtagadásokat végzett. 1303. május 19-én halt meg. Ereklyéi a tréguier-i székesegyházban találhatók. Még életében is sok csodás eseményt kapcsoltak a nevéhez, de közbenjárására, halála után is történtek csodás gyógyulások, imameghallgatások. Tisztelete egész Európában elterjedt, jogásztársulatok és egyetemek jogi karai védőszentként tisztelték.

Szent Ivó, legigazságosabb jogtanácsos! Aki megérdemelted, hogy Krisztus asztaltársad legyen a szegények személyében; ezért imáddal a kenyeret megszaporítottad, a betegeket gyógyítottad, a lángokat könyörgéseiddel kioltottad, a kereszt jele által magadnak utat készítettél a vízen át, a Keresztre Feszített legédesebb ölelései közepette mentél Isten ítélőszéke elé, hogy megvédjed ügyedet, s győztél. De hogyan?

Míg éltél, szegények, özvegyek és árvák ügyvédje voltál. Nyelvedet nem adtad el nekik, hanem ügyeiket jótéteményekkel és alamizsnákkal vásároltad meg.

Folytatás itt

Egy Szeged környékén, Szőregen följegyzett félnépivé vált diákdal szerint:

E szép szóra: jurátus, jurátus,
Ej de ráillik a tus, a bor tus!
Többet ér ez mint a jus, mint a jus,
Élj hát vele jurátus, jurátus.

Ősapánk is szent Ivó, szent Ivó,
Nem volt soha vízivó, vízivó.
Hogy éltében tusozott, tusozott,
Azért szentté változott, változott.

Forrás itt

okt 16

Az agyagfalvi székely nemzetgyűlés

Az 1848. október 16-17-i székely nemzetgyűlés színhelye, amely elrendelte a népfelkelést, elhatározták, hogy a székely haderő szembeszáll az Erdélybe betört és a Székelyföldön portyázó Heydte osztrák dragonyos kapitány csapataival. 

A történeti Erdély magyarságának mintegy felét kitevő székelység 1848 tavaszán lelkesedéssel kapcsolódott be a magyar forradalomba. Elfogadta a pesti március 15-i Tizenkét Pontot, amelyekhez hozzáfűzte a maga sajátos kívánságait. A székelység szerette volna elérni a terhes határőri rendszer és a jobbágyviszonyok azonnali eltörlését, az emberek törvény előtti egyenlőségét s a közteherviselés késedelem nélküli megvalósítását. A határőri katonai rendszer nagy terheket rótt a családokra, a marosszéki és udvarhelyszéki szabad székelység az osztrák uralom idején elvesztette eddigi jogainak nagy részét s amiatt volt elégedetlen. Nemzeti gyűlés tartásának a gondolata már tavasszal felvetődött a székelység körében, de akkor elmaradt. Azonban ősszel, polgárháborús hangulat kialakulása után a tanácskozásra valamilyen formában és valahol feltétlen sort kellett keríteni. A székelységnek ugyanis sorsdöntő kérdésekben kellett állást foglalnia, meg kellett határozni a székelység helyét a magyar forradalom és a kibontakozóban lévő osztrák ellenforradalom viszonyában, részvételét a magyar szabadságharcban, s különösen az erdélyi magyarság önvédelmi harcában, kifejezésre kellett juttatnia az erdélyi társnépek iránti békés szándékát.

A székelyek nagy gyűlését Marosszék egyik országgyűlési képviselője, Berzenczey László kormánybiztos hívta össze. Berzenczey felhívása három pontba jelölte ki a nemzeti gyűlés célját:

1. egy három személyből álló ideiglenes székely kormány alakítása, mely a magyar minisztérium fennhatósága alatt a Székelyföld polgári és katonai ügyeit intézi
2. egy székely nemzeti katonai tábor szervezése
3. a székely nemzet régi szabadságának visszaszerzéséről való tanácskozás.

A felhívás 50 esztendős korig minden székely férfiút, beleértve a katonai alakulatokat és tiszteket az Agyagfalva melletti rétre hív október 16-ra, hogy ott határozzanak a Habsburg ellenes önvédelmi harc ügyében.

Forrás itt

A gyűlés határozatai

A gyűlésen résztvevők az egész székelység nevében felesküdtek a magyar kormányra. Kinyilvánították, hogy a székely nép hajlandó védelmére kelni akármelyik népnek, amelyiknek jogai sérülnek, ugyanakkor elvárják, hogy a románok és a szászok „a két magyar hazát egyesítő és a király által szentesített törvény előtt meghajoljanak.”[2]
A gyűlés meghívója hangsúlyozza az áprilisi törvények társadalmi egyenlőségre vonatkozó cikkelyei, így a jog előtti egyenlőség, a jobbágyfelszabadítás, a közteherviselés fontosságát. Ez azonban a gyűlés határozatai között a többi tennivaló mellett kevés szerepet kapott. Határoztak egyben a magyar honvédség mintájára székely hadsereg felállításáról, melynek parancsnokának Sombori Sándor huszárezredest nevezték ki. Elrendelték egyben a 19 és 25 év közötti ifjak általános hadkötelezettségét. A második napon híre jött, hogy a Partiumban román népfelkelők császári felbujtásra magyar falvakra támadtak. Erre válaszul a székelyek azonnal négy dandárt alakítottak, és táborba szálltak. Eközben Puchner nyíltan a magyarok ellen fordult

Bővebben itt

 

 

okt 15

Michel Foucault

Michel Foucault (Poitiers, 1926. október 15. – Párizs, 1984. június 25.) francia történész, filozófus; a Collège de France tagja; a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén.

Munkássága

Foucault elsősorban a különböző társadalmi intézmények (a pszichiátria, az orvostudomány és a börtön), valamint a szexualitás történetéről szóló újszerű kutatásairól ismert. A hatalom problémáját, illetve a tudás és a hatalom közti viszonyt, valamint a diskurzus működését középpontba állító megközelítése számos kortárs társadalomtudományi elméletbe beépült. A kritikusok és kommentátorok Foucault munkásságát legtöbbször a posztmodernizmus és a posztstrukturalizmus áramlatába sorolják, bár a hatvanas években egyértelműen kapcsolódott a strukturalizmushoz is. Foucault minden hasonló címkét elutasított, mivel ezeket túl kényelmesnek és leegyszerűsítőnek tartotta.

Wikipedia

Rövid életrajza itt

Életművében elszórva körvonalazódik „neveléselmélete” és kultúrakritikai programja a diskurzus, a tudás, az igazság problémaköreire építve, és kibontakozik egy új filozófiai antropológia váza, mely egységbe tudja hozni a történész és a filozófus munkáját. Fontos, hogy Michel Foucault-t mint civilszervezetek aktív szervezőjét és tagját tartották számon a De Gaulle-korabeli Franciaországban, és kritikai szempontjait is eme tevékenysége fényében ismerhetjük meg. A társadalomtudományok világszerte egyre inkább érdeklődnek életművének egyedisége iránt, mert életműve kritikai reflexióiban a demokratikus intézmények haladásközpontú lehetőségét vélik felfedezni.

Felber Tamás Michel Foucault pedagógiakritikája, avagy az oktatás mint a normalizáló hatalomgyakorlás hálózata ltt

Hogyan lesz a lélek a test börtöne?

Ilyen alapállásból fordul Foucault a történelemhez, és amit a 70-es években elkezdett kutatni, az közvetlenül e kérdésekre felelt. A büntető technikák történetét írja le az 1974-es, magyarul is megjelent Felügyelet és büntetés. A börtön története . Vagyis az a történeti folyamat, amely a megbélyegzés és a kivégzés, a kínvallatás elrettentő módszere helyett egy másik fegyelmező technikát vezet be, amely a bűnözőket inkább csak eltávolítja a társadalomból, és valamilyen tarifa szerint bezárja őket börtönbe, és ott felügyelet alatt tartja, megpróbálja átnevelni őket. A Gulag eredete, hogy úgy mondjam. Minthogy e felügyeleti technika kilép a börtön falai közül, a fenyítő technikákkal szemben alternatív társadalomigazgató technikát kínál, Foucault felteszi a kérdést: melyek voltak a forrásai, honnan eredt. Mi volt a genealógiája a késő-középkortól kezdve azon intézmények működésének, amelyek a kollégiumokban, a napirendeket kidolgozó kolostorokban, a dologházakban, a gyárakban, a kaszárnyákban kiképzésben részesítették az embereket, olyan módon vonták őket a felügyeletük alá, amely szinte fölöslegessé tette az állam nagyszabású nyilvános fenyítő akcióit. Ehelyett olyan fegyelmező technikát vezetett be, amely a társadalom kötelékeit a hatalom mikrofizikája szintjén tartja meg, és megdönthetetlenné teszi a hatalmi viszonyokat.

Folytatás  itt

 

 

okt 14

Nagy Akbar

Akbar vagy Nagy Akbar (1542. október 14. – 1605. október 27.) az észak-indiai Mogul Birodalom uralkodója (sáhinsáh) volt 1556. február 14-től haláláig, Humájun fia és utóda, a birodalomalapító Bábur unokája. Uralma volt a birodalom fénykora. Akbar építette ki a minden faluig elérő adminisztrációs és adóztatási rendszert, ami biztosította az állam stabilitást. A britek is erre a rendszerre alapozták később gyarmati uralmukat. Híres volt vallási türelméről.

Akbar (1556-1605) birodalma lett a jólét földje. Pezsgő gazdasági és kulturális élet színtere volt. India virágzott, pedig akkor már mintegy 100–150 millió ember élt a szubkontinensen. Akbar korán felismerte, hogy a soknemzetiségű és sokvallású országban a tolerancia nélkülözhetetlen a tartós együttéléshez, így hosszú uralma alatt nemcsak virágzó, hanem szilárd birodalmat is teremtett. Ez emelte a legjelentősebb mogul uralkodók közé.

Akbar birodalomépítése

Az ifjú Akbar 1560-ban ügyesen elmozdította a régenst és 1561-től már egyedül uralkodott. Ágrában alakította ki udvarát, ahol azonnal közigazgatási reformokat vezetett be. Első dolga az volt, hogy megakadályozza a magas rangú tisztségviselők, így a főminiszter hatalmának túlzott növekedését. Az új rendszer lényege az volt, hogy az eddigi egyszemélyi hatalom helyett négy embert bízott meg a kulcsterületek vezetésével. Egy-egy miniszter felelt a pénzügyekért, a katonai, az udvartartási és a vallási ügyekért.

Gazdasági reformok

Akbar hindu adóügyi minisztere alapos felmérésen nyugvó, hatékony adórendszert vezetett be (az adó a termés egyharmada volt!) az egész birodalomban. A rendszer rugalmasságának egyik titka az volt, hogy az összeírásokat rendszeres időközökben megismételték.

Mivel a gazdaság a pénzforgalmon nyugodott, csakis a császári pénzt lehetett használni. Továbbra is fontos jövedelemforrás volt a regionális és a nemzetközi kereskedelem, Európa felé a kivitel cikkei nem változtak az ókor óta: pamuttextil, indigó, salétrom és fűszer, cserébe érkezett bor, ezüst, arany. A belső áruforgalomban fontos tényező volt, hogy a császár támogatta azokat a manufaktúrákat, amelyek elsősorban a nemesség luxus igényeit elégítették ki

Forrás itt

 

 

okt 13

Margaret Hilda Thatcher

Margaret Hilda Thatcher, Thatcher bárónő (Grantham, 1925. október 13. – London, 2013. április 8.) brit konzervatív politikus, 1975 és 1990 között a Konzervatív Párt vezetője, 1979 és 1990 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt, egyben az eddigi egyetlen nő, aki ezen tisztségeket betöltötte.

Margaret Hilda Roberts néven született a lincolnshire-i Granthamben. Apja Alfred Roberts, anyja Beatrice Ethel. Gyermekkorát Granthamben töltötte, ahol édesapja tulajdonában volt két élelmiszerbolt. Ezekben megismerte a hétköznapi gazdasági élet alapjait. Az apja aktívan részt vett a helyi politikában és az anglikán egyház szolgálatában állt metodista prédikátorként, lányait szigorú vallásos szellemben nevelte. Függetlenként polgármestere volt Granthamnak. Margaret a Huntingtower Road-i általános iskolába járt, ahol ösztöndíjat nyert a Kesteven Grantham leányiskolába. Ott is szorgalmasan tanult és folyamatosan fejlesztette magát. Tanórán kívüli tevékenységei közé tartozott – többek között – a zongora, a gyeplabda, a költészet, az úszás és a gyaloglás is. 1942-1943 között lányvezető volt. Kérvényezett egy kémiai ösztöndíjat az Oxfordi Egyetemen. Jelentkezését eredetileg visszautasították, azonban miután egy másik jelentkező visszalépett, mégis elfogadták. 1943-ban érkezett Oxfordba, és 1947-ben kémia BSc diplomát szerzett. Az utolsó évben Dorothy Hodgkin vezetésével röntgenkrisztallográfiára szakosodott. -1946-ban az Oxfordi Egyetem Konzervatív Szövetsége elnöke lett. Egyetemi évei alatt olyan politikai művek hatottak rá, mint az Út a szolgasághoz Friedrich von Hayektől.Diploma után az essexi Colchesterbe költözött, kutató vegyészként dolgozott a BX Plastics cégnél. Csatlakozott a helyi konzervatív egyesülethez, a University Graduate Conservative Associationhöz és részt vett egy konferencián Llandudnóban, 1948-ban, mint az egyesület egyik képviselője. Habár nem volt a Konzervatív Párt tagja, mégis listára választották. 1951 januárjában lép be a pártba. Februárban, egy konzervatív vacsorán találkozott Denis Thatcherrel, a sikeres, gazdag, elvált üzletemberrel, akihez később férjhez ment. Hogy felkészüljön a választásokra, Dartfordba költözött. Kutató vegyészként dolgozott a J. Lyons and Co. társaságnál Hammersmithben.

A leghíresebb mondatok

Thatcher nem volt szégyellős, ha az ellenlábasairól volt szó. Mikor először találkozott a Szovjetunió vezetőjével, Mihail Gorbacsovval, azt mondta: – Egyáltalán nem kell egyetérteni a beszélgetőpartnerrel ahhoz, hogy megtaláljuk vele a közös nyelvet. De biztos ismerős az a szállóigévé lett kijelentése is, hogy: – Érdemes megismerni az ellenséget, mert megeshet, hogy később a barátod lesz. Ezt manapság is sokan idézik, más formában is.

Rendíthetetlen politikai vezetése miatt ragasztották rá a Vaslady becenevet, amit Thatcher büszkén viselt, erről mondatai is tanúskodnak. – Előfordulhat, hogy egy csatát többször is meg kell vívnunk ahhoz, hogy megnyerjük. Kitartásáról is sokan példát vehetnének: – Rendkívül türelmes tudok lenni, feltéve, ha a végén elérem, amit akarok.

Thatcher a következőképpen határozta meg a férfi- és női szerepeket: – A politikában, ha azt akarjuk, hogy valamiről beszéljenek, egy férfit kell megkérni, ha azt szeretnénk, hogy valamit megcsináljanak, akkor egy nőt. Ismerős lehet a következő citátum is: – Minden nő, aki megérti a háztartás körül felmerülő problémákat, közel áll ahhoz, hogy megértse az ország vezetése közben felmerülő problémákat is.

Wikipedia

okt 12

A filozófia és az irodalom a Nyugat Ezeregyéjszakája

Anatole France, eredeti nevén Jacques Anatole François Thibault (Párizs, 1844. április 16. – Saint-Cyr-sur-Loire, 1924. október 12.) francia író, költő, kritikus, akadémikus. Franciaországban úgy tekintenek rá, mint a „harmadik köztársaság” egyik nagy irodalmi kritikusára, kora élő lelkiismeretére, aki a 20. század elején mélyen elkötelezte magát szociális és politikai ügyek mellett. 1921-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.

A századvég szenzációja és nagy botránya volt a Dreyfus-ügy. Egy történetesen zsidó vallású kapitányt kémkedéssel-hazaárulással vádoltak meg. Hamis vád volt, manapság koncepciós pernek mondanók. A per fellángoltatta az antiszemitizmust, kirobbantásának is nyilván ez volt az oka. A vádlott következetesen tagadott, megnyugtató bizonyítékok nem is voltak, Dreyfus kapitányt mégis kényszermunkára ítélték. A gondolkodó és értelmes emberek előtt kétségtelen volt a jogtiprás. A kor talán legismertebb írója, Émile Zola „Vádolok!” című kiáltványszerrű vezércikkben leplezte le a közigazgatás, a bíráskodás bűnösségét. Erre országos botrány tört ki. Dreyfus-pártiak és Dreyfus-ellenesek sajtóban, hivatalokban, társaságokban, utcai verekedésekben összecsaptak. Zolát pedig vád alá helyezték. Ezt már France se tűrhette: sajtóban és népgyűléseken állt ki Dreyfus és Zola mellett. Ez a küzdelem vitte közel a szocialistákhoz. Végül is győzedelmeskedtek: Zolát felmentették, Dreyfust több évi rabság után rehabilitálták, visszavették a hadseregbe, és sok évvel később tábornoki rangban halt meg. – France azonban most már a szocialisták szövetségese, barátja volt. A megalakuló kommunista párttal szolidaritást vállalt. Persze nem érte meg, hogy Sztálin diktátorságával meghamisítódott a szép eszme is. France azonban addig néhány érdekes könyvben jelezte rokonszenvét a szocialistákkal. Az „Angyalok lázadása” című fantasztikus regény is ilyen, de a „Fehér kövön” című, megint az ókorban játszódó könyvben a maga elképzelte szocializmust is megírta. Kétségtelenül ez is utópia, mint nem egy ábránd a szocializmusról. De fontos utópia: megérteti, hogy France humanizmusának a jelen század elején a szocializmusba kellett torkollnia, és azt is, hogy a szocialista eszme lehetőségnek láttatta a szocialista célokban rejlő erkölcsös társadalmat is. – France életműve hosszú könyvespolcot tölt meg, különböző műfajokban volt bravúrosan otthonos. De aki tüzetesen akarja ismerni őt, nem kerülheti el önéletrajzát. Ezt a négykötetes egymást folytató regényt harmadik személyben írta. Ebben magát Pierre Noziere-nek nevezi és végigkíséri saját életútját gyermekkorától felnőtt éveinek sokféle problémájáig. Ebből is és még inkább az életmű egészéből művészi körképet kap az olvasó is, a kritikus is arról a történelemről, amelynek az író cselekvő, szenvedő és gyönyörködtető alakja volt.

Hegedűs Géza itt

Idézetek

Abban, hogy áldozatot hozunk valamiért, maga az áldozat a fontos. Ha az a cél, amelynek szenteljük magunkat, csak hiú ábránd, attól odaadásunk még nem kevésbé valóság; s ez a valóság a legtündöklőbb dísz, amellyel erkölcsi nyomorúságunkat ékesíthetjük.
Abban való ismereteink, ami lesz, arányban vannak az abban valókkal, ami van és ami volt. A tudomány a jövőbe látó. Minél egzaktabb valamely tudomány, annál pontosabb jóslatokat lehet meríteni belőle.
A bírónak az a magasztos feladata, hogy mindenkinek biztosítsa azt, ami megilleti: a gazdagnak a gazdagságát; a szegénynek a szegénységét.
A boldog emberek nem sokat tudnak az életről. A fájdalom az emberek nagy nevelője. Ő az, aki a művészetekre, a költészetre és az erkölcsre tanította őket; ő az, aki a hősiességet és könyörületességet sugallotta nekik; ő az, aki értéket adott az életnek, amikor megengedte, hogy áldozatul ajánljuk fel; ő az a magasztos és jóságos fájdalom, aki a szerelembe beleoltotta a végtelenséget.
A bolond akkor a legijesztőbb, amikor épeszű.
A butaság a boldogságra való rátermettség. A legfőbb öröm. A legnagyobb jótétemény a civilizált társadalomban.
A dolgok szépsége a szeretetben rejlik.
A féltékenység a nőben csak a hiúság sebe. A férfiban kínszenvedés, amely mélységes, mint a lelki gyötrelem, és folytonos, mint a testi fájdalom.
A felfegyverzett nemzetek készségesen tűrik, hogy vezessék őket. A katonai fegyelem engedelmességre szoktatja őket, s az ő részükről semmiféle felkeléstől, viszálytól vagy zavargástól nem kell félni.
A filozófia és az irodalom a Nyugat Ezeregyéjszakája.
A Forradalmat azért szeretem, mert abból eredünk; a régi Franciaországot pedig azért, mert abból eredt a Forradalom.
A gyönyört, amelyet másban keltünk, nem mindig élvezzük magunk is.
A háború és a romantika: rémisztő csapások!
A háború nem művészet, s a csaták sorsát csakis a véletlen dönti el. Két ostoba tábornok közül, akik egymással szemben állnak, az egyiknek szükségszerűen győztesnek kell lennie.
A halottaknak sok a dolguk: ők készítik elő az életet.
A hazugság az élet egyik szükséges velejárója; nélküle nem lenne a világon művészet, sem szépség, sőt még szerelem sem.
Ahogy haladunk előre a korban, észrevesszük, hogy a legritkább bátorság a gondolkodásé.
Az ígéretek kevesebbe kerülnek az ajándékoknál, és sokkal többet érnek náluk. Sohasem adunk annyit, mint amikor reményt adunk.
A játék: közelharc a sorssal.
A jó kritikus az, aki elbeszéli lelkének kalandjait a mesterművek között.
A jövő csupa múltból áll.
Akár királyság, akár császárság, akár pedig köztársaság az állam, az államfőknek mindig érdekük fenntartani a kötelező, általános katonai szolgálatot, azért, hogy hadsereget vezéreljenek, ahelyett, hogy a nemzetet kormányoznák.
Aki azt mondja: szomszédok, azt mondja: ellenségek.
A katolikusok lemészárolták a reformátusokat; a reformátusok lemészárolták a katolikusokat: ezek voltak a gondolatszabadság első lépései.
A kis dolgok nagy helyet foglalnak el életünkben.
Aki vallást alapít, nem tudja, mit cselekszik… Az effajta intézmények rendszerint nem sokáig felelnek meg alapítójuk szándékának; sőt megesik olykor, hogy annak homlokegyenest ellenkezőjévé válnak.
A kívánkozásnak, még a legártatlanabbnak is, megvan az a rossz tulajdonsága, hogy másvalakinek a hatalma alá vet, és elveszi függetlenségünket.
A könyörület: igazság és szeretet, s a szegények jobban értenek hozzá, mint a gazdagok.
A könyvek, általánosságban, s még a legcsodálatosabbak is, azt hiszem, sokkal, de sokkal kevésbé attól értékesek, amit tartalmaznak, mint attól, amit az olvasó vetít beléjük. Véleményem szerint azok a legjobbak, amelyek leginkább elgondolkoztatnak.
A közrend csak szervezett erőszak.
A közügyek gondját a közepesekre és a még rosszabbakra bízzuk. Ez bűn és butaság. A politika legjobbak része kell hogy legyen, mert ez a legjobb rész. Szép dolog vezetni, jó dolog jól vezetni. Az a gondolat, hogy a politika alantas mesterség, és hogy államférfinál különb valaminek is lehet lenni – ez a fő oka annak a köznyomorúságnak, ami manapság kétségbe ejti az embert.
A közvélemény egyetlenegy vágyunk feláldozását sem éri meg.
A kritika, akárcsak a filozófia és a történelem, az okos és kíváncsi elmék számára írt regényféle, a regény pedig, alapjában véve, mindig önéletrajz. Az a jó kritikus, aki lelkének a remekművek között átélt kalandjait meséli el.
A lelkek kifürkészhetetlenek egymásnak.
A legdicsőbb haditett is aljas merényletté változik, mihelyst az ellenség követi el.
A legnyilvánvalóbb igazság is csak hiú szalmacséplés azoknak, akikre rákényszerítik.
Ami azt teszi, hogy az ember vágyakozzon és szeressen, az egy édes, rettenetes erő, mely erősebb, mint a szépség.
A legkevésbé hiábavaló műveket azok az emberek alkották, akik a legjobban látják minden dolgok hiábavalóságát.
A legtudósabb emberek is csak abban a nehezen szerzett képességükben különböznek a tudatlanoktól, hogy sokszoros és bonyolult tévedésekkel szórakoznak.
Amíg erdők, mezők, hegyek, tavak és folyók lesznek a földön, amíg a fehér hajnali ködök felszállnak a vizekről, addig nimfák és driádok is lesznek; és tündérek is. Ők a világ szépsége, és ezért nem fognak kiveszni soha.
Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.
A miniszterek és barátaik, amikor hatalmuk és állásuk veszélyben forog, az állam üdvére hivatkoznak.
Amint előrehaladunk az életben, mindinkább rájövünk, hogy a legritkább bátorság: gondolkodni merni.
Amit az emberek civilizációnak neveznek, az az erkölcsök mai állapota, amit barbárnak neveznek, azok a korábbi állapotok.
Amit erkölcsnek nevezünk, az voltaképpen felebarátaink kétségbeesett vállalkozása a világ rendje ellen, amely csak küzdelem, mészárlás és az egymással ellentétes erők vak játéka.
Amit másokban szeretünk, az nem ők maguk. Az emberek csakis azoknál a kapcsolatoknál fogva becsesek nekünk, amelyek hozzánk fűzik őket. Ezek a kapcsolatok változnak az élet folyamán, s velük együtt érzelmeink is megváltoznak.
A múlt az egyetlen emberi valóság. Csak a múlttal alkothatjuk meg a jövendőt.
A múlt tisztelete az egyetlen vallás, amely megmaradt nekünk; s ez a vallás az új elmék köteléke.
A munka olykor boldoggá és mindig elviselhetővé teszi az életet.
A művészetben – éppúgy, mint a szerelemben – elegendő az ösztön.
A művészetnek nem az igazság a célja. Az igazságot a tudományoktól kell követelni, mert az ő céljuk az; s nem az irodalomtól, amelynek nincs és nem is lehet más célja, mint a szépség.
A művész vagy a saját életét leheli alkotásaiba, vagy puszta bábokat faragcsál, babákat öltöztet.
A nagy érzésekhez nem feltétlenül szükséges teljes megértés.
A nagy szerelem kétségtelenül jó dolog: de a szép szerelem még jobb.
A népek élete csak nyomorúságok, bűnök és esztelenségek sorozata.
A nő egy ügyesen megszerkesztett csapda: már akkor elejti áldozatát, amikor az szimatot fog.
A szegény, aki semmire sem vágyik, birtokában van a legnagyobb kincsnek: magamagának. A gazdag, aki eped valami után, nyomorult rabszolga.
A szenvedélyek esztelenségét mindig többre becsültem a közöny bölcsességénél.
A szép mozdulat a szem zenéje.
A szépség a legnagyobb hatalom ezen a világon.
A szépség és az ifjúság csak a költőknek hű útitársai: bennünket, közönséges halandókat, legfeljebb ha egy kurta évszakra látogatnak meg.
A szerelem hitvány szenvedély. Megzavarja az akaratot, megtöri a nemes szándékokat, s a legmagasztosabb gondolatokat a legalantasabb szolgálatokra aljasítja. Értelmes ember lelkében nem lakozhat.
A szerelem megóvja a szépséget, s a nők testét a csókok éltetik, mint a méheket a virágok.
A szerelmet nem úgy osztogatják, mint az erénydíjat. Egy asszony méltatlan volta sohasem oltja ki azokat az érzelmeket, amelyek hozzá fűznek bennünket; ellenkezőleg; olykor még éleszti is őket.
A szív észt ad, de az ész nem ad szívet.
A tartós illúziónak megvannak a valóság sajátos tulajdonságai, s ha sohasem ábrándulunk ki, sohasem csalatkozunk.
A teológiai fegyelemnek akkora a hatalma, hogy csakis az tudja kitenyészteni a nagy istentagadókat.
A természet örökké közönyös, se nem siet, se nem késik.
A történetírás nem tudomány, hanem művészet.
A tudományban rejlik a felségjog, nem a népben. Az ostobaság akkor is ostobaság marad, ha 36 millió száj ismétli. A többségek többnyire nagy hajlamosságot tanúsítottak a szolgaságra. A gyengékben a gyengeség megsokszorozódik az egyének számával. A tömegek mindig tehetetlenek. Csakis akkor van némi erejük, amikor már-már éhen halnak.
A tudomány csalhatatlan, de a tudósok mindig tévednek.
A tudomány haladása fölöslegessé teszi azokat a munkákat, melyek legjobban mozdították elő a tudomány haladását.
A tudományok jótékonyak: meggátolják az embereket abban, hogy gondolkodjanak.
A türelmetlenség időtlen dolog. Nincs az a vallás, amelynek ne lettek volna meg a maga fanatikusai.
A vágyaknak, még a legártatlanabbaknak is, az a bajuk, hogy alávetnek másnak, és függővé tesznek bennünket.
A vallások nemigen hatnak az erkölcsökre; ellenkezőleg: azzá lesznek, amivé az erkölcsök teszik őket.
A végtelenséget oltjuk bele a szerelembe. De ez nem a nők hibája.
A véletlen: maga az Isten.
A világbéke egykor nem azért valósul majd meg, mert az emberek jobbak lesznek (ez nem remélhető), hanem azért, mert a dolgok valamely új rendje, egy új tudomány és új gazdasági szükségszerűségek rájuk kényszerítik majd a békés állapotot, mint ahogy hajdan maguk a létfeltételeik helyezték őket a háborús állapotba, és tartották őket benne.
A világ csakis mint szimbólum fogható fel, s mindaz, ami a Világegyetemben látható, csak jelképes írás, amelyet a közönséges ember betűzget, anélkül, hogy megértené.
Akinek valami baja van, az nem bajlódik az unalommal.
Alapvetően a fájdalom neveli a férfiakat. Ettől lett végtelen a szerelem.
A pénz tiszteletre méltó lett. Ez az egyetlen nemességünk. És csak azért szüntettük meg a többit , hogy helyébe ezt a nemességet ültessük, amely valamennyi közül a legelnyomóbb, a legarcátlanabb, és a leghatalmasabb.
Arról, amit szerettünk, csak akkor tudunk beszélni, amikor elveszítettük már, s a költő egész művészete nem egyéb, csak emlékgyűjtés és szellemidézés.
A szenvedésben rejlik a gyönyör. S akik szeretnek, tudják ezt.
Az aggódás és a szenvedés a legbiztosabb szórakozásunk.
Az akarat csalódás: az idézi elő, hogy nem ismerjük azokat az okokat, amelyek akarásra kényszerítenek bennünket.
Az a lelki adottság, hogy mindenfajta élmény mély hatást vált ki belőlünk, a legérzelmesebb és legnemesebb természetű emberben is állhatatlanságot és amolyan csalárdságfélét szül. Nagy igazság az, hogy a leggyengédebb kapcsolatok nem a legmegbízhatóbbak.
Az alsóbb rangúak megvetése nagy versengési erőforrás és a hierarchia alapja.
Az a megvetendő, aki, ha kell, nem tudja túltenni magát az általános szabályokon.
Az arculat nemcsak az arcvonásokban rejlik. Vannak elmés kezek és fantáziátlan kezek. Vannak képmutató térdek, önző könyökök, pökhendi vállak és jóságos hátak.
Az ártatlanság többnyire szerencse, nem pedig erény.
Az ateisták, az Egyházra nézve, nem félelmetes ellenségek. Nem ellenfelei. Nem állíthatnak fel más egyházat ellene, s nem is gondolnak ilyesmire. Még az egyházfők és egyházfejedelmek között is mindenkor akadtak ateisták, s többen közülük nagy szolgálatokat tettek a pápaságnak. Ellenben az, aki nem veti alá magát szigorúan az egyházi fegyelemnek, és akár csak egyetlen kérdésben is szakít a hagyománnyal; aki hittel hitet, az elfogadott tannal és az általános gyakorlattal más tant és más gyakorlatot állít szembe, az zavart okoz és veszedelemmel fenyeget, tehát kiirtandó.
Az átlagember nem tud mit kezdeni az életével, mégis azt szeretné, ha örökké tartana.
Az a világ sora, hogy a gazdagok mindent olcsóbban vásárolnak, mint a szegények.
Az az általános jótékonyság, hogy mindenki a maga munkájából, ne pedig a máséból éljen. A kölcsönösségen és a szolidaritáson kívül, minden hitvány, gyalázatos és terméketlen. Az igaz felebaráti szeretet, az mindenkinek a részvétele a termelésben, és a jövedelem egyenlő elosztása.
Az ellenzékiség igen rossz iskolája a kormányzásnak, s az okos politikusok, akik ilyen módon törnek hatalomra, nagy gonddal ügyelnek arra, hogy amikor elérték céljukat, olyan elvek szerint kormányozzanak, amelyek homlokegyenest ellenkeznek korábbi elveikkel.
Az életben nincs más szépség, csak a szenvedélyek, a szenvedélyek pedig értelmetlenek. A legszebb és legesztelenebb valamennyi között: a szerelem.
Az élet folytonos árulás.
Az ember a természettől függ, de a természet is függ tőle. A természet alkotta őt; ő pedig átalakítja a természetet. Szüntelenül újjáteremti egykori teremtőjét, s olyanná formálja, amilyen nem volt őelőtte.
Az ember csak akkor ura az időnek, ami maga az élet, ha órákra, percekre és másodpercekre, azaz az emberi lét rövidségével arányos darabkákra tagolja.
Az ember, természeténél fogva, ostoba állat, s elméjének a fejlődése csak nyugtalanságának hiú erőfeszítése.
Az emberek hajdanában is olyanok voltak, amilyenek ma, vagyis középszerűen jók és középszerűen rosszak.
Az embereket az életben csak két erő hajtja: az éhség és a szerelem.
Az emberek hajlamosak arra, hogy a gonosz isteneket imádják, s ami nem kegyetlen, azt nem tekintik tiszteletre méltónak.
Az emberek sohasem őszinték. Nem azért mondanak valamit, mert azt gondolják, amit mondanak; hanem azért, mert azt hiszik, hogy ez az, amit mondaniuk illik. Ez a szokásuk fölöttébb unalmassá teszi őket.
Az emberek tisztelik a halált, mert azt vélik, mégpedig joggal, hogy ha meghalni tiszteletre méltó dolog, akkor mindegyiküknek megvan a biztosítéka arra, hogy legalább ebben az egyben tiszteletre méltó lesz.
Az emberek többnyire szavakon perlekednek. Szavak miatt ölnek és öletik meg magukat a legszívesebben.
Az emberi állat, mivoltából ítélve, nem lehet erényes, ha nincs valamiféle elferdülése.
Az emberi társadalmak magasztos alapja a kapzsiság és a kegyetlenség.
Az emberi természet olyan, hogy bölcsen gondolkozik, de esztelenül cselekszik.
Az erkölcs a közösség előítéleteinek az összessége.
Az erkölcs ízlés dolga.
Azért a büszkeségünkért, hogy gondolkodtunk, szomorúsággal és kétségbeeséssel kell megfizetnünk.
Az igazat megvallva, félek azoktól az emberektől, akikben nincs semmiféle következetlenség; mivel nem tudom elképzelni, hogy sohase tévedjenek, attól tartok, hogy mindig tévednek.
Az igazságnak az a gyengesége, hogy egyedüli.
Az igazságszolgáltatás a fennálló igazságtalanságok szentesítése.
Az istenek hasonlítani szoktak azokra, akik imádják őket.
Az istenek oltárai és az ősök sírjai avatják az országot hazává. Az emlékek és a remények közössége az, ami honfitársakká tesz bennünket.
Az istenek többet változnak az embereknél, mert határozatlanabb az alakjuk, és tovább élnek. Van, amelyik javul, amint öregszik; mások romlanak idővel. Egy évszázad sem telik bele, s az istenek felismerhetetlenné válnak.
Az ő korában az asszonyoknak szerelemre van szükségük ahhoz, hogy szépek maradjanak.
Az összes bűnök közül, melyek egy államférfi vesztét okozhatják, az erényesség a legvégzetesebb: bűnbe taszít.
Az összes szexuális aberráció közül a legrosszabb a szüzesség.
Azt akarjuk, hogy szeressenek bennünket, s amikor szeretnek, akkor gyötörnek, vagy untatnak.
Azt látjuk, hogy a nemes szívű vagy kiváló tehetségű embereket csaknem egytől egyig istentelenséggel vádolták, és hazájuk igazságszolgáltatása keményen lesújtott rájuk. S bátran mondhatjuk, hogy az az ember, akit legalább börtönbüntetésre nem ítéltek, csak középszerűen válik hazája díszére.

Forrás itt

 

 

Régebbi bejegyzések «